Jégkorong-vb: a svédek is legyőzték Ausztriát, a csehek hibátlanok maradtak

Vágólapra másolva!
2023.05.14. 21:53
null
A svédek kiszolgálták a közönségüket (Fotó: Imago-Images)
A finn-lett közös rendezésű elit jégkorong-világbajnokságon a magyar válogatottal egy csoportban szereplő Svédország a papírforma szerint nyert Ausztria ellen, a másik nyolcasban pedig a csehek győztek hasonlóan meggyőző különbséggel a kazahok ellen.

 

A svédek Par Lindholm révén a negyedik percben megszerezték a vezetést, és a várakozásoknak megfelelően az ő akaratuk érvényesült a folytatásban is, bár az előnyüket nem tudták növelni az első 20 percben. A másodikban már igen: Marcus Sörensen szerencsés mozdulattal szerezte a második svéd gólt, a harmad végén pedig a magyar származású Patrik Németh lövése talált utat az osztrák kapuba. A svéd gála a harmadik harmadban hágott a tetőfokára, miközben a „sógorok” kapura lövésig is alig jutottak – Leo Carlsson, majd Dennis Everberg is betalált, kialakítva az 5–0-s végeredményt. A svédek ezzel a második meccsüket is kapott gól nélkül hozták le, erre rajtuk kívül csak a B-csoport élén álló svájciak voltak képesek.

A másik csoportban a csehek már az első játékrészben kétgólos előnyre tettek szert a sokat szabálytalankodó kazahok ellen, majd a középső harmad közepén kihagytak egy rávezetéses büntetőt. Válaszképp egy percen belül jött a kazahok szépítése. A záró húsz percnek megadta az alaphangját a gyorsan szerzett harmadik cseh találat, s pár percen belül érkezett a negyedik is. A végeredményt a duplázó Dominik Kubalík állította be második emberelőnyös góljával egy perccel a vége előtt. Ezzel a csehek továbbra is hibátlanok, a kazahok pedig elszenvedték első vereségüket (5–1).

JÉGKORONG
ELIT-VILÁGBAJNOKSÁG
2. FORDULÓ
A-CSOPORT (Tampere)

Svédország–Ausztria 5–0 (1–0, 2–0, 2–0)
KORÁBBAN

Egyesült Államok–Magyarország 7–1 (2–1, 2–0, 3–0)
Dánia–Franciaország 4–3 (2–0, 1–3, 0–0, 1–0) – hosszabbításban

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Egyesült Államok 2
2
11–2 +9
6
2. Svédország 2
2

6–0 +6
6
3. Dánia 2 1 1
7–4 +3
5
4. Franciaország 2 1 1 5–5 0 3
5. Finnország 2 1 1
5–7 –2
3
6. Ausztria 2 1 1
1–7 –6
1
7. Németország 2 2 3–5 –2 0
8. MAGYARORSZÁG 2
2
2–10 –8
0

B-CSOPORT (Riga)
Csehország–Kazahsztán 5–1 (2–0, 0–1, 3–0)
KORÁBBAN
Svájc–Norvégia 3–0 (2–0, 0–0, 1–0)
Kanada–Szlovénia 5–2 (0–1, 3–0, 2–1)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svájc 2
2
10–0 +10
6
2. Kanada 2
2 11–2 +9
6
3. Csehország 2
2 8–3 +5
6
4. Szlovákia 2 1 1 4–4 0 3
5. Kazahsztán 2
1 1
5–8 –3
2
6. Norvégia 2
1 1
3–7 –4
1
7. Lettország 2 2 1–8 –7 0
8. Szlovénia 2
2
2–12 –10
0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik