DÉNES SZILÁRD
2023.03.29 20:36 Frissítve: 2023.03.30 11:10

Erste Liga: kétgólos előnyről vesztett az FTC, jöhet a 7. meccs

A jégkorong Erste Liga döntőjének hatodik mérkőzését a Gyergyói HK 4–3-ra megnyerte a Ferencváros otthonában, így jöhet a mindent eldöntő hetedik összecsapás a bajnoki trófeáért.

Az FTC közel állt a bajnoki cím megszerzéséhez a hatodik meccsen
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotó: Dömötör Csaba)

 

Csordultig teli, zöldbe borult a lelátó (leszámítva a vendégszurkolók piros „kanyarját”) és feszült hangulat jellemezte a Tüskecsarnokot szerda este. Nem véletlenül, az FTC-Telekom és a Gyergyói HK ugyanis az Erste Liga döntőjének hatodik mérkőzését játszotta, amelyet a Fradi 3–2-es előnyből várt.

A hazai szimpatizánsokba bele is fagyhatott volna a szó, amikor az első harmad elején az egész rájátszás alatt parádésan védő Arany Gergely ügyetlenül nyúlt bele Brance Orbán lövésébe, a pakk „bevánszorgott” a kapuba, és a vendégek előnybe kerültek. De még hevesebben buzdították kedvenceiket, akik eközben a jégen alaposan megdolgoztatták Rasmus Rinnét az erdélyiek ketrece előtt. Ő azonban nem hibázott – a pálya másik végén azonban mintha csak egy Arany-hasonmás vette volna át az igazi helyét, folyamatosan pattogtak ki róla a korongok.

A második harmad elején a Gyergyó három és fél percnyi emberelőnyből növelhette volna a különbséget, ám elszalasztotta a lehetőséget, sőt. Előbb Farkas Lőrinc Simon kerülte meg hátulról a kaput, majd varrta be a rövid felsőbe a korongot, majd Seregély Máté távoli lövése vágódott a keresztvas alá. S ha ez nem lett volna elég, egy gyors ellentámadásból az évad közben az Andersen Ligából felhozott Turbucz Martin is mattolta Rinnét – alig több mint hét perc leforgása alatt. A hazai B-közép felrobbant, kivéve azt az egy gyergyói szurkolót, aki érthetetlen módon a „kemény mag” közepén ücsörgött...

A székelyek vezetőedzője, Szilassy Zoltán időt kért, hogy együttese rendezhesse a sorait, ez sikerült, s a harmadik harmadot harcosan és higgadtan kezdte a Gyergyó. Ez hamar eredményre vezetett, Christopher Bodó és Jyri Pekka Marttinen összjátékából szépített, majd Matias Haaranen emberelőnyben bemutatott szólógóljával egyenlített is a vendégcsapat, és még mindig volt tíz perc a rendes játékidőből. A slusszpoén aztán Bodóé lett: a kapu mögül visszatett korong felpattant előtte, s még amíg a levegőben úszott, lágyan még egyet beleütött, s átemelte (!) Aranyt.

Aki az utolsó nagyjából két percet a kispadról figyelte, ekkor ugyanis mindent egy lapra feltéve, üres kapuval hajszolta az egyenlítést a Fradi – mindhiába.

ÖSSZEFOGLALÓ

A Gyergyó 1–3-ról fordított a meccsen, ezzel megvan a lehetősége, hogy ugyanezt a párharc egészére nézve is megtehesse – pénteken Gyergyószentmiklóson, az Erste Liga-döntők történetében eddig sosem látott hetedik mérkőzésen.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA
DÖNTŐ, 6. MÉRKŐZÉS
FTC-TELEKOM–GYERGYÓI HOKI KLUB (romániai) 3–4 (0–1, 3–0, 0–3)

Tüskecsarnok, 2200 néző. V: Nagy A., Németh M., Kövesi, Váczi
FTC: Arany – Hrabal, Marva (1) / Boros, Mesikämmen / Kärmeniemi, Seregély 1 / Kucsma – Kulmala, Nagy G. (1), Turbucz 1 / Betteridge, Sailio, Sointu / Bán, Farkas L. 1 (1), Tóth A. / Galántai, Kozma D., Tóth Gergő (1). Edző: Fodor Szabolcs
GYERGYÓ: Rinne – Haaranen 1, Marttinen 1 / Fejes, Saari / Imre, Kozma Zs. – Bodó 1 (2), B. Orbán 1, Sylvestre (1) / Sándor-Székely (1), Szigeti, Tranca (1) / Császár, DiDiomete, Vincze P. / Bíró G., Csiszer, Silló. Edző: Szilassy Zoltán
Kapura lövések: 31–31. Gól – emberelőnyből: 2/0, ill. 3/1
MESTERMÉRLEG
Fodor Szabolcs:
– Kiegyenlített meccs volt. Amikor két góllal vezettünk, akkor sem éreztük azt, hogy már megnyertük a párharcot, nem ezért kaptunk ki. Húsz percre voltunk attól, hogy bajnokok legyünk, azok után, hogy az alapszakaszban csak ötödikek lettünk. Az utolsó meccsen meg kell szakadnunk a jégen, hogy győzzünk.
Szilassy Zoltán: – Abból a rengeteg munkából merítettünk erőt, amit az idényben elvégeztünk, de a fizikai mellett a lelkierő is nagyon fontos volt. Óriási győzelmet arattunk, haza szerettük volna vinni a szériát, ez sikerült, de pénteken fantasztikus publikum előtt új mérkőzés kezdődik. Addig a regenerációra összpontosítunk.
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–3

Március 20.
Gyergyói HK–FTC-Telekom 2–3
Március 21.
Gyergyói HK–FTC-Telekom 1–2
Március 24.
FTC-Telekom–Gyergyói HK 3–5
Március 25.
FTC-Telekom–Gyergyói HK 3–2
Március 27.
Gyergyói HK–FTC-Telekom 5–1
Március 29.
FTC-Telekom–
Gyergyói HK 3–4
Március 31.

Gyergyói HK–FTC-Telekom

2023.06.05 18:20:14

Jégkorong nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A magyar drukkerek mintha azt üzennék ezzel az eredménytől teljesen független buzdítással: nem baj, hogy bucira vernek, mi így szeretünk benneteket... Nem veszik figyelembe, hogy nagyon megváltozott idehaza a jégkorong helyzete, egyre jobb az infrastruktúra, egyre több pénz került be a sportág vérkeringésébe, a mostohagyerek-szerepről már régen nem lehet beszélni.

2023.05.24 00:36:53

Jégkorong nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Olyan közel kerültünk, hogy meghosszabbítsuk élvonalbeli tagságunkat, mint korábban még soha.

2023.05.22 19:23:41

Jégkorong nemzetisport.hu

Sofron Istvánék 3–1-re is vezettek, mégsem sikerült nyerniük Ausztria ellen.

2023.05.19 14:07:42

Jégkorong nemzetisport.hu

A világelső házigazda a harmadik harmadban öt gólt ütött a magyar hokiválogatottnak, így 7–1 lett a vége.