Jégkorong: kulcsjátékosával hosszabbított a Fehérvár

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.06.16. 18:41
Sarauer Andrew szerződést hosszabbított a fehérvári jégkorongcsapatnál. A kanadai születésű magyar válogatott csatár a negyedik szezonját kezdi meg az osztrák bajnokságban (EBEL) érdekelt együttesben.

A klub csütörtöki közleményében a 31 esztendős center elmondta, azért döntött a folytatás mellett, mert úgy érzi, a csapat jövőre még magasabb szintre léphet.

„A cél természetesen a lehető legjobb eredményt elérni a bajnokságban, ennek első lépéseként be kell jutnunk a playoffba” – fogalmazott.

Sarauer 2013 óta szerepel a Fehérvár AV19-ben, és már első szezonjában a legeredményesebb játékos lett. A gólerős csatár a következő szezonban (2014–2015) az EBEL pontkirálya volt. Az előző évadban azonban sokat bajlódott sérüléssel.

„Szerencsére a panaszaim a múlté, a világbajnokság után két hetet pihentem, most azon dolgozom, hogy a lehető legjobb állapotban legyek augusztusra” – tette hozzá.

Sarauer 2015 óta a magyar válogatott játékosa, a tavalyi krakkói divízió I/A vb-n a torna All-Star-csapatába is bekerült. A honosított játékos tagja volt a májusi elit-világbajnokságon szereplő válogatottunknak is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik