Erste Liga: 0–3-ról nyert szétlövésben a Fradi; az élen pihen az Újpest

Vágólapra másolva!
2023.11.05. 21:05
null
Nagy csatában a zöld-fehérek nyertek (fradi.hu)
A hazai bázisú nemzetközi jégkorongbajnokság, az Erste Liga vasárnapi első mérkőzésén a Ferencváros a második harmad elején már három gól hátrányban volt a Budapest JA ellen hazai pályán, a végén mégis a vendégek mentették hosszabbításra az összecsapást, amelyet a zöld-fehérek szétlövésben nyertek meg.

 

FTC–BJAHC

A közelgő nemzetközi szünet előtti utolsó játéknapon a magyar bajnoki címvédő FTC fogadta a legutóbbi alapszakaszgyőztes Budapest Jégkorong Akadémiát a Tüskecsarnokban. A zöld-fehérek jégkorong-szakosztályuk fennállásának 95. évfordulóját ünnepelték, ám a meccs első felében hamar elillant az ünnepi hangulat.

A BJA ugyanis a hatodik percben vezetést szerzett – Szabó Bence piszkált be egy kipattanót –, majd Schlekmann Márk duplázta meg a szünet előtt előtt csapata előnyét, a szünet után pedig a saját maga góljai számát is. A házigazda aztán a középső harmad második felében Jake Crespi emberelőnyös góljával szépített, egy perccel a felvonás vége előtt Aku Kestila minimalizálta a ferencvárosi hátrányt. A harmadik játékrész elején aztán Nolan Laporte egyenlített, a hatodik percben pedig egy hatalmas védelmi hiba után Nagy Gergő góljával már a hazaiaknál volt az előny. A három pont viszont nem lett meg, mert az egyre nagyobb fokozatra kapcsoló vendégek Nagy Krisztián üres kapus góljával 53 másodperccel a vége előtt egyenlítettek. A ráadásban mindkét csapat előtt nagy helyzetek adódtak és maradtak ki, így jött a szétlövés, ami a hazaiaknak ment jobban, így végül a zöld-fehéreké lett az extra pont.

SC CSÍKSZEREDA–CORONA BRASSOV

Bizonyos mértékben hasonló forgatókönyv szerint alakult a nap erdélyi rangadója, a Csíkszereda és a Brassó összecsapása, mint a Ferencváros és a NJA összecsapása. Az egyik fél ugyanis itt is elhúzott a 3–0-ra a második harmad elejére, a másik pedig hamar felzárkózott egy gólra, ám ezzel vége is a közös pontoknak. Erdélyben ugyanis a Csíkszereda húzott el 3–0-ra a második harmad elejére, s a vendég Brassó gyorsan ledolgozott kettőt a hátrányból. A fővárosi meccsel ellentétben viszont itt nem sikerült a fordítás a hátrányban lévő brigádnak. A héten edzőváltáson átesett Csík ugyanis meg tudott újulni, és még a második szünet előtt visszaállította a kétgólos vezetését – igaz, Becze Tihamér bombájára Radim Valchar válaszolt gyorsan, 4–3. A záró harmad aztán igazán nagy küzdelmet hozott, ám a korábbi gólzápor elmaradt, csupán egyetlen alkalommal rezdült a háló: Jevgenyij Szkacskov használt ki egy emberelőnyt három perccel a vége előtt. Ezzel a hazaiak bebiztosították győzelmüket, előreléptek a középmezőnybe, Václáv Novák vezetőedző pedig győzelemmel mutatkozott be a Csík kispadján.

DVTK JEGESMEDVÉK–UTE

A listavezető újpestiek éllovashoz illő játékkal rukkoltak elő a DVTK Jegesmedvék otthonában, s nap legtöbb gólt hozó mérkőzésén 6–3-ra győztek, így a válogatott szünetet is az élen töltik. Nem úgy indult a meccs, hogy végül kilencszer kerül a kapukba a korong, az első harmadban például csak Sam Coatta talált be, ezzel vezetést szerezve a lila-fehéreknek – a hazaiak kapuvasig jutottak, s Rajna Miklósnak többször is nagyot kellett védenie a nyitó 20 perc során. A második felvonás elején Kiss Patrik duplázta meg a vendégelőnyt, majd a hazaiak Travis Vervada lövésével szépítettek a harmad közepén, a végén pedig szép találattal növelte előnyét az Újpest: Kovács Alex hámozta át magát a hazai védelmen, majd estében Kiss elé játszotta a pakkot, ő meg nem hibázott, 1–3. A záró felvonásban aztán kiszakadt a gólzsák, Tyler Barrow szépítésére három találattal válaszoltak a vendégek, a végeredményt 58 másodperccel a vége előtt Valentin Razumnyak állította be. Ezzel a nap egyetlen vendégsikerét arató újpestiek megőrizték első helyüket a tabellán.

DUNAÚJVÁROSI ACÉLBIKÁK–DEAC

Klasszikus „alsóházi rangadón” fogadta a Dunaújvárosi Acélbikák a Debreceni EAC-ot és ugyan 38 percig nem esett gól – akkor az Acélbikák kerültek előnybe –, a záró harmad közepére fordítani tudott és úgy tűnt, ők is három ponttal gazdagodnak vendégként. Az újvárosiak viszont az 56. perc elején Szalma Zsolt révén egyenlítettek, s végül bő másfél perccel a vége előtt a győzelemhez szükséges gólt is megszerezték Vlastimil Dostalek révén, s ezzel elmozdultak a bajnoki tabella utolsó helyéről.

GYERGYÓI HK–FEHA19

Oda pedig a címvédő Gyergyói HK otthonában 4–2-es vereséget szenvedő FEHA19 csúszott vissza. A fehérváriak a harmadik perc végén ugyan még vezettek, az első harmad vége előtt öt másodperccel viszont második góljuk már az egyenlítést jelentette, mert a GyHK a harmad második felében fordított. Ezzel a fehérváriak el is lőtték a maradék puskaporukat, a Gyergyó mindkét harmadban egyszer-egyszer betalálva biztosította be a győzelmét.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA
FTC-TELEKOM–BUDAPEST JA 5–4 (0–2, 2–2, 2–0, 0–0, 1–0) – szétlövéssel

Budapest, Tüskecsarnok, 1299 néző. V: Soós, Haszonits, Kövesi, Sábián.
FTC
: Arany – Seregély Máté, Kärmeniemi / Boros, CRESPI 1 / Bán, Roth – NAGY G. 1 (1), A. Brady (1), Galajda (1) / Tóth A., Kestilä 1, LaPorte 1 / Németh A. (1), KULMALA 1 (1), Turbucz / Banga, Farkas S., Tóth Gergő. Edző: Fodor Szabolcs
BJA HC:
Farkas R. – Pozsgai (1), Szabó B. 1 / Vorobjov, Teszlenko / K. Varga, Tóth Gergely / Dóczi – SCHLEKMANN 2, Viikilä (1), Keresztes (1) / Mozer, Ritter, Culigin / Sági Martin, NAGY KRISZTIÁN 1 (1), Molnár B. / Ravasz, Galoha, Tóth R. Edző: Kangyal Balázs
Kapura lövések:
49–30.
Emberelőny-kihasználás: 3/1 ill., –

MESTERMÉRLEG

Fodor Szabolcs:
– Annak köszönhető, hogy visszajöttünk a meccsbe, hogy háromgólos hátrányban elkezdtünk a Ferencváros múltjának megfelelően hokizni. Az első harmadunk rettenetes volt, csúszkáltunk össze-vissza, a BJA a játék minden elemében jobb volt. Ha valaki azt mondta volna az első húsz perc után, hogy két pontot fogunk szeretni, nem biztos, hogy elhiszem neki.
Kangyal Balázs:
– Voltak hibák, de mindkét csapat jól játszott. A Fradi egyelőre erősebb, mint mi, ezt el kell fogadni, és felnőni a feladathoz. Sokáig nagyon okosan játszottunk nagy nyomás alatt is, aztán mindent eldobtunk magunktól, amit addig felépítettünk. Büntetőlövésben mindenképpen fejlődnünk kell.

SC CSÍKSZEREDA (romániai)–CORONA BRASOV (romániai) 5–3 (2–0, 2–3, 1–0)
Csíkszereda, 1200 néző. V: André, Sikó, Borsos (mindhárman romániaiak), Gheorghies (román)
CSÍKSZEREDA: Adorján A. – Kubát, Ferencz-Csibi / Rutkowski, Gecse / Láday, Agafonov – Reisz, Péter B., Részegh T. / Becze T. 1, Milan 1, Levin 1 / Szkacskov 1, Welsh, Brown / Rokaly Sz., Rokaly N. 1, Fodor Cs. Edző: Václav Novák
BRASSÓ: Dubeau – O. Williams, Piché / Boriszenko 1, Farkas T. / Bors, Gajdó T. – Valchar 1, Van Wormer, Zagidullin / Kóger D., Sills, Rokaly-Boldizsár / Szabó K., Gajdó B., Kovács M. 1 / A. Vasile, R. Vasile. Edző: Dave MacQueen
MESTERMÉRLEG
Václav Novák:
– Nehéz meccs volt, a Brassó erős csapat, én meg nagyon rövid ideje vagyok a Sportklub vezetőedzője. Szívvel játszott a csapatom és sokat dolgozott. Örülök, hogy az Erste Liga legjobb szurkolói előtt nyerhettünk ezen a nagyszerű pályán.
Strenk Hunor (másodedző):
– Jó meccset láthattak a nézők. Buta kiállításokat szedtünk össze, és így nagyon nehéz idegenben nyerni, főleg a Csíkszereda ellen. A harmadik játékrészben volt lehetőségünk egyenlíteni, hatalmas helyzeteket hagytunk ki, de összességében elégedettek vagyunk a srácok munkamoráljával. Szükségünk van a válogatott szünetre, mert rengeteg sérültünk van.

DVTK Jegesmedvék–UTE 3–6 (0–1, 1–2, 2–3)
Miskolc,
Miskolci Jégcsarnok,  1140 néző. V: Dósa, Juhász, Vincze D., Mizsák.
DVTK: Voris – SZIRÁNYI (1), Szathmáry (1) / Fazekas, Hill (1) / Verveda 1, Vojtkó /
Skrabov – Esteves, Lövei (1), BARROW 1 / Makai, Páterka (1), Mattyasovszky / Kulesov (1), Miskolczi, Razumnjak 1 / Őri, Csiki, Farkas M. / Pecsét. Edző: Steve Kasper
UTE: RAJNA – Pokornyi, Nyquist / Silfver, Szabó D. (1) / Tornyai, Kiss Dániel 1 / Balázsi – Lőczi, Metsävainio, Saarelainen 1 (1) / Benk (1), SZABÓ R. (1), Coatta 1 / TIALA 1 (3), Kovács Alex (2), KISS P. 2 / Kovács S., Nádasy, Simon L. Edző: Markus Juurikkala
Kapura lövések: 44–21.
Emberelőny-kihasználás: 3/0 ill., 3/0
MESTERMÉRLEG
Steve Kasper:
– Minden vereség csalódás, ugyanakkor rengeteg a fiatal játékos a csapatban, ezért azt látni kell, hogy tanulási folyamatban vagyunk. Néha nem azt kapjuk, amit érdemlünk. Többet kellett volna kihasználni a rengeteg helyzetünkből.
Markus Juurikkala: – Jól kihasználtuk a lehetőségeinket, pedig ezzel a közelmúltban akadtak problémáink. A második harmadban nagy nyomás alatt játszottunk, de átvészeltük ezt az időszakot, Rajna Miki meccsben tartott minket. Az első és a harmadik játékrészben jók voltunk, nagyon boldog vagyok a győzelem miatt.

DUNAÚJVÁROSI ACÉLBIKÁK–DEAC 3–2 (0–0, 1–0, 2–2)
Dunaújváros, 427 néző. V: Korbuly, Babic, Szabó D., Váczi D.
DAB: TÓTH – Léránt (1), Maarnela / Blomberg, SZISZAK 1 (1) / Svars, Ahonen – Somogyi, Sillanpää, Hadzinikolic / DOSTÁLEK 1, Nemes, Pinczés O. (1) / SZALMA 1, Koskinen, Elomaa (1)  / Marosi. Edző: Niko Eronen
DEAC: HETÉNYI Z. – Usnyev, Ilvessuo / Mingazov, KROLLIS 1 / Dobmayer, BUKOR 1 / Sándor B., Jakabfy S. – Jeliszejenko, Szmirnov, Vasziljev (1) / BUCSKIN      (1),      Novotny, Mihalik A. / Koblar, Rétfalvi, Molnár D. / Hári N., Mihalik G., Mazzag. Edző: Vaszjunyin Artyom
Kapura lövések: 42–25.
Ember­előny-kihasználás: 4/0, ill. 2/0
MESTERMÉRLEG
Niko Eronen:
– Jól kezdtük a meccset, de a gólszerzéssel hadilábon álltunk. A második húsz perc valamivel kiegyenlítettebb volt, ám ekkor is mi voltunk a veszélyesebbek. A harmadikban gyorsan fordított az ellenfél, de a srácok mindent kiadtak magukból, és végre nekünk sikerült hátrányból fordítanunk.
Vaszjunyin Artyom: – Az első harmadban igazából csak a védekezésünk működött, támadójátékunk viszont nagyon gyenge volt. A második felvonásban kicsit felébredtünk, de nem eléggé. A harmadikban úgy tűnt, összeszedtük magunkat, fontos pillanatokban fontos gólokat lőttünk, de mindig jön egy-két olyan hiba, ami eldönthet egy meccset.

GYERGYÓI HK (romániai)–FEHA19 4–2 (2–2, 1–0, 1–0)
Gyergyószentmiklós, 1250 néző. V: Gergely, Csomortáni (mindketten romániaiak), Antal, Szabó L. (romániai).
GYERGYÓ: RINNE – HAARANEN 1 (1), Jalonen (1) / Mesikämmen, Fejes / Dalhuisen (1), Imre – B. ORBÁN 1 (2), Császár, Bodó (1) / Vincze P. (1), SYLVESTRE 1 (1), DiDiomete 1 / Vincze G., Tranca, Szigeti / Sándor-Székely, Csiszer, Silló. Edző: Szilassy Zoltán
FEHA19: Márkus – Csollák (1), RACSINSZKIJ 1 / Falus, Hazeldine / Kaszinszkij, Bogesics / Bajkó B., Salamon – Ambrus Cs., Dobos (1), Blasko / Zezelj, Nádor (1), Farkas L. / NÉMETH Z. 1, Fekete, Keceli-Mészáros / Blasits, Alapi, Dézsi. Edző: Anatolij Bogdanov
Kapura lövések: 37–34.
Emberelőny-kihasználás: 3/1 ill., 5/1
MESTERMÉRLEG
Szilassy Zoltán: – Elég hektikus találkozó volt a sok kiállítás miatt, de a legtöbb emberhátrányunkat átvészeltük, blokkoltunk, jól hokiztunk. Sok energia volt a támadásainkban, nyilvánvaló, hogy a FEHA19 rengeteget fejlődött az elmúlt időszakban, rendezett, energikus csapat. Nagyon örülök a három pontnak.
Anatolij Bogdanov: – Négy meccset játszottunk egy hét alatt, ráadásul rengeteg időt töltöttünk utazással. Kissé magas volt nekünk a mérkőzés tempója. Nagyon büszke vagyok a srácokra, mert mindent megtettek a győzelemért, a tapasztalat billentette az ellenfelünk felé a mérleg nyelvét.

AZ ÁLLÁS

M GY HGY HV V L–K Gk P
1. UTE 12 8 2 1 1 44–23 +21 29
2. Gyergyói Hoki Klub 14 8 2 1 3 56–37 +19 29
3. FTC-Telekom 10 6 2 2 50–31 +19 22
4. DVTK Jegesmedvék 13 6 1 1 5 39–37 +2 21
5. Corona Brasov 14 6 1 7 43–47 –4 20
6. Budapest Jégkorong Akadémia 13 4 2 3 4 48–44 +4 19
7. Sport Club Csíkszereda 15 3 1 4 7 52–70 –18 15
8. DEAC 13 3 2 1 7 35–51 –16 14
9. Dunaújvárosi Acélbikák 13 4 2 7 36–44 –8 14
10. FEHA19 13 2 2 2 7 28–47 –19 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik