Osztrák hokiliga: sorozatban három Volán-vereség a felsőházban

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
2021.02.23. 22:28
null
A Volán nagy csatában maradt alul a Bozen otthonában (Fotó: HCB/Vanna Antonello)
A Fehérvár 4–3-ra kikapott idegenben a Bolzanótól az osztrák jégkorongbajnokság (ICEHL) középszakasz felsőházi rájátszásának 4. fordulójában. A magyar csapat zsinórban a harmadik vereségét szenvedte el.

 

Van az úgy, hogy egy csapatsportból egyéni lesz. Talán az 1986-os labdarúgó-világbajnokság a legjobb példa, amelyet Diego Maradona bal lábának és kezének köszönhet Argentína. Ám van újkori, jóllehet kevéssé fajsúlyos példánk is, mert a kedden a szokásos 19.45-nél is később, 20.15-kor kezdődő Bolzano–Fehérvár ICEHL-meccset a hazaiak támadója, Mike Halmo vette a kezébe, és olyan műsort vezetett elő, amire a sajnálkozás után tényleg csak annyit mondhatunk: bravó!

Persze az alapszakaszgyőztes dél-tiroliakra ráfért a fellendülés – már az ő szempontjukból persze –, hiszen a legutóbbi fordulóban kikaptak a Klagenfurttól, amivel elveszítették az első helyüket. Ráadásul aligha örültek, hogy egy sérültjük és három eltiltottjuk nélkül a mieinket várhatták rangadóra, mert az Alba Volán az egyetlen csapat a mezőnyből, amely pozitív mérleggel bírt a „rókákkal” szemben, elvégre négy bajnokiból hármat megnyert, mindet a rendes játékidőben. De most nem – amiről Halmo tehet a leginkább, ugye.

A Bolzano keretében csak heten „színtiszta” olaszok, másik heten olasz-kanadaiak, a csapat másik fele meg „rendes” légiós. Utóbbiakhoz tartozik a csak kanadai Halmo is, akinek a legelső gólja volt a legegyszerűbb, mivel a vendégvédelem addig szerencsétlenkedett, hogy a fenékre ült Jaroslav Janus mellett csupán a védtelen hálóba kellett találnia. A másodikért már többet tett, mert az áthúzódó emberelőnyben bekígyózott a sarokból, hogy aztán becsúsztassa a korongot. A harmadikat meg az általa elszenvedett szabálytalanság nyomán megítélt rávezetésből szerezte, miután Janus szegény hiába táncolt vastól vasig kétszer is, hogy lekövesse a mozgását... Ezzel tehát a New York Islandersben anno 20 NHL-meccsen is korcsolyázó csatár bevégezte nem akármilyen mesterhármasát, hiszen egyenlő létszámnál, fórban és büntetőből is betalált – és ami fontosabb, az utolsóval meg is törte a mieinket.

Tudniillik elsőre és másodikra még egyenlített a Fehérvár, viszont a harmadik csapásba már belefáradt, és utána hiába szépített még, ezúttal is pont nélkül indulhatott haza.

Ami kezd rossz szokása lenni.

OSZTRÁK LIGA, KÖZÉPSZAKASZ
SÜDTIROL ALPERIA BOLZANO (olasz)–HYDRO FEHÉRVÁR AV19 4ؘ–3
(1–1, 3–1, 0–1)
Bolzano, zárt kapuk mögött. V:
Piragic (horvát), Trilar (szlovén), Basso, Pardatscher (olaszok)
BOLZANO:
Irving – Stollery, PLASTINO – Robertson, Di Perna – Fournier, Tauferer – Pietroniro – Frank, Findlay, Gazley – HALMO 3, BERNARD (2), MICELI (1) – Giliati, Pitschieler, Insam – Frigo 1, Glück, Quinz. Edző: Greg Ireland
FEHÉRVÁR:
Janus –Stipsicz (1), T. Campbell – Caruso, Horváth M. – Szabó D., Geiger – Szabó B. – HARGROVE 1 (1), HÁRI J. 1 (1), Kuralt – ERDÉLY CS. 1, Bartalis I. (1), Petan (1) – Kähkönen, Sarauer, Sárpátki – Mihály Ákos, Lahti, Szita. Edző: Antti Karhula
Kapura lövések:
27–22
Kiállítások:
6, ill. 10 perc

KÖZÉPSZAKASZ – A FELSŐHÁZ ÁLLÁSA
M
GY
HGY
HV
V
L–KGk
P
1. Bozen Südtirol 4 2 1 1 14–12 +2 12
2. Klagenfurt 4 2 1 1 13–11 +2 9
3. Vienna Capitals 4 1 1 2 19–12 +7 7
4. Salzburg 4 1 1 2 12–13 –1 5
5. Fehérvár AV19 4 1 3 12–22 –10 4

További eredmények. Felsőház: Vienna (osztrák)–Salzburg (osztrák) 3–4 – szétlövéssel.Alsóház: Innsbruck (osztrák)–Linz (osztrák) 5–2, Villach (osztrák)–Graz (osztrák) 2–4

Legfrissebb hírek

Tim Campbell marad a Volánnál – hivatalos

Jégkorong
2026.04.28. 18:23

Négy légiós és a másodedző távozik a Fehérvár jégkorongcsapatától

Jégkorong
2026.04.23. 16:13

Gál Péter Pál: Lezárult egy hosszú fejezet a Fehérvár AV19 életében

Jégkorong
2026.04.23. 11:46

A Fehérvárt kiejtő Graz lett az osztrák jégkorongliga bajnoka

Jégkorong
2026.04.23. 08:17

Távozik a Hydro Fehérvár AV19-től a csapat kanadai hátvédje

Jégkorong
2026.04.10. 17:37

Hári János: Ez a pár meccs megszépíti, de nem volt jó idény

Jégkorong
2026.04.10. 10:52

Erdély Csanád: A rájátszás sebtapasz volt az idényünkre

Jégkorong
2026.04.08. 12:13

A Fehérvár negyedszer is kikapott az elődöntőben az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.04.05. 18:56
Ezek is érdekelhetik