Jégkorong: a vírus átrendezi a magyar klubokat is felvonultató szlovák bajnokságot

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.04.19. 14:04
null
MAC–DVTK mérkőzés idén januárban (Fotó: Dömötör Csaba)
A koronavírus-járvány miatt jelentős átrendeződés várható a legutóbbi idényben két magyar csapatot is felvonultató szlovák jégkorong-bajnokságban, a Tipsport Ligában. A boon.hu Majoross Gergelyt, a MAC Újbuda vezetőedzőjét is megszólaltatja a témát körüljáró vasárnapi cikkében.

 

A regionális portál emlékeztet: az idény járvány miatti felfüggesztésekor második helyen álló Slovan Bratislava összes játékosát és alkalmazottját elküldték – a pozsonyiak több mint egymillió eurós kárral számolnak, és egyelőre nem látják a jövőt –, és sok százezer euróban méri a veszteséget Julius Lang, a kassai csapat elnöke is.

„Most minimalizáljuk a költségeket, a célunk a HC Kosice megmentése – mondta Julius Lang a szlovák szövetség honlapjának. – Márciusra még kifizettük a fiúkat, és ezzel véget vetettünk az évadra vonatkozó együttműködésünknek. Amennyiben a kormány segít nekünk, akkor áprilisra az alkalmazottak megkaphatnák a fizetésük nyolcvan százalékát, de most napirendre sem kerül az új idényre szóló szerződések témája.”

Nem csupán Pozsonyban és Kassán, hanem Nyitrán is szinte megoldhatatlan gond keletkezett.

Ami pedig a MAC Újbudát illeti:

„Minden benne van a pakliban – mondta a boon.hu érdeklődésére Majoross Gergely vezetőedző, a DVTK Jegesmedvék valamikori játékosa, sikeres szakvezetője. – Nálunk jelenleg, már ami a javadalmazásokat illeti, nincs semmi publikus hír. A Tipsport Liga jövőjét illetően, klubunkra vetítve, semmit sem tudok. Az ismert, hogy most következne a harmadik évünk Szlovákiában, de még ismeretlen, hogy a lehetőségeink mit engednek meg és mit nem. Szakmai szempontokat figyelembe véve szeretnénk a ligában maradni, de a jövőbeli szereplésünk forrásoldali részét egyelőre »titok« övezi, és amíg ez nem válik ismertté, addig azt kell mondanom, hogy minden és annak ellenkezője is benne van a pakliban.”

A szlovák bajnokság másik magyar csapatánál, a DVTK Jegesmedvéknél is lesz fizetéscsökkentés, ennek mértékéről hétfőn adnak tájékoztatást – írja Nagy Ádám általános igazgatóra hivatkozva a regionális portál, hozzátéve: szóban már megállapodtak az érvényes szerződéssel rendelkező játékosaikkal.

Legfrissebb hírek

Jégkorong MK: a DVTK is elődöntős

Jégkorong
2026.01.07. 21:40

A FEHA19 megszakította az Újpest győzelmi sorozatát az Erste Ligában

Jégkorong
2026.01.04. 19:11

Erste Liga: a Brassó és az Újpest is sorozatban ötödször nyert

Jégkorong
2026.01.02. 21:30

Erste Liga: jelentős ICEHL-rutinnal érkezik kanadai csatár a DVTK-hoz

Jégkorong
2026.01.01. 17:20

Erste Liga: Újpest-siker Miskolcon, kilenc vereség után nyert a Csíkszereda

Jégkorong
2025.12.30. 20:56

Újpesten nyert a Brassó, a FEHA legyőzte a Csíkszeredát az Erste Ligában

Jégkorong
2025.12.19. 20:58

Jégkorong MK: előnybe került a DEAC

Jégkorong
2025.12.17. 22:09

Majoross Gergely: A feladatunk továbbra is változatlan

Jégkorong
2025.12.16. 11:53
Ezek is érdekelhetik