Női jégkorong-vb: kikaptak a mieink, biztos nem jutnak tovább

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2021.08.25. 07:21
null
A női jégkorong-válogatott a harmadik mérkőzését is elveszítette (Fotó: MJSZ)
Harmadik mérkőzésén is kikapott a magyar női jégkorong-válogatott a Calgaryban zajló elit-világbajnokságon, Japán ellen főleg a sok kiállítás és a harmatos emberhátrányos védekezése miatt 4–1-re veszített, ezzel az is biztossá vált, hogy nem jut tovább a csoportból.

Szépen pipálgatja ki a tételeket a magyar női válogatott az elit-világbajnokságon, hiszen Németország ellen túlesett a történelme első mérkőzésén a legjobbak között, Csehország ellen már gólokat is szerzett, Japán ellen pedig végre emberelőnyöset is. Egy dolog várat magára: a győzelem, amelyet legközelebb, Dánia ellen, hazai idő szerint szerdáról csütörtökre virradóra kell(ene) megszerezni, mert Japán egyelőre túl erős a mieinknek.

A mostani 1–4 jogosságát aláhúzza a torna előtti egyetlen edzőmeccsünk 2–4-es eredménye, azaz van még hová fejlődnie a mieinknek, akik persze ezt tudják magukról, mindenkinél jobban. Ilyen fejlődési pont például a fórjáték, amiben 12/0-val álltak a lányok mostanáig, ám ezúttal a csapatkapitányhoz méltóan teljesítő Gasparics Fanni belőtte a második előnyünket, és ezzel 1–1-re álltunk a második harmad elején.

A gond ott van, hogy miközben az előnyös játékunk árnyalatnyit javult, a hátrányos továbbra sem jó, és még nagyobb baj, hogy erre a nem atombiztos hátrányos védekezésre ismét sok kiállítást zúdítottunk, Japán technikailag győztesnek számító második találata például kettős fórból született. Egészen az utolsó tíz percig versenyben maradtunk ugyanakkor, csak megint jött egy kiállítás, belőle újabb távol-keleti létszámfölényes gól, majd 1:11-gyel később egy egyenlő létszámos is. Tehát a bizonyos statisztikai mutatók alapján egész kiegyenlített meccs hirtelen 1–4-gyel ért véget.

Aggódni még úgy sincs miért, hogy a mieink már biztosan nem juthatnak tovább a csoportjukból: egyfelől a szakág történetének első elit-vb-jén nemhogy minden meccs, minden harmad és csere is tanulási lehetőség, másrészt a koronavírus-járvány miatt az alsóbb osztályú vb-ket nem rendezték meg, úgyhogy sehol sincs feljutó és kieső sem – azaz garantált a helyünk a legjobbak között jövőre is.

ÖSSZEFOGLALÓ BENNE GASPARICS REMEK GÓLJA 1:37-TŐL

JÉGKORONG
NŐI ELIT-VILÁGBAJNOKSÁG
B-CSOPORT
Japán–Magyarország 4–1 (1–0, 1–1, 2–0)

Calgary, zárt kapuk mögött. Vezette: Ermak (orosz), Rapin, Hanley, Spresser (amerikaiak)
JAPÁN:
FUDZSIMOTO N. – HOSZOJAMADA (1), Koike (1) / TOKO A. (1), SIGA AOI (1) / Jamasita Siori, Kavasima / Kojama, Szuzuki – UKITA 1, Jonejama 1, Oszava / Siga Akane 1, TOKO H. (2), Jamasita Hikaru / Otaki, Taka (1), Miura (1) / Kubo 1, Fudzsimoto M., Sisiucsi. Szövetségi kapitány: Iizuka Judzsi
MAGYARORSZÁG:
Németh A. – Kiss-Simon, Knee (1) / Tóth E., Németh B. / ODNOGA L. (1), Mayer / Grkovic – Gowie, Kreisz E., Seregély / Jókai-Szilágyi, Dabasi, GASPARICS 1 / Kiss 1., Rónai, Szamosfalvi / Pintér L., Horváth I., Metzler. Szövetségi kapitány: Lisa Haley
Kapura lövések: 29–25
Gól – emberelőnyből: 5/3, ill. 6/1

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Csehország 3 3 14– 3 9
2. Németország 2 2 6– 1 6
3. Japán 3 2 1 5– 5 6
4. MAGYARORSZÁG 3 3 3–11 0
5. Dánia 3 3 2–10 0

Az A-csoport állása: 1. Egyesült Államok 9 pont (12–0, 3 mérkőzés), 2. Kanada 9 (15–4, 3), 3. Orosz csapat 3 (4–12, 3), 4. Finnország 0 (3–8, 2), 5. Svájc 0 (1–11, 3)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik