Szlovák jégkorongliga: 9 gólos meccsen DVTK-vereség

K. G.K. G.
Vágólapra másolva!
2020.11.17. 19:42
null
A DVTK hatot kapott a Slovantól (Fotó: DVTK)
A DVTK Jegesmedvék 6–3-ra kikapott a Slovan Bratislava vendégeként a szlovák jégkorong Tipos Extraligában.

 

Dave Allison játékosai egymás után negyedik sikerükért léptek jégre, de hazai pályán mégis a pocsék start után ugyancsak erősen feljavuló, ráadásul a szezonrajthoz képest megerősített kerettel támadó pozsonyiak számítottak favoritnak.

Ennek megfelelően is kezdett a Slovan, amely rögtön első előnyét kihasználta, és Brendan Ranford révén már egy perc után vezetett. Ez a miskolciakat megfogta, a kanadai légiósnak ellenben szárnyakat adott, aki innentől végig ihletett formában játszott. Noha a DVTK egy kihagyott kettős és egy kihasznált szimpla fór nyomán még egyenlített – Kevin Wehrs mostanában csatárokat megszégyenítő eredményességgel jégkorongozik –, a középső harmad elejére már 4–1-re ment a Slovan, Ranford már három egységnél járt, Rajna Miklóst pedig Kiss Bence váltotta a vendégek kapujában.

Mindenesetre ha a Jegesmedvék támadói kedd este csak feleolyan gólveszélyesen és hatékonyan hokiztak volna, mint bekktársaik, valószínűleg szorosabban alakulhatott volna az eredmény.

Wehrs után ugyanis a Miskolc másik két szépítő találatát is egy-egy védő, Láda Balázs és Alec Rauhauser szerezte, és bár 4–3-nál az egyenlítésre is akadt lehetőség, helyettea fennmaradó időben Ranford bevégezte, amit elkezdett: előbb adott még egy asszisztot, majd a z 54. percben végleg eldöntötte a mérkőzést, így nem mindennapi teljesítménnyel, összesen öt ponttal zárta az összecsapást!

A borsodiaknak ezen az estén tehát nem volt ellenszerük a pozsonyiak második sorára, így megszakadt hárommeccses győzelmi sorozatuk, de a mutatott játék általánosságban tényleg biztatóbb képet fest.

JÉGKORONG
SZLOVÁK TIPOS EXTRALIGA
ALAPSZAKASZ
SLOVAN BRATISLAVA (szlovák)–DVTK JEGESMEDVÉK 6–3 (3–1, 2–2, 1–0)
Pozsony, zárt kapuk mögött. V:
Snásel, Korba, Stanzel, J. Konc (szlovákok)
SLOVAN: Durny – Sersen, Alisauskas (1) – Bacík, Stajnoch – LEE (4), Valach – Kundrík, Beno – Rapác, HARRIS 2, Urbánek – RANFORD 2 (3), KYTNÁR (1), STUDENIC 1 – Gaspar (1), Zigo, O'Donnell 1 – Jendek, Bortnák, Petrás. Edző: Roman Stantien
DVTK: Rajna (Kiss B.) – WEHRS 1, SZIRÁNYI B. (1) – Wolff, Kiss D. – LÁDA B. 1, Vojtkó – Rauhauser 1 – Rokaly Sz. (1), Vas J., Egle – Csányi, Galanisz (1), Magosi B. (1) – Miskolczi, Osterberg (1), Jordan – Ritó, Révész (1). Edző: Dave Allison
Kapura lövések: 28–29
Kiállítások: 14, ill 14 perc

A TIPOS EXTRALIGA ÁLLÁSA
M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Poprad 10 8 1 1 43–20 +23 25
2. Nitra 10 8 2 37–27 +10 24
3. Nové Zámky 13 6 2 2 3 41–32 +9 24
4. Slovan Bratislava 10 5 1 4 37–28 +9 17
5. Zvolen 8 5 1 2 25–18 +7 16
6. Detva 10 4 2 4 31–30 +1 16
7. Kosice 10 4 1 1 4 28–25 +3 15
8. Dukla Michalovce 11 3 2 1 5 39–42 –3 14
9. DVTK Jegesmedvék 10 3 3 4 27–33 –6 12
10. Banská Bystrica 10 2 1 7 25–42 –17 8
11. Trencín 9 2 7 21–34 –13 6
12. Liptovsky Mikulás 7 7 16–39 –23 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik