Kajak-kenu: másfél milliárdért kaphat versenypályát Győr

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.03.26. 18:27
Borkai Zsolt, Győr polgármestere – nem mellékesen a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke – sajtótájékoztatón jelentette be: a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) tizedik sportágként a kajak-kenu is bekerült a műsorba. Márpedig ennek hozományaként a városban – amely a maraton szakág honi és nemzetközi fellegvára – sprintpályát építenek, mintegy másfél milliárd forintért.

A kisalfold.hu ezzel kapcsolatban azt írta, hogy korábbi tervek szerint a létesítményt a Rábca medrében alakították volna ki, egy már jelenleg is zsilippel lezárt, állóvizes területen. Végül azonban ezt a lehetőséget a kivitelezés költsége miatt elvetették: több mint hárommilliárd forintba került volna. A mostani pálya a püspökerdei holtág mellett kap helyet, ami több szempontból kedvezőbb. Egyrészt sokkal kisebb mederkotrás szükséges, a kitermelt földet nem kell elszállítani. Ebből alakítanának ki egy rekreációs parkot az új pálya és a holtág által határolt szigeten.kisalfold.hu ezzel kapcsolatban azt írta, hogy korábbi tervek szerint a létesítményt a Rábca medrében alakították volna ki, egy már jelenleg is zsilippel lezárt, állóvizes területen. Végül azonban ezt a lehetőséget a kivitelezés költsége miatt elvetették: több mint hárommilliárd forintba került volna. A mostani pálya a püspökerdei holtág mellett kap helyet, ami több szempontból kedvezőbb. Egyrészt sokkal kisebb mederkotrás szükséges, a kitermelt földet nem kell elszállítani. Ebből alakítanának ki egy rekreációs parkot az új pálya és a holtág által határolt szigeten.

Komolyabb infrastrukturális fejlesztésre nincs szükség, egyedül céltornyot kell építeni, a versenyek idejére mobil létesítményeket telepítenének. Az 1300 m hosszú létesítmény – melyen szélességében kilenc pálya alakítható ki – nemzetközi minősítésű lesz, ami azt jelenti, hogy akár világ- és Európa-bajnokságnak is otthont adhat, akárcsak Szeged.

Legfrissebb hírek

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51

Fekete karszalagban versenyezve tisztelegtek sportolóink Boros Gergely emléke előtt a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.27. 17:08

„Lötyög” a víz, a szél is játszadozik, de kajak-kenusaink eddig minden akadályt sikerrel vettek a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.26. 12:07

Kovács Katalin: Értem, hogy magas számok ezek, de csak a szakmaiság lebegett a szemem előtt

Kajak-kenu
2026.07.30. 10:58

Négy aranyra hajt a győri kézilabdacsapat

Kézilabda
2026.07.23. 19:39

Kopasz Bálint szerint a bajnok viselkedjen férfiként!

Kajak-kenu
2026.06.22. 11:02