Női hoki-vb: drámai német győzelemmel a magyar válogatott a 8 között

Vágólapra másolva!
2022.08.30. 22:09
null
Fotó: AFP
Egészen elképesztő végjátékot hozott a Dániában zajló női elit jégkorong-világbajnokság B-csoportjának utolsó mérkőzése: a németek úgy nyertek a rendes játékidőben 3–2-re, hogy a győztes gólt egyetlen tizedmásodperccel a dudaszó felharsanása előtt szerezte Tanja Eisenschmid a házigazda dánok ellen. Ezzel maradtak bent az elitben, a dánok pedig kiestek – az eredmény egyben azt jelenti, hogy a magyar válogatott a csoport harmadik helyén végzett, és készülhet az Egyesült Államok elleni negyeddöntőre.

 

A mérkőzés előtt egyértelmű volt: a németek csak rendes játékidős győzelemmel maradhatnak az elitben, minden más eredmény a dánok bennmaradását és negyeddöntős szereplését jelentette volna.

A találkozó alakulása erősen az utóbbi kimenet felé tendált, hiszen a dánok 1–0-ra, majd a német egyenlítés után 2–1-re is vezettek, s nem egészen öt perccel a rendes játékidő letelte előttig őrizték előnyüket.

Akkor viszont egyenlítettek a németek, majd 2:12-vel a vége előtt lehozták a kapusukat. Hiába küzdöttek az újabb gólért, sokáig lövésig sem jutottak, de 20 másodperccel a vége előtt ziccert védett a dán kapus. Végül, amikor már-már a bennmaradást ünnepelték a házigazdák, Tanja Eisenschmid lövésre vállalkozott középről, s a korong a Lisa Jensen előtti tömegen át megtalálta az utat a kapuba: az órán 0.1 másodperc állt.

A gólt követően még kétszer is videóztak a bírók, az órát is visszaállították egy másodpercre, a gólt viszont megadták! Ezzel a németek benn maradtak, a mieink pedig készülhetnek a csütörtöki negyeddöntőre!

Az ellenfél az A-csoport első helyezettje lesz: a Kanadát kedd este 5–2-re legyőző Egyesült Államok. A mérkőzés pontos időpontját később jelölik ki, a hivatalos honlap szerint a négy negyeddöntőt csütörtökön rendezik 12.00, 16.00, 17.30 és 20.00 órás kezdéssel.

FRISSÍTÉS, 23.10

A Nemzetközi Jégkorong-szövetség hivatalos honlapján megjelent, hogy a magyar válogatott negyeddöntője csütörtökön 16.00 órakor kezdődik.

NŐI ELIT JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG
B-CSOPORT
Dánia–Németország 2–3 (1–1, 1–0, 0–2)
Csehország–Svédország 3–0 (0–0, 1–0, 2–0)

A-CSOPORT
Finnország–Svájc 4–0 (2–0, 2–0, 0–0)
Egyesült Államok–Kanada 5–2 (0–2, 2–0, 3–0)

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
MGy
HGyHVVLG–KGGkP
1.Csehország4
4
21–2+1912
2.Svédország4
12
112–10+27
3.Magyarország4
1
1
2
7–13–64
4.Németország4
1
1
2
8–16–84
5.Dánia4
1
3
6–13–73
Az első három helyezett negyeddöntős, az utolsó kiesett a divízió 1/A-ba.
AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
MGy
HGyHVVLG–KGGkP
1.Egyesült Államok44
30–3+2712
2.Kanada4
3
1
19–7+129
3.Finnország4
2
2
15–13+26
4.Svájc4
1
3
4–18–143
5.Japán4
4
4–31–270
Mind az öt válogatott negyeddöntős.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik