Erste Liga: A gyermeteg hibáinkat könyörtelenül kihasználta a Fradi – Kóger Dániel

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
2023.11.29. 09:45
Ötvenegy másodperc alatt 3–0-s előnyre tett szert az FTC-Telekom a Corona Brasov elleni mérkőzés első harmadában, s végül 7–1-re nyert az Erste Liga keddi játéknapján. A találkozó után Kóger Dániel beszélt a nagy különbségű vereség okairól, míg Banga Nándort arról kérdeztük, hogy Brassó-specialistává vált-e, hiszen az idénybeli mindkét gólját a Corona ellen szerezte. 

„Ha egy ilyen erős csapat, mint a Ferencváros ellen gyermeteg hibákat vétünk, azokat könyörtelenül kihasználja. Meg kell tanulnunk erősebbnek lenni a saját és az ő kapujuk előtt is, hogy ne maradjanak üres emberek. Sajnos ma voltak olyan hibák, amik nem férnek bele” – utalt arra Kóger Dániel, hogy a Ferencváros az első harmadban 51 másodperc alatt három gólt is lőtt a Brassónak, s mint utóbb kiderült, ez végzetesnek bizonyult.

Úgy tűnik, Banga Nándornak különösen jól megy a Brassó ellen, hiszen a 21 éves védő idénybeli második gólját is az erdélyi csapat ellen lőtte. Videónkban arra is válaszol, hogy ezentúl ez tendencia lesz-e, s hogy milyen érzés volt gólt lőni hazai jégen is. Amellett, hogy mindkét játékos bővebben is értékeli a 7–1-es FTC-sikerrel zárult mérkőzést, Banga előretekint a pénteki, UTE elleni derbire, míg Kóger összegzi a négy meccsen kilenc pontot hozó magyarországi túrát.

JÉGKORONG ERSTE LIGA
FTC-TELEKOM–CORONA BRASOV (romániai) 7–1 (3–0, 3–1, 1–0)
Tüskecsarnok, 400
néző.V:Mach, Németh M., Gebei B., Kövesi
FTC:ARANY – Hrabal (1), ROTH (2) / Boros, Crespi / Bán, Kärmeniemi / Banga 1, Haranghy – Galajda 1, A. BRADY 2 (1), LaPorte (1) / Turbucz (1), Nagy G. (1), Kulmala 1 / Nemec 1, Kestilä (1), NÉMETH A. 1 (1) / Turcotte (1), Farkas S., Tóth Gergő.Edző:Fodor Szabolcs
BRASSÓ:Dubeau (Polc) – O. Williams, Piché / Boriszenko, Lowney / Bors, Holwell – VALCHAR 1, Cornet, VanWormer / Kóger D., Blackwater, Zagidullin (1) / Szabó K., Gajdó B., Sills / Rokaly-Boldizsár, Kovács M.Edző:Dave MacQueen
Kapura lövések:49–46
Emberelőny-kihasználás:–, ill. 1/0.
MESTERMÉRLEG
Fodor Szabolcs:
– Jól kezdtünk. A Brassó jó formában érkezett ide, az első pillanattól kezdve készen akartunk állni a mérkőzésre, és ez várakozáson felül sikerült. Hat perc húsz másodperc után három nulla volt, lényegében ekkor el is dőlt a mérkőzés. De utána továbbra is nagyon jól játszottunk és nem dőltünk hátra, nem vállaltunk nagy kockázatot sem, néha szépen is játszottunk, de azért figyeltünk arra, hogy ne nyíljunk ki nagyon.

Strenk Hunor (másodedző):– A játék minden elemében felülmúlt minket a Ferencváros, játékosai élesebbek voltak és jobban korcsolyáztak. A lecsorgó korongot rendre ők szerezték meg, és a párharcokat is megnyerték. Nem volt kérdés, melyik a jobb csapat. Természetesen keserű a szánk íze, csalódottak vagyunk. Azért így is négyből három meccset megnyertünk a túrán.

AZ ÁLLÁS
MGYHGYHVVL–KGkP
1. FTC-Telekom14102–273–37+3634
2. Budapest Jégkorong Akadémia18824471–56+1532
3. UTE17921555–45+1032
4. Gyergyói Hoki Klub19831769–59+1031
5. Corona Brasov1891–860–60029
6. DVTK Jegesmedvék17632652–53–126
7. Sport Club Csíkszereda20615873–86–1325
8. FEHA1918432939–62–2320
9. DEAC17521947–61–1420
10. Dunaújvárosi Acélbikák184–31143–63–2015
Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda ob I: az FTC harmadszor is legyőzte a Honvédot

Vízilabda
4 órája

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
8 órája

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
23 órája

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
Tegnap, 20:02

Erste Liga: orosz csatárt szerződtetett a DEAC

Jégkorong
Tegnap, 12:57

Erste Liga: nem lassít az újonc

Jégkorong
2026.09.24. 21:38

ERSTE LIGA, ADATBANK, 2026–2027

Jégkorong
2026.09.23. 12:21

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52