Nem lesz címvédés, a Brassó és a Ferencváros vívja az Erste Liga döntőjét

H. Á.H. Á.
2024.03.31. 21:03
A zöld-fehérek is döntőbe jutottak
A hazai bázisú nemzetközi jégkorongbajnokság, az Erste Liga rájátszásának elődöntőjében a Brassó 6–2-re nyerte a címvédő Gyergyói HK elleni hatodik meccset, ezzel 4–2-re diadalmaskodott a párharcban, így elsőként jutott a döntőbe. Bő másfél órával később aztán kiderült, hogy a Csíkszeredát legyőző Ferencváros lesz az ellenfele az erdélyieknek.

 

Gyergyószentmiklóson a vendégek a 4. percben jutottak előnyhöz, majd a második harmadban beindult a brassói henger, amellyel 4–0 lett az állás – az első harmadban gólpasszt adó Philippe Cornet duplázott a Brassónál ebben a felvonásban. A címvédő ugyan szépített, majd az 54. percben Bodó Christopher is eredményes volt, ez kevés volt. A hajrában kockáztatott a GYHK, de lehozott kapus mellett gólt kapott, így kiesett – az utolsó gólnál pedig ismét asszisztot jegyzett Cornet, aki így 2+2 ponttal zárta a mérkőzést.

A gyergyói meccsel egy időben kezdődött a második elődöntő: a Csíkszereda otthon fogadta a Ferencvárost, szintén a párharc hatodik találkozóján, és ez a mérkőzés jóval izgalmasabban alakult, mint a másik. Az egyik legfőbb különbség a két találkozó között az volt, hogy Csíkszeredában nem igazán potyogtak a gólok, az első találatra majdnem pont a meccs feléig kellett várni, amikor az emberelőnyben elmélázó hazaiak kerültek hátrányba: Tóth Gergő 4 az 5 ellen volt eredményes. A záró harmad elején Sofron István egyenlített, s amikor 15 másodperccel a rendes játékidő vége előtt Salló Alpár ütőjéről ismét bekerült a ferencvárosi kapuba a korong, úgy tűnt, a meccs eldőlt, az elődöntő viszont nem, és jöhet a hetedik meccs. A játékvezetők viszont hosszú videózás után kapustámadás miatt nem adták meg a gólt – jöhetett a hirtelen halál: az első gólig tartó hosszabbítás. A zöld-fehérek kezdték aktívabban a ráadást, de a Csíkszereda védelme stabilan működött, majd a 12. perc kezdetén a kapu mögül visszatett korong Adam Bradyt találta ziccerben, ő pedig nem hibázott, döntőbe lőtte a magyar bajnokot.

Az FTC–Brassó Erste Liga-döntő pénteken kezdődik a ferencvárosiak otthonában, a Tüskecsarnokban, a párharc az egyik fél negyedik győzelméig tart.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA
ELŐDÖNTŐ, 6. MÉRKŐZÉSEK
Gyergyói HK (romániai)–Corona Brasov (romániai) 2–6 (0–1, 1–3, 1–2)
SC Csíkszereda (romániai)–FTC-Telekom 1–2 (0–0, 0–1, 1–0, 0–1) – hosszabbításban

 

Legfrissebb hírek

Megszerezte 150. győzelmét az FTC a nemzetközi porondon, továbbra is hibátlan a női kézi BL-ben

Kézilabda
4 órája

Volt-e valaha jobb külföldi labdarúgója a Ferencvárosnak, mint Kristoffer Zachariassen? Szavazzon!

Labdarúgó NB I
8 órája

Erste Liga: Könnyedén nyert a Szereda, Becze 12 gólt szerzett 10 mérkőzésen

Jégkorong
Tegnap, 21:23

Az FTC hazai pályán, a Balatonfüred idegenben nyert a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
Tegnap, 19:50

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:22

A cseh szakíró szerint Toon Raemaekers és Mariano Gómez valóságos erőgép

Európa-liga
Tegnap, 12:56

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
Tegnap, 11:11

Túl sok labdavesztés a Plzentől – a cseh lapok szerint a Ferencváros letámadása volt a kulcs

Európa-liga
Tegnap, 8:00