Erste Liga: sima győzelemmel maradt életben a DVTK

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.25. 16:57
null
Sima győzelmet arattak a miskolciak (Fotó: DVTK Jegesmedvék)
A DVTK Jegesmedvék sima, 4–1-es győzelmet arattak a Ferencváros ellen az Erste Liga negyeddöntőjének 5. meccsén, szombaton, ezzel 3–2-re módosították az összesített állást.

 

Annak ellenére, hogy a Ferencvárosnak megvolt az esélye lezárni a párharcot ezzel a találkozóval, a DVTK sokkal összeszedettebben kezdte a találkozót. Kevesebb mint másfél perccel a kezdő sípszó után a hazaiak meg is szerezték a vezetést Roman Berdnyikov góljával. A harmad hátralévő részében sem lassítottak a Jegesmedvék, a 14. percben Vojtkó Mátyás, a 17. percben Valentin Razumnyak talált be – mindketten Kiss Roland gólpasszából –, ezzel 3–0-ra elléptek.

A második játékrészben már több helyzetet is ki tudott alakítani a Fradi, viszont ezeket nem sikerült gólra váltania. Nem úgy, mint a miskolciaknak, akik a 35. percben tovább növelték előnyüket – Kiss ezúttal már maga szerezte a gólt.

Az utolsó harmad 10. percében ugyan a vendégeknek sikerült betalálniuk Galántai Richard révén, közelebb már nem tudtak zárkózni.

A DVTK ezzel a győzelemmel továbbra is harcban maradt a továbbjutásért.

ERSTE LIGA, NEGYEDDÖNTŐ
5. MÉRKŐZÉS
DVTK JEGESMEDVÉK–FTC TELEKOM 4–1
(3–0, 1–0, 0–1)
Miskolc, 1145 néző. V: Haszonits, Nagy A., Balla N., Muzsik
DVTK: VORIS – KISS R. 1 (2), Vojtkó 1 (1) / Ilvessuo, Wehrs / Skrabov, Szirányi B. / Bennett, Illés M. – Páterka (1), Kulesov, RAZUMNJAK 1 (1) / Blasko, Miskolczi, Mattyasovszky / Berdnyikov 1, VAS J. (2), Farkas M. / Pecsét (1), Galajda (1), Lövei. Edző: Tokaji Viktor
FTC: Arany G. – Hrabal (1), Kucsma / Kärmenieni, Seregély Máté, Boros D., Mesikämmen – Betteridge, Kestilä, Tóth A. / Kulmala, Nagy G., Turbucz / Bán K., Farkas Lőrinc, Tóth Gergő / GALÁNTAI 1, Kozma D. (1), Kreisz B. Edző: Fodor Szabolcs
Kapura lövések: 30–40
Gól – emberelőnyből: 7/0, ill. 4/0
Fegyelmi büntetések: végleges fegyelmi (Galajda, Kucsma)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2 az FTC javára
MESTERMÉRLEG
Tokaji Viktor: – Az volt a lényeg, hogy rátaláljunk arra az útra, amely gólt vagy gólokat hoz a konyhánkra. A fiúk apait-anyait beletettek a meccsbe, és hatékonyak voltak. Ezúttal nem varázsolni akartunk, hanem nyerni, és ezt megtettük.
Fodor Szabolcs: – Volt két kapuvasunk, és egyszer az üres kapuba sem tudtuk beütni a korongot. A szerencséért meg kell dolgozni, és úgy látszik, hogy ezúttal keveset dolgoztunk. Hétfőre, a soron következő mérkőzésre kell koncentrálnunk.

Legfrissebb hírek

Erste Liga: a Gyergyó győzött az erdélyi rangadón, és visszaállt az élre

Jégkorong
12 órája

Erste Liga: Péter Róbert lett a Csíkszereda vezetőedzője – hivatalos

Jégkorong
21 órája

Simán nyert az UTE az Erste Ligában, tovább üldözi a Brassót és a Gyergyót

Jégkorong
2025.12.03. 21:42

Az FTC és a Fehérvár is szoros meccset húzott be az osztrák jégkorongligában

Jégkorong
2025.12.03. 21:33

Erste Liga: kiütötte a sereghajtót a FEHA

Jégkorong
2025.12.02. 20:47

Erste Liga: megint nagyon kikapott otthon a Gyergyó, már a Brassó vezeti a tabellát

Jégkorong
2025.11.30. 18:48

Meglepetés! A Gyergyó otthon kapott nagy verést a DEAC-tól az Erste Ligában

Jégkorong
2025.11.28. 19:55

Következik a második magyar rangadó az ICEHL-ben

Jégkorong
2025.11.28. 10:45
Ezek is érdekelhetik