Erste Liga: A játékon nem kell sokat változtatni, mentálisan kell ott lenni – Szabó Rácz Maxim

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.03.01. 09:36
null
A nyolcmeccses nyeretlenségi szériáját a Brassó ellen megtörve, az Újpestet is legyőzte a BJA HC az Erste Liga alapszakaszának végéhez közeledve. A 7–2-re végződött mérkőzés után a duplázó Sági Martinnal, illetve a lilák második gólját szerző Szabó Rácz Maximmal beszélgetett az NSO Tv.

Nem csoda, hogy csapattársai a meccs utáni ünnepléskor Sági Martint tolták előre a BJA HC szurkolói elé, hiszen a csatár nagyon fontos pillanatokban szerzett gólokat az UTE ellen – habár nemcsak ő duplázott a 7–2-es győzelem során. Az NSO Tv-nek adott értékelése során úgy fogalmazott: „jövünk ki a gödörből, amiben benne voltunk elég mélyen”, utalva arra, hogy a Brassó elleni, hosszabbításos győzelem előtt nyolc meccsen keresztül nyeretlenek voltak. 

Az UTE ellenben két nap leforgása alatt két fájó vereségbe futott bele. Szabó Rácz Maxim nemcsak a BJA elleni, ötgólos fiaskó miértjeiről beszélt, de azt is elmondta, mi történt velük a sereghajtó FEHA19 ellen, amely egy nappal korábban meglepetésre 8–6-ra nyert a lilák ellen. 

„A játékon nem kell sokat változtatni, mentálisan kell ott lenni, rendesen beleállni. Jó csapat vagyunk, nagyon sok jó légióssal, sok jó hazai játékossal” – mondta a fiatal csatár, aki hisz abban, hogy szombaton a Brassó ellen újra sikerrel hagyhatják el a jeget. 

JÉGKORONG ERSTE LIGA
UTE–BUDAPEST JÉGKORONG AKADÉMIA HC 2–7 (1–2, 0–2, 1–3)
Újpesti jégcsarnok, 359 néző. V: Tóth R., Babic, Muzsik, Kovács P. 
UTE: Rajna – Franyó, Nyquist / Pokornyi, Szabó D. / Tornyai (1), Balázsi – Tiala, Metsävainio, Saarelainen / Kiss P. (1), Just 1, Benk / Laakkonen, Ewanyk (1), Coatta / Kovács S., Szabó R. 1, Kovács Alex (1). Edző: Markus Juurikkala
BJA HC: FARKAS R. – SZABÓ B. (3), Pozsgai (1) / Dóczi, Tóth Gergely (1) / Vorobjov, Tyeszlenko / Culigin 1 – MOZER 2 (3), Galoha (3), SCHLEKMANN 2 (1) / Molnár Z., Weidemann, Keresztes / Ravasz, Nagy Krisztián, Tóth Richárd, Ritter / Molnár B. (1), Viikilä, Sági Martin 2. Edző: Kangyal Balázs
Kapura lövések: 30–45
Emberelőny-kihasználás: 3/1, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Markus Juurikkala: – Nehéz héten vagyunk túl, de csalódottak vagyunk, mert nem ott tartunk, ahol szeretnénk. Mindig van hova fejlődni, ezt elmondtam a játékosaimnak is. Nem mutogatunk egymásra, nyíltságra és tettekre van szükség. A BJA a játék összes elemében jobb volt, muszáj javulnunk.
Kangyal Balázs: – Nem szeretném túldicsérni a csapatot, az a helyzet, hogy hetek óta hasonlóan játszunk, de most végre kijött a lépés. Brassóban is jól teljesítettünk, csak ott nem lőttük be a helyzeteinket. Háromszor is gólt szereztünk emberelőnyből, aminek külön örülök. Régen nyertünk rendes játékidőben, de most megérdemeltük a sikert.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik