Gyász: 44 évesen közlekedési balesetben elhunyt a korábbi válogatott jégkorongozó, Szuna Roland

K. B.K. B.
2024.09.28. 11:31
null
Életének 45. évében elhunyt Szuna Roland (Fotó: Fehérvár AV19)
Életének 45. évében elhunyt Szuna Roland, az Alba Volán SC saját nevelésű, egykori válogatott jégkorongozója – számolt be a szomorú hírről a Fehérvár AV19

A klub közleményéből kiderül, hogy Szuna Roland péntek este közlekedési balesetben veszítette életét. A korábbi hátvéd teljes karrierje során az Alba Volán SC színeiben játszott, az élvonalban az 1997–1998-as idényben mutatkozott be, még ifistaként, majd megszakítás nélkül nyolc évadon át erősítette az Alba Volán SC jégkorongcsapatát a magyar bajnokságban, illetve az Interligában. A 2000–2001-es idényben a legjobb újoncnak járó Kósa Kupa-díjat nyerte el. Magyarországot két-két ifjúsági és junior-világbajnokságon, valamint három divízió 1-es felnőtt-világbajnokságon képviselte. Pályafutását a 2006–2007-es idényben zárta le, amikor a Fehérvári Titánok csapatában segítette a székesfehérvári fiatalok fejlődését.

Szuna Roland pályafutása során 242 bajnoki mérkőzésen lépett jégre az Alba Volán SC játékosaként, öt magyar bajnoki címet, valamint divízió 1-es világbajnoki ezüst- és bronzérmet szerzett.

 

Legfrissebb hírek

Hári János elárulta, mi kell a Fehérvár továbbjutásához a Klagenfurt ellen

Jégkorong
1 órája

A BJA negyedszer is legyőzte az Újpestet, elődöntős az Erste Ligában

Jégkorong
2026.03.20. 21:00

Hét ellenféllel tíz felkészülési mérkőzést játszik a magyar jégkorong-válogatott

Jégkorong
2026.03.20. 12:46

Milánó 2026: Jack Hughes nem kapja meg a korongot, amellyel a győztes gólt szerezte

Téli olimpia 2026
2026.03.19. 16:41

Jégkorong: Papp Adrián megvillant az Erste Liga rájátszásában

Utánpótlássport
2026.03.19. 09:13

NHL: Ovecskin gólt szerzett, már csak egy hiányzik az ezerhez

Amerikai sportok
2026.03.19. 08:31

Erdély Csanád: Megpróbálunk felülni erre a hullámra és minél tovább siklani

Jégkorong
2026.03.18. 10:25

Elődöntőbe jutott a címvédő Gyergyó és a Brassó az Erste Ligában

Jégkorong
2026.03.16. 21:08
Ezek is érdekelhetik