Kajak-kenu: Storcz tehetséges és sikeres kapitány volt - Baráth

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.02. 11:18
null
A női kajaknégyes mellett a négy fős váltónk is aranyérmes lett, Kozák, Vad és Fazekas-Zur mindkét számban érdekelt volt<br />(Fotó: MTI/Kovács Attila
A szövetségi kapitányi poszt megszűnik ugyan a kajak-kenusoknál a tizenhét érmet hozó, páratlanul sikeres duisburgi vb után, de Baráth Etele elnök szerint a feladatot átvevő vezetőedző alighanem Storcz Botond maradhat, ha a sportág vezetése rá tesz javaslatot, márpedig Storcz „tehetséges és sikeres kapitány volt”. Baráth a Digi Sport Reggeli Start című műsorának nyilatkozva azt is jelezte: a vébén Kozák Danuta és Vajda Attila szereplése emelkedett ki leginkább, míg a 200 méteres távon gyengeségeinket eddig elfedte Douchev-Janics Natasa és Kovács Katalin korábbi teljesítménye.

 

 

„Nem egy papírízű változás a szövetségi kapitányi poszt megszüntetése, vagyis a szövetség által elfogadott új vezetési struktúra. A kajak-kenu sportnak fenntartható pályára kell lépnie, az élsport mellett tömegbázist teremtve és bevételeket is elérve, ezért változtatunk. Ezen belül a szövetségi kapitány átveszi a head coach, azaz a vezetőedző szerepét, ennyi a változás” – jelezte Baráth Etele.

STORCZ BOTOND: NEM TUDOM, MI KELL A HOSSZABBÍTÁSHOZ
„A sikeres londoni olimpia után egy héttel már napvilágot látott, hogy a jövőben nem én leszek a kapitány. Később kaptam egy féléves szerződéshosszabbítást, majd egy újabb féléveset, ez fog most lejárni. Nem tudom, hogy a válogatottnak vagy személy szerint nekem milyen eredményt kellene produkálnunk, hogy elég legyen – mondta Storcz, aki az edzők véleményét is tolmácsolva hozzátette: – Nem tudjuk, hogy miért kell belenyúlni abba, ami szemmel láthatóan jól működik, és itt most nem a saját szerepemet akarom felnagyítani.” Amióta Storcz Botond a szövetségi kapitány (2008 vége), most szerepelt a legeredményesebben a magyar válogatott, de a szakember szerződése szeptember 30-án lejár, s a szövetség már kiírta a pályázatot egy szakmai igazgatói posztra, amely a tervek szerint a kapitányi tisztséget váltaná. (MTI)

Hozzáfűzte: „hogy ez a személy biztosan Storcz Botond lesz-e? Én azt gondolom, a javaslat az ő személyére érkezik majd. A sportág elnöksége ugyanis nagy valószínűséggel a szakmai alelnök és a főtitkár közös javaslatát fogadja majd el. Storcz Botond lesz a vezetőedző, ha a szakma őt támogatja. Nálunk ugyanis a vezetők rendszeresen ki vannak téve ilyen megmérettetésnek. Storcz Botond tehetséges és sikeres kapitány volt” – válaszolta a sportági vezető arra a kérdésre, áldozatul eshet-e a kapitány strukturális változásoknak.

Az elnök a vébét így értékelte: „Ha az előzetes várakozásokkal vetem össze a duisburgi teljesítményünket, akkor egy tízes skálán húszast adnék rá; ha a sportág magyar történelmét és a szakágak közti mai viszonyokat nézzük, akkor is minimum egy kilencest. Kenuban az előrelépés igazi oka a szétszórt műhelyek helyett az összefogás, az edzők, versenyzők együttműködése.”

Hozzátette: „Kiemelkedik Kozák Danuta szerepe, három arany, abból kettő olimpiai számban; nagyszerű, hogy a női kajaknégyes változó összeállításban továbbra is verhetetlen; ragyogó a kenus szakág szereplése az elmúlt két-három év gondjai után, Vajda Attila győzelme Németországban pedig egészen páratlan teljesítmény.”

Szó esett a hiányosságokról is: „Legyünk nagyon őszinték: eddig a kétszáz méteres távon a gyengeségeinket mindig elfedte Douchev-Janics és Kovács teljesítménye. Ez azonban még nem erősségünk, ám szerencsére a váltóink érmei mutatják, itt is megvannak a feltörekvő versenyzők, bár az új nagy egyéniségek még nincsenek meg.”

KAJAK-KENU VB, DUISBURG
A VILÁGBAJNOKSÁG ÉREMTÁBLÁJA (ÉLMEZŐNY)
Ország arany ezüst bronz összes érem
1. Németország 8 6 2 16
2. MAGYARORSZÁG 7 5 5 17
3. Oroszország 4 4 1 9
4. Kanada 2 1 2 5
5. Új-Zéland 2 0 1 3
6. Lengyelország 1 3 2 6
7. Ausztrália
1
113
8. Brazília
1
0
1
2
9. Azerbajdzsán
100
1
Portugália
1001
Svédország
1001
EMLÉKEZTETŐ – A MAGYAR VB-CSAPAT EREDMÉNYE
FÉRFI KAJAK
K-1 5000 m: Noé Milán 7.
K-1 1000 m (olimpiai szám): Dombvári Bence 3.
K-1 500 m: Dombvári Bence 4.
K-1 200 m (osz): Tótka Sándor nem jutott be az A-döntőbe (B-döntőben 1.)
K-2 1000 m (osz): Dombi Rudolf, Kökény Roland 3.
K-2 500 m: Sík Márton, Boros Gergely
6.
K-2 200 m (osz): Molnár Péter, Bán Kristóf
nem jutottak be az A-döntőbe (B-döntőben 5.)
K-4 1000 m (osz): Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel 4.
K-1 váltó: Hérics Dávid, Tótka Sándor, Molnár Péter, Dudás Miklós3.
FÉRFI KENU
C-1 5000 m: Vajda Attila 2.
C-1 1000 m (osz): Vajda Attila 1.
C-1 500 m: Nagy Péter 9.
C-1 200 m (osz): Lantos Ádám nem jutott be az A-döntőbe (B-döntőben 2.)
C-2 1000 m (osz): Vasbányai Henrik, Mike Róbert 1.
C-2 500 m: Vasbányai Henrik, Mike Róbert 2.
C-2 200 m: Lantos Ádám, Nagy Péter 4.
C-4 1000 m: Korisányszky Dávid, Korisányszky Péter, Varga Dávid, Vass András 3.
C-1 váltó: Nagy Péter, Lantos Ádám, Korisánszky Dávid, Foltán László6.
NŐI KAJAK
K-1 5000 m: Csay Renáta 2.
K-1 1000 m: Medveczky Erika 1.
K-1 500 m (osz): Kozák Danuta 1.
K-1 200 m (osz): Douchev-Janics Natasa 5.
K-2 1000 m: Szabó Gabriella, Fazekas-Zur Krisztina
1.
K-2 500 m (osz): Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa 2.
K-2 200 m: Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa 4.
K-4 500 m (osz): Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Fazekas-Zur Krisztina, Vad Ninetta
1.
K-1 váltó: Douchev-Janics Natasa, Vad Ninetta, Kozák Danuta, Fazekas-Zur Krisztina 1.
NŐI KENU
C-1 200 m: Lakatos Zsanett, 3.
C-2 500 m: Lakatos Zsanett, Takács Kincső 2.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik