Erste Liga: Nem adta könnyen a továbbjutást a FEHA19 – Szabó Bence

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2023.02.24. 08:29
Söpréssel jutott a jégkorong Erste Liga elődöntőjébe a BJA HC. A párharc 4–0-s végeredménye nem tükrözi, hogy bizony a FEHA19 nagy küzdelemre késztette az alapszakaszgyőztest. A budapesti csapatból két fehérvári nevelés, Szabó Bence és Szita Donát értékelt az NSO Tv-nek. 

„A FEHA19 nem adta túl könnyen a továbbjutást. A párharc során játszottunk két hosszabbításos meccset is, végig küzdöttek, nem adták fel. Jár nekik a gratuláció, hogy pont ellenünk sikerült ezt letenniük az asztalra” – beszélt elismerően Szabó Bence az alapszakasz sereghajtójaként végző, de a play-int a DEAC ellen söpréssel megnyerő fehérváriakról, akik a BJA HC dolgát is meg tudták nehezíteni.

Az alapszakaszgyőztes budapestiek 4–0-s összesítéssel jutottak be a négy közé, Szita Donát is megemeli a kalapját a FEHA19 teljesítménye előtt. Videónkban arról is beszél, miként élte meg, hogy három gólt is lőtt a nevelőegyesülete elleni párharc során. A sikerrel vett negyeddöntő értékelése mellett arra is kitérnek a BJA HC játékosai, hogy mennyire figyelik a még zajló párharcokat, amelyekből kikerül az elődöntős ellenfelük.

FEHA19–BUDAPEST JA 1–6(1–3, 0–2, 0–1)
Székesfehérvár, 635néző.V:Németh M., Mach, Mizsák, Kocsány
FEHA19:HORVÁTH D. – RACSINSZKIJ 1, Dobmayer / Mingazov (1), Reiter A. / Csollák, Dolinar / Kóger B., Salamon – Cizas, Dobos (1), Zohovs / Rétfalvi, Ambrus Cs., Keceli-Mészáros / Balasits, Mayer Zs., Németh Z. / Alapi, Dézsi Barnabás, Zezelj.Edző:Anatolij Bogdanov
BJA HC:Kornakker – Vorobjov, Gőz (1) / Pozsgai, SZABÓ B. 1 / Dóczi, Garát (1) / K. Varga, Ádám – Culigin, Galoha 1, DJUMICS 1 (1) / ELO 1 (1), Viikilä (1), SCHLEKMANN 1 / Tóth Richárd, Nagy Krisztián, Szita / Molnár B. 1, Ritter (1), Ravasz.Edző:Kangyal Balázs
Kapura lövések:19–53
Gól – emberelőnyből:3/1, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Anatolij Bogdanov:– A lehető legrosszabbul kezdtük a mérkőzést, az első cserében gólt lőtt az ellenfél, majd nem sokkal később jött a második is. Voltak lehetőségeink ezután, akár az egyenlítésre is, de nem éltünk velük. A tapasztalt taxisofőr tudja, ha a benzin kifogyott, akkor az autó nem fog menni, el
kell menni tankolni. Ezúttal sajnos mi is ebben a cipőben jártunk. A srácoknak nagyszerű tapasztalat volt a rájátszáskvalifikáció és a playoff is.
Kangyal Balázs:– Köszönettel tartozunk az ellenfélnek, hogy ilyen elánnal és ennyi energiával küzdött végig a sorozatban, és hozzásegített minket ahhoz, hogy kihozzuk magunkból a rájátszás-üzemmódot. Ezúttal mindenben jobbak voltunk, hátrányban és előnyben is. A különbség nagyobb is lehetett volna, ha a Fehérvár kapusa nem véd ilyen jól.

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye:4–0aBJA HCjavára

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik