Jégkorong-vb: Kanada újra nyert, javítottak a svédek

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.05.28. 21:49
null
Mario Kempe (jobbra) két gólt ütött a briteknek (Fotó: AFP)
Kanada 4–2-re legyőzte Kazahsztánt, míg Svédország 4–1-re nyert Nagy-Britannia ellen a rigai jégkorong-világbajnokság 5. fordulójának pénteki játéknapján a délutáni programban. Este a dánok 4–0-s harmadik harmaddal fordítottak Fehéroroszország ellen (5–2), a házigazda Lettország pedig szétlövéssel kikapott Norvégiától.

 

A-CSOPORT

Nem egész egy nappal azután, hogy kétgólos előnyről 4–2-es vereséget szenvedett a csehektől, Svédország a csoport leggyengébb erőkből álló csapatával, de Fehéroroszországot 4–3-ra legyőző Nagy-Britanniával mérkőzött meg. A svédek nem engedhették meg maguknak az újabb vereséget, ebben az esetben ugyanis több mint nehéz helyzetbe kerültek volna a negyeddöntőbe kerülésért folyó harcban – márpedig a „háromkoronások” az 1938-as torna óta minden alkalommal az első nyolcban végeztek a világbajnokságon.

Nem sokkal több mint hét perc játék után Liam Kirk találatával a britek megszerezték a vezetést, neki ez már az ötödik gólja volt az idei vb-n. A svédek emberelőnyből még az első harmadban egyenlítettek, majd a második harmad után két góllal, 3–1-re már vezettek. A záró játékrész nem tartogatott fordulatot, Svédország ekkor már több mint 70 százalékban birtokolta a korongot, és Mario Kempe második gólja után úgy nyert 4–1-re, hogy összesen 56 kapura lövéssel próbálkozott a meccsen.

A svédek sorsa a saját kezükben a továbbjutást illetően, igaz, a legnehezebb feladatok még csak ezek után várnak rájuk: Szlovákiával és az orosz csapattal játszanak az utolsó két csoportmeccsükön.

Arról, hogy Svédország az ötödik mérkőzése után ne álljon továbbjutó helyen, Dánia gondoskodott, amely a pénteki játéknap esti programjában úgy verte meg 5–2-re Fehéroroszországot, hogy a harmadik harmad kezdetén még 2–1-es hátrányban volt, majd a záró játékrészben 7 perc 17 másodperc leforgása alatt ütött négy góljával megfordította a meccset – ha csak a kapura lövések számát vesszük alapul, akkor teljesen megérdemelten, mert csaknem hússzal több kísérlettel próbálkozott (37–18).

A dánok és a svédek is Szlovákiával játsszák a következő meccsüket – előbbi szombaton, utóbbi vasárnap.

Kanada egymás után a második meccsét nyerte meg úgy, hogy leadta kétgólos előnyét (Fotó: AFP)
Kanada egymás után a második meccsét nyerte meg úgy, hogy leadta kétgólos előnyét (Fotó: AFP)

B-CSOPORT

Ahogy a másik csoportban a svédek, úgy ebben a nyolcasban Kanada helyzete sem könnyű, miután az első három mérkőzését elveszítette Lettország (0–2), az Egyesült Államok (1–5) és Németország (1–3) ellen. A „juharlevelesek” szerdán Norvégia legyőzésével (4–2) javítottak, és Kazahsztánnal szemben is csak a három pont megszerzése volt számukra elfogadható, ha továbbjutásban gondolkodnak.

A kanadai és a kazah válogatott a világbajnokságok történetében eddig csak egyszer csapott össze egymással, 2012-ben, Helsinkiben Kanada 8–0-ra győzött.

A kazahok elleni mérkőzés kísértetiesen hasonlóan alakult Kanadának, mint a Norvégia elleni találkozó: 2–0-s előny után a rivális egyenlített, de aztán a legutóbbi vb-n ezüstérmes kanadai csapat 4–2-re megnyerte a meccset – az utolsó gól 59:57-nél esett üres kapura –, ezzel egy pontra megközelítette a tabellán legyőzöttjét, és a Norvégiától szétlövéssel kikapó házigazda Lettországgal szemben is csak két pont a hátránya.

Kanada két nap múlva a csoportutolsó Olaszországgal csap össze, majd a címvédő finnekkel játszik.

JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG, RIGA
8. NAP
A-CSOPORT

Svédország–Nagy-Britannia 4–1 (1–1, 2–0, 1–0)
Dánia–Fehéroroszország 5–2
(1–1, 0–1, 4–0)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA

LM GY HGY HV V GK P
1. Orosz csapat
4 3 1 15–7 9
2. Svájc 4 3 1 14–10 9
3. Szlovákia 4 3 1 11–12 9
4. Dánia5
2
1

2
12–11
8
5. Svédország 5 2 3 16–10 6
6. Csehország 4 1 1 2 12–13 5
7. Fehéroroszország 5
1 1 3
10–17 4
8. Nagy-Britannia 5 1 1 3 9–19 4

B-CSOPORT
Kazahsztán–Kanada 2–4
(0–1, 1–1, 1–2)
Lettország–Norvégia 3–4
(2–1, 0–1, 1–1, 0–1) – szétlövéssel

A B-CSOPORT ÁLLÁSA

LM GY HGY HV V GK P
1. Finnország 4 3 1 11–5 10
2. Németország 4 3 1 19–9 9
3. Egyesült Államok 4 3 1 13–5 9
4. Lettország 5
2 2
1 12–11 8
5. Kazahsztán 5 1 2 2 10–12 7
6. Kanada 5 2 3 10–14 6
7. Norvégia 5
1 1
3 13–18 5
8. Olaszország 4 4 5–19 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik