Erste Liga: szétlövésben győzte le a Titánok a Vasast

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.29. 21:16
null
A Titánok küzdelmes mérkőzésen nyertek (Fotó: Facebook/Fehérvári Titánok)
A legutóbbi három mérkőzését megnyerő Fehérvári Titánok szétlövés után, de a negyedik találkozóját is behúzta az Erste Liga középszakaszában. Az alsóház első helyén álló együttes 1–1-es rendes játékidő után múlta felül a házigazda Vasast.

A Fehérvári Titánok a találkozó 13. percében szerezték meg a vezetést a Vasas otthonában. Emberelőnyben Mihály Ákos lőtte közelről a kapuba a korongot (0–1). A második játékrész nem hozott gólt, a harmadik harmadban viszont összejött az egyenlítés az időközben feljavuló hazaiaknak: Fejes Nándor kotorta a gólvonalon túlra a Vasas gólját (1–1).

A hosszabbítás újfent találat nélkül telt, így jöhetett a szétlövés, amely az alsóház első helyén álló fehérváriaknak kedvezett (1–2).

A Titánok ezzel továbbra is veretlenek a középszakaszban, a Vasas ugyanakkor a megszerzett ponttal – jobb gólkülönbségének köszönhetően – elmozdult az utolsó helyről és a Vienna Capitals II mellett a Dunaújvárost is megelőzte.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA
KÖZÉPSZAKASZ, ALSÓHÁZ

SCHILLER-VASAS–FEHÉRVÁRI TITÁNOK 1–2 (0–1, 0–0, 1–0, 0–0, 0–1) – szétlövéssel
Káposztásmegyer, 150 néző. V: Varjú, Pálkövi Zs., Kövesi, Pálkövi Botond
VASAS: TÓTH B.
Bukor, SEREGÉLY – Surányi, Tornyai – FEJES 1, Inglis – Kováts M., Vokla
Bödök, Schmál, Szlama – Lőczi (1), SZÉKELY MÁDAI G., TURBUCZ (1) – Majoross B., Pápa, Varga T. – Bálint T., Bugár, Gágyor
Edző: Ladányi Balázs
FEHÉRVÁR: GYENES
BEUKEBOOM 1, Kiss R. – IMRE, Szabó B.– Láday, Reiter – Vas Márk
KISS P., Lewis, MIHÁLY ÁKOS 1 – Balogh B., Bennett (1), MADÁCSI (1) – Császár, Mazzag, Péter A. – Buzás, Hamvai
Edző: Kiss Dávid
Kiállítások: 4, ill. 12 perc
Kapura lövések: 38–37
MESTERMÉRLEG
Ladányi Balázs:
– Végig benne voltunk a meccsben, mindent megtettünk hatvanöt percig, a hosszabbításban is eldőlhetett volna – akár oda, akár ide... Egy gólon tartottuk az alsóház éllovasát, a Fehérvár szinte biztosan ott lesz a rájátszásban. Mi szeretnénk a közelébe kerülni annak, hogy erre esélyünk legyen.
Kiss Dávid: – Az utolsó harmadban sok kiállítást hoztunk össze, az energiánk elfogyott, ezért nem tudtuk megtartani az előnyünket. A Vasassal mindig izgalmas mérkőzést játszunk, és mindegyik a hosszabbításban vagy a szétlövésben dől el. Rengeteg helyzetet tudtunk kialakítani, de nem lőttük be őket – van ilyen, remélem, legközelebb már bemennek. Fontos két pont ez.

Az alsóház állása
1. Fehérvári Titánok 4 1 3 8–4 +4 15
2. Gyergyói HK 2 2 14–2 +12 10
3. Hokiklub Budapest 3 1 1 1 8–6 +2 6
4. Vasas HC 2 2 4–6 –2 2
5. Dunaújvárosi Acélbikák 2 2 2–8 –6 2
6. Vienna Capitals II 3 1 2 3–13 –10 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik