MTI 2020.09.18 13:07 Frissítve: 2020.09.18 14:45

Erste Liga: tíz korábbi fertőzött edzésbe állt az Újpestnél

Tíz, korábban pozitív koronavírus-tesztet adó jégkorongozó edzésbe állt a héten az Újpest Erste Ligában szereplő csapatánál – számolt be Ancsin János, az Újpest jégkorongszakosztályának igazgatója.

Tíz korábbi fertőzött edzésbe állt az Újpestnél (Fotó: Fehér Gábor – illusztráció)

 

A lila-fehéreknél negatív vizsgálati eredmény, szívultrahang és EKG-vizsgálat után lehet ismét tréningezni, egy játékos viszont továbbra is karanténban van. Ancsin az M1 aktuális csatornának elárulta: belső szabályzatuk értelmében aki rosszul van, az nem mehet edzésre, ha pedig a játékos másnap sem érzi jól magát, akkor tesztelik.

A gárda október 9-én kezdi meg szereplését a magyar bázisú bajnokságban. Ancsin emlékeztetett rá, az első megbetegedések három-négy hét alapozás után történtek.

„Az első meccsünkig hátralévő idő arra elég lesz, hogy ne kondi nélkül kezdjük a játékot, de ez a felkészülés biztosan nem lesz az igazi.”

Mint mondta, mivel felkészülési mérkőzés lejátszására nincs lehetőségük, így az első két-három találkozó felhozó összecsapás lesz számukra. Nehezíti ugyanakkor a helyzetet, hogy ezeket olyan ellenfelekkel szemben vívják, akiket az első négy-öt helyre vár.

Fő célként a bajnokság végigjátszását nevezte meg, mellette szakmai célkitűzésként a legjobb négybe kerülést. Hangsúlyozta ugyanakkor: ez rendkívül nehéz lesz.

„Együtt kell élnünk a vírussal. Eddig tizenegy  fertőzött volt a csapatnál, de a realitás talaján maradva csodálkoznék, ha idővel nem lenne több. Azt gondolom, hogy a lehető legnagyobb elővigyázatossággal járunk el. Az nem lehet, hogy havonta három hétre bezárjuk a csapatot, mert akkor tényleg nincs bajnokság” – fejtette ki.

Az Erste Ligában eddig egyedül a múlt szombati idénynyitót tudták lejátszani, azóta a Titánoknál megjelent fertőzések miatt két találkozó is elmaradt.

2020.11.04 21:24:27

Jégkorong SZŰCS ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY.   Ilyen kalibert megnyerni a hokinknak hatalmas fogás.

2020.10.12 14:23:44

Jégkorong H. Á.

A szlovák bázisú nemzetközi jégkorongbajnokságban érdekelt DVTK Jegesmedvék bajnoki menetrendje.

2020.10.12 13:33:09

Jégkorong H. Á.

Az osztrák bázisú nemzetközi jégkorong-bajnokságban szereplő Fehérvár AV19 bajnoki menetrendje.

2020.09.10 14:56:48

Jégkorong H. Á.

A magyar bázisú nemzetközi jégkorong-bajnokság alapszakaszának menetrendje, eredményei.

2020.07.29 22:09:38

Jégkorong SZŰCS ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. A jobbtól nem szégyen tanulni elv a magyar hokiban valós.