SZ. A. 2021.04.06 19:07 Frissítve: 2021.04.06 20:55

Erste Liga: nyert a Csíkszereda, egy győzelem kell a bajnoki címhez

A társcímvédő Csíkszereda 4–2-re győzött a Brassó vendégeként a jégkorong Erste Liga döntőjének ötödik, keddi mérkőzésén, így 3–2-re vezet az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharcban.

A Csíkszeredának egyetlen győzelem kell az első helyhez (Fotó Corona Brasov)

 

Majd csütörtökön meglátjuk, így lett-e, de könnyen lehet, hogy kedd este kulcsmeccset nyert Brassóban a Csíkszereda. A társcímvédő ugyanis „elhozta” az alapszakaszgyőztestől az Erste Liga-döntő 5. mérkőzését, ezzel összetettben átvette a vezetést, sőt, a 3–2-es előnye azt jelenti, hogy legközelebb megnyerheti a bajnokságot, avagy megvédheti a címét, immár nem az FTC-Telekommal megosztva, hanem egyes-egyedül, a saját jogán.

Ehhez a kedvező helyzethez az kellett, hogy a DVTK-val 2016-ban már egy Erste-aranyat begyűjtő edző, Jason Morgan húzzon egy vagányat, és a negyeddöntő legjobb kapusa, Makszim Szamankov helyett Adorján Örsre bízza az SC kapuját, mert így a mezőnyben eggyel több légiósra számíthatott. Márpedig ennek a Sportklubnak a külföldiek a húzóemberei – meg Becze Tihamér. A magyar válogatott szélső gyengesége, a kiállításgyűjtés ezúttal csak egy kétpercesben öltött testet, az erőssége, a pont- és főleg gólgyártás viszont az első és második vendégtalálatban, amikkel mindkétszer egyenlített, ráadásul egyenlő létszámban. Ez jelentette az alapot a Csíkszeredának, amely a finisre fordulva már átvette a vezetést, a végén pedig az egész rájátszás legjobbja, Jack Combs tette ki a pontot a fejezet végére.

Mindeközben a szintén felforgatott, például a kapuban a múltkor becserélt Patrik Polccal kezdő Brassónál elfogyott a tudomány, amit jelez a kevesebb lövés, továbbá hogy a sztárjátékosok jobbára –2-vel, Carlo Finucci egyenesen –3-mal zárt, de főleg az, hogy az első harmad után nem sikerült betalálni többet: nem véletlen tehát a mester, Dave MacQueen dühöngése...

Kollégája, Morgan viszont úgy ülhetett fel a Csíkba visszainduló busz fedélzetére, hogy legközelebb már a kupáért lépnek jégre az emberei.

JÉGKORONG ERSTE LIGA
DÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
CORONA BRASOV (romániai, 1.)–SC CSÍKSZEREDA (romániai, 3.) 2ؘ–4 (2–1, 0–1, 0–2)
Brassó, zárt kapuk mögött. V:
Kókai, Soós, Kedves A., Szabó Dávid
BRASSÓ: POLC – Boriszenko, McFadden (1) – Wilson (1), Dame-Malka – Bors, Mihály E. – Gajdó T., Szőcs – Klempa, Tranca, Valchar – FOWLIE 2, Finucci, Gliga (1) – Molnár Zs., Molnár Z., Péter B. – N. Vasile, A. Vasile, Gajdó B. Edző: Dave MacQueen
CSÍKSZEREDA: ADORJÁN Ö. – Láday, PAPP SZ. – Farkas T., Wishart (1) – Salló, LOGINOV (1) – Győrfy – BÍRÓ T. (1), BLACKWATER 1 (1), BECZE T. 2 – Combs 1, Maylan (1), Tousignant – Casaneanu, Taratuhin, Fodor Cs. – Rokaly N., Ilyés, Gecse O. Edző: Jason Morgan
Kapura lövések: 3645
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2 a Csíkszereda javára
MESTERMÉRLEG
Dave MacQueen:
– Sosem választjuk a könnyebb utat, szóval miért kezdenénk most? Az első harmad rendben volt, onnantól viszont a Csíkszereda hokizott jobban. Pontosan azt tette, amit nekünk kellett volna, mindent a maga javára fordított. Okosabbnak kell lennünk, mert volt, hogy az egyik csatárunk, aki a liga egyik legjobbja, meglógott, csak nem adtuk oda neki a korongot...
Jason Morgan:
– Tudtuk, hogy egyszer nyernünk kell itt... Kemény meccs volt, amelyen lassan kezdtünk, de aztán valahogy a magunk javára fordítottuk, pedig nagyszerű támadói vannak a Brassónak. Adorjánnak gratulálnom kell, mert remekelt a kapuban, és így a mezőnyben eggyel több légióst nevezhettem, ami nyerő húzásnak bizonyult.

2021.03.30 23:50:04

Jégkorong S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. Nyílt titok, a sportágon belül a többség nem tippelt nagy jövőt a kísérletnek, jó előre a pofozógép szerepét vészjósolták a Vasas jégkorongcsapatának.

2021.03.07 22:24:21

Jégkorong S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. Pásztor Györgyöt bátran nevezhetném Mr. Jégkorongnak is, mert ő az az ember, akit – s nincs ebben barokkos túlzás – az egész világon imádott sportágával azonosítanak.

2021.03.02 18:05:54

Jégkorong H. Á.

A magyar élvonalbeli jégkorongbajnokság 2020–2021-es kiírásának rájátszásbeli adatbankja.

2021.02.08 23:16:42

Jégkorong MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. A magyar csapat a világon a 7., Európában az 5. lett, s ezzel az összegzés szerint »pontosan azt a helyet jelölte ki magának, amelyet – reálisan! – megérdemelt«. A nyolc nap alatt a hat mérkőzés »olyan erőkifejtésre kényszerítette a résztvevőket, ami közel jár az emberfölöttihez«.

2021.01.13 22:28:50

Jégkorong BOBORY BALÁZS

NS-VÉLEMÉNY. Szlovákiában már rég nem nevetnek rajtunk.