Erste Liga: Ivan Vorobjov marad a BJA-ban

Vágólapra másolva!
2023.09.14. 16:20
null
(Fotó: jegkorongszovetseg.hu)
Az orosz Ivan Vorobjov marad az Erste Ligában szereplő Budapest Jégkorong Akadémiánál.

A 27 éves védő az előző idényben az orosz másodosztályból, a Cselmet Cseljabinszktól érkezett. Az alapszakasz hajrájában hat mérkőzésen három gólt lőtt és adott három gólpasszt – a BJA pedig első kiemelt lett –, a rájátszásban pedig 11 összecsapáson újabb 3 gólt szerzett és négy asszisztja is volt.
Kangyal Balázs vezetőedző a klub Facebook-oldalán elmondta, hogy egyetlen dologban teljesen biztos volt: Vorobjov nem marad náluk.

„Nagyon egyszerű okai voltak ennek: nem nagyon tudtuk volna teljesíteni azokat az igényeket, melyek első körben az ügynöke részéről érkeztek. El is engedtem ezt a történetet” – fogalmazott.

Hozzátette: a háborús helyzet és családi háttér miatt újra tárgyalni kezdtek, s végül sikerült megegyezniük. Kiemelte, nagyon örül annak, hogy a védő mégis velük lesz és erősíti a hátsó alakzatot.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik