Jégkorong: folytatja elődje munkáját az új IIHF-elnök

Vágólapra másolva!
2021.09.27. 12:04
null
Kolbenheyer Zsuzsanna ígéri, folytatódik René Fasel munkája Luc Tardif alatt is (Fotó: MTI)
A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) új elnöke, a francia Luc Tardif folytatni fogja elődje, René Fasel munkáját, az irányok nem igazán változnak majd – mondta az MTI-nek hétfőn Kolbenheyer Zsuzsanna, aki a szombati szentpétervári kongresszuson újabb öt évre kapott megbízatást az IIHF vezető testületében.

Kolbenheyer 2012-ben került be az elnökségbe (council), majd 2016-ban és most ismét bizalmat szavaztak neki. Feladata változatlanul a női szakág fejlesztése és megerősítése lesz.

A magyar sportdiplomata – aki olyan hírességekkel dolgozhat együtt, mint az orosz Pavel Bure, a cseh Petr Briza, a kanadai Bob Nicholson vagy a német Franz Reindl – kiemelte: az elmúlt szűk évtizedben sikerült elérni, hogy a nőknél nemcsak az elit-világbajnokság létszámát növelték nyolcról tízcsapatosra, hanem – ami komoly és hosszú munka volt a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal – bővítették az olimpiai mezőnyt is. Ezenkívül az IIHF most már évek óta nemzetközi táborokat tart női játékosoknak és a női csapatok mellett dolgozó szakembereknek, stábtagoknak, edzőknek, ennek köszönhetően a szakág egyre professzionálisabb lesz, és így nem csak az élmezőny színvonala emelkedik.

„A nemzeti szövetségek egyre komolyabban támogatják a női vonalat, ez is nagy előrelépés” – tette hozzá Kolbenheyer, aki Magyarországon az első igazolt női jégkorongozó volt, és 55-ször szerepelt a válogatottban.

A jövőt illetően Kolbenheyer elmondta, Luc Tardif nagy támogatója a női szakágnak, hazájában a francia szövetség női bizottságának vezetője volt. Így a 27 év után leköszönő René Fasel által megszabott irány folytatódni fog.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik