I. SZ., MTI 2021.11.30 20:48 Frissítve: 2021.11.30 22:24

Jégkorong: a DVTK is bejutott az MK négyes döntőjébe

A DVTK Jegesmedvék bejutott a jégkorong Magyar Kupa elődöntőjébe, miután a 2. forduló keddi visszavágóján 2–1-re kikapott a vendég MAC HKB Újbudától, ám összesítésben 7–6-ra jobbnak bizonyult.

A MAC-tól kevés volt az egygólos győzelem (Fotó: dvtk.eu)

 

Múlt szerdán a DVTK úgy győzött 6–4-re a MAC otthonában, hogy a 16. percben már 5–1-re vezetett.

Ezúttal a védelmek játszották a főszerepet, a fővárosiak a 46. percben jutottak kétgólos előnybe, így eltüntették összesített hátrányukat. A folytatásban szépített a Miskolc - azaz megint továbbjutásra állt -, és a végén hiába támadott még kapus nélkül is a vendégegyüttes, nem tudta hosszabbításra menteni a csatát.

Az hétfőn dőlt el, hogy az FTC-Telekom is továbbjutott a négy közé, mert a múlt heti 3–2-es sikerét követően az Újpest jelezte, sérülések és betegségek miatt nem tud kiállni a visszavágóra.

A címvédő DEAC, valamint az osztrák ligában szereplő Hydro Fehérvár AV19 automatikusan résztvevője a négyes döntőnek, amelyet a január 22-23-i hétvégén tartanak.

JÉGKORONG
MAGYAR KUPA, NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

DVTK JEGESMEDVÉK–MAC HKV ÚJBUDA 1–2
(0–0, 0–1, 1–1)
Miskolc, 415
néző. V: Nagy A., Németh M., Balla, Muzsik
DVTK: DUSCHEK – KISS R. 1, Wehrs / Szirányi B, Hyvärinen / Hadobás, Doetzel / Farkas O. – Walker, Miskolczi, Elgestal / Galajda, Lövei, Mattyasovszky / Galanisz, Vojtkó (1), Mihalik / Szabad, Farkas M., Pecsét. Edző: Tokaji Viktor
MAC: BÁLIZS – Macaulay, Tóth Gergely / Garát, Varga K. / Pozsgai, Csollák / Dóczi – Schlekmann, Gooch, Izacky / Dansereau, Ádám, Ritter / STEVENS 1 (1), Molnár B. (1), DJUMIC 1 / Tóth R., Kreisz, Pápa. Edző: Kangyal Balázs
Kapura lövések: 31–36
Gól – emberelőnyből: 1/0, ill. 2/0
MESTERMÉRLEG
Tokaji Viktor: – Megdolgoztunk a továbbjutásért, amelyet az előző mérkőzésünkön alapoztunk meg. Az első harmadban nem voltunk elég határozottak, teret és időt adtunk az ellenfélnek. A második harmadban jobban játszottunk, a harmadikban pedig elsősorban a védelmünk szervezettségére ügyeltünk. Kétgólos hátrányban váltottunk, és lendületes hokival szépítettünk, ami döntőnek bizonyult.
Kangyal Balázs: – Egy rossz szavam sem lehet a fiúkra. A továbbjutás az erdélyi Erste Liga-túránk miatt úszott el, mivel a meccseink mellett kétezer kilométert kellett utaznunk. Mínusz kettővel jöttünk Miskolcra, és hiába mutattuk meg a jégen, ami bennünk volt, a DVTK jogosan jutott a legjobb négy közé.
Továbbjutott: a DVTK, 7–6-os összesítéssel

ÖSSZEFOGLALÓ

2022.01.11 09:35:09

Jégkorong SZABÓ GÁBOR

Izlandi játékosokkal és trénerrel ment mennybe Kanada az antwerpeni jégen.

2021.11.14 23:18:52

Jégkorong S. TÓTH JÁNOS

NS-VÉLEMÉNY. Kétségünk ne legyen, az életük napjának remélt vasárnap után most senki sem csalódottabb lányainknál.

2021.11.14 15:40:39

Jégkorong DÉNES SZILÁRD (összefoglaló), HARMATH ÁKOS (percről percre)

A magyar női jégkorong-válogatott 5–1-re kikapott a csehektől, így eldőlt: nem lesz ott a jövő évi olimpián.

2021.10.14 19:36:57

Jégkorong S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. A Nemzetközi Jégkorongszövetség elküldte a megfigyelőit Kínába, s az ő tapasztalataik alapján dönt majd arról, maradhat-e a pekingi játékok mezőnyében a hazaiak férficsapata; ha nem, a világranglistán 11. Norvégia lehet a beugró.

2021.10.07 21:54:44

Jégkorong BOBORY BALÁZS

ALAPVONAL. A felelősség tehát továbbra is nagy a mai magyar jégkorongozókon, mert úton-útfélen a közelmúlt hőseivel hasonlítják össze őket, viszont a körülményeket tekintve ők már többre hivatott sportolók, és remélhetőleg szintet is tudnak lépni.