nemzetisport.hu
2016.01.27 08:48 Frissítve: 2016.01.27 09:10

Jégkorong: három újonc a válogatott bő keretében, Tokaji visszavonul

Kijelölte bő keretét a február 11–14. között a Papp László Budapest Sportarénában rendezendő olimpiai selejtező előtti összetartásra a magyar válogatott szakmai stábja. A tornán sorrendben Litvánia, Észtország és Lengyelország ellen játszunk majd.

A továbbjutásért minden bizonnyal a lengyelekkel leszünk nagy csatában, akiket Krakkóban alaposan megtréfáltunk tavaly a vb-n (Fotó: MJSZ/Mudra László)

A tavalyi, krakkói divízió-s vb, az „A-csoportba” jutás óta először játszik itthon a válogatott. A nemzeti csapat február 8-án, hétfő délután a Tüskecsarnokban gyűlik majd össze, és máris a jégen gyakorol, akárcsak másnap kétszer és szerda délelőtt is. A szerda délben esedékes keretszűkítés után szabad délután következik, csütörtök délelőtt pedig már a Papp László Budapest Sportarénában edz a válogatott, amely csütörtök este Litvánia ellen kezdi meg a selejtezősorozatát.

A keret 33 fős, újonc Stipsicz Bence, Szaller Márk és Galló Vilmos, akik csak azért nem mutatkoztak már be a nagyválogatottban, mert ősszel a juniorokkal  készültek a korosztályos világbajnokságra, amit decemberben az U20-as csapatunk meg is nyert, és visszajutott a divízió 1/B-be. A játékoskeretben nincs benne Tokaji Viktor, aki játékosként visszavonul a válogatottságtól, ugyanakkor – mint azt tavaly, Krakkóban is tette a sikeres világbajnokságon – a szakvezetőség és a játékosok közötti összekötőként tovább dolgozik a nemzeti csapatnál. A Tokaji Viktorral a döntése kapcsán készült interjú az icehockey.hu-n olvasható.

A magyar válogatott a BS-ben csütörtökön Litvánia, pénteken Észtország, vasárnap Lengyelország ellen játszik, a tornáról csak a győztes jut tovább a következő fordulóba, amelyet szeptemberben rendeznek.

A KERET
Kapusok (3):
Bálizs Bence (MAC Budapest), Hetényi Zoltán, Rajna Miklós (Fehérvár AV19)
Védők (11): Gőz Balázs (DVTK-Jegesmedvék), Kiss Dániel (Újpest), Mestyán István, Pozsgai Tamás, Stipsicz Bence (MAC), Orbán Attila, Szabó Dániel, Szaller Márk, Szirányi Bence, Varga Arnold (Fehérvár), Vas Márton (Fassa, olasz)
Csatárok (19): Frank Banham, Bartalis István, Benk András, Kovács Csaba, Kóger Dániel, Nagy Gergő, Andrew Sarauer, Sárpátki Tamás, Sikorcin Ladislav, Vincze Péter (Fehérvár), Galló Vilmos (Linköping, svéd), Hári János (Leksand, svéd), Könczei Áron (Debreceni HK), Magosi Bálint (Briancon, francia), Nagy Krisztián, Somogyi Balázs (DVTK), Sebők Balázs (KalPa, finn), Sofron István (Klagenfurt, osztrák), Vas János (Slavija Praha, cseh)

A STÁB
Szövetségi kapitány:
Rich Chernomaz
Edző: Majoross Gergely, Diego Scandella, Sille Tamás
Kapusedző: Gary Clark
Erőnléti edző: Puskás Sándor
GM: Nagy Attila
Csapatvezető: Imre Lajos
Összekötő: Tokaji Viktor
Orvos: Majzik Ernő
Gyúró: Bagonya Imre, Sashalmi Tamás
Felszerelés-menedzser:
Nagy József

AZ OLIMPIAI SELEJTEZŐ TORNA PROGRAMJA
2016. február 11., csütörtök

16.00: Lengyelország–Észtország
19.30: MAGYARORSZÁG–Litvánia
2016. február 12., péntek
14.30: Lengyelország–Litvánia
18.00: MAGYARORSZÁG–Észtország
2016. február 13., szombat
Szünnap
2016. február 14., vasárnap
14.30: Észtország–Litvánia
18.00: MAGYARORSZÁG–Lengyelország

2023.01.30 20:04:24

Jégkorong nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. A Fehérvár tovább rombolta saját nimbuszát.

2023.01.18 13:39:03

Jégkorong nemzetisport.hu

Edzője szerint a magyar jégkorongozó megnyerte magának a társait, és biztos gólnak látszó lövéseket is kivédi.

2022.11.25 10:39:08

Jégkorong nemzetisport.hu

A kanadai születésű hátvéd négy jelentős tornán erősítette a magyar jégkorong-válogatottat.

2022.11.12 20:52:43

Jégkorong nemzetisport.hu

Mit hallgatott kilenc évesen Nagy Gergő, ami ilyen hatással volt rá? Melyek a kedvenc kazettái?

2022.11.07 13:07:43

Jégkorong nemzetisport.hu

Kovács Zoltán, az MJSZ szakmai alelnöke adomázott a szövetség legendás vezetőjére emlékezve.