Erste Liga: szétlövéssel győzött a DAB, nehezen nyert a MAC

Vágólapra másolva!
2020.10.22. 20:38
Csütörtökön két mérkőzéssel folytatódott a hazai bázisú nemzetközi jégkorongbajnokság, az Erste Liga: a Dunaújvárosi Acélbikák az Újpest otthonában nyertek szétlövéssel, a listavezető MAC Újbuda pedig a sereghajtó Titánok vendégeként diadalmaskodott három góllal.

Az Újpest a hatodik percben megszerezte a vezetést Bodó Chris góljával megszerezte a vezetést az első rendes játékidős győzelmére váró Dunaújvárosi Acélbikák ellen hazai pályán, ám a vendégek a második harmadban hat perc alatt háromszor is betaláltak – első és harmadik góljukat emberelőnyben szerezve.

A harmadik húsz perc elején az újpesti szépítés megadta az alaphangot az izgalmas hajrára, s két és fél perccel a rendes játékidő végén az egyenlítés is sikerült, Szabó Krisztián mentett pontot a liláknak – a ráadásban újabb gól már nem esett, a szétlövés az Acélbikáké lett, így az extra pontot a vendégek szerezték meg.

A nap másik mérkőzésén a listavezető MAC küzdelmes meccsen legyőzte a Titánokat Győrben: sokáig Nagy Krisztián első harmadban esett góljával vezettek, a harmadik harmad közepén aztán Sofron István is betalált, 3–0-s a végeredményt pedig Orban Brance állította be üres kapus góljával az utolsó percben.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA, ALAPSZAKASZ

ÚJPEST–DAB 3–4 (1–0, 0–3, 2–0, 0–0, 0–1) – szétlövéssel
Megyeri út, 372
néző. V: Mach, Gangel, Sábián, Kis-Király
ÚJPEST: Márkus – Horváth A., Stadel (1) – P. KISS, Selan – Kovács A., Varga A. (1) – Szécsi – Aviani, BODÓ 1, Just – Nemes (1), Rafaj (1), VOROBJEV 1 – Fliszár, Godó, SZABAD 1 – Kovács s. Edző: Virág Csaba
DAB: Hughson – KOVÁCS B. Z. 1 (1), Phillips – Hruby, Mestyán (1) – Dósa, Lencsés – Jakabfy – Mazurek (1), Odnoga M., TÖRÖK 1 – Azari, PIHLQVIST 1, Pozsár – Dansereau 1, St. Pierre (1), Szappanos (1) – Gebei G., Németh P., Pinczés O. Edző: David Leger
Kapura lövések: 48–33
Kiállítások: 10, ill. 16 perc
MESTERMÉRLEG
Virág Csaba: – Jó iramú mérkőzés volt, azért szép játék a hoki, mert annak ellenére, hogy kikaptunk, az első és harmadik játékrész abszolút a miénk volt. Kicsit bent maradtunk az öltözőben, a középső harmadban, talán ha beütjük a kettős emberelőnyt, máshogy alakul a találkozó... Egy dolog biztos, ennyi ziccerrel három meccset meg kéne nyerni, nem hogy egyet, ebben mindenképp fejlődnünk kell!
David Leger: – Gratulálok az Újpestnek, hogy vissza tudott jönni három egyes hátrányból. Az első és az utolsó harmadban dominált az ellenfél, a középső játékrésznek köszönhetjük a győzelmünket.. Elvesztettünk egy pontot ugyan, de ezért nem neheztelek a csapatomra!

TITÁNOK–MAC HKB ÚJBUDA 0–3 (0–1, 0–0, 0–2)
Győr, 310 néző. V: Babic, Wolf, Árkovics G., Angyal
TITÁNOK: Szeles – Erdély B., Reiter A. – Dobmayer, McNulty – Hajnal, Kóger B. – Balogh B., Madácsi, Péter – Luusuaniemi, Tiainen, Jakimcsuk – Almási, Csiszer, Németh K. – Sándor-Székely. Edző: Kasper Vuorinen
MAC HKB: Farkas B. – DÓCZI (1), Pozsgai – Csollák, Tornyai – Bugár, GARÁT (1) – Molnár B., NAGY K. 1, SOFRON I. 1 –Kreisz, Brance Orbán 1, Terbócs – Kedves, Lőczi, Majoross B. – Ádám, Ritter Z., Strenk O. Edző: Kangyal Balázs
Kapura lövések: 30–57
Kiállítások: 8, ill. 6 perc

DEAC–Opten Vasas HC – elhalasztva

AZ ÁLLÁS

M GY HGY HV V L–K Gk P
1. MAC HKB Újbuda 6 4 1 1 30–13 +17 15
2. Corona Brasov Wolves 5 3 1 1 20–12 +8 12
3. Sport Club Csíkszereda 5 3 1 1 28–22 +6 10
4. DEAC 6 2 1 2 1 22–21 +1 10
5. Gyergyói Hoki Klub 7 1 1 2 3 16–25 –9 7
6. UTE 5 1 1 1 2 18–18 0 6
7. FTC-Telekom 5 2 2 1 20–22 –2 6
8. Dunaújvárosi Acélbikák 4 2 2 12–20 –8 4
9. Opten Vasas HC 4 1 3 9–17 –8 3
10. Titánok 3 1 2 7–12 –5 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik