Jégkorong: Lesz idő felkészülni a világbajnokságra – Galló

Vágólapra másolva!
2023.03.13. 17:27
null
Galló Vilmosnak lesz ideje felkészülni a vébére (Fotó: Dömötör Csaba)
Galló Vilmos, a Linköping jégkorongozója szerint több ideje lesz felkészülni a májusi világbajnokságra, miután klubjával nem jutott be a svéd rájátszásba.

Az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorában hétfőn elmondta, hogy csalódottak a csapat tagjai, a vezetők és a szurkolók is, mert jó pozícióban voltak, ám az utolsó tíz mérkőzésből kilencet is elveszítettek, így lemaradtak a playoffról. Neki jól sikerült a szezon, az eddigi egyik legjobbja volt, 52 mérkőzésen 15 gólt szerzett – pedig alig játszott emberelőnyben – és adott négy gólpasszt is. Így az azonos létszám melletti játékban az övé az egyik legjobb mutató. Reméli, ezt a formát át lehet menteni a válogatottba is.

A vb-vel kapcsolatban úgy véli, nehéz torna lesz a magyarok számára, hiszen az összes ellenfél magasabb szintet képvisel, a játékosok képzettebbek, gyorsabbak, így fontos lesz, hogy mindenképpen „csapatként tudjanak kiállni”. A 26 éves Galló hozzátette, hogy klubtársai közül néhányan várhatóan a svéd és a dán válogatottban is fognak játszani, velük már a szezon közben „cukkolták” egymást. A cél, hogy tudjanak meccseket nyerni, pontokat szerezni.

A vb-t a magyar válogatott május 13-án Dánia legjobbjai ellen kezdi, majd sorrendben az Egyesült Államokkal, Franciaországgal, Svédországgal, a házigazda Finnországgal, Németországgal, végül pedig – az erőviszonyok alapján a bennmaradásért vívott legfontosabb összecsapáson – Ausztriával mérkőzik Tamperében. A két csoportból a legjobb négy jut a május 25-i negyeddöntőbe, az elődöntőt 27-én, a döntőt és a bronzmeccset pedig 28-án rendezik.

A torna előtt május 9-én a 27-szeres világbajnok Kanadával találkozik a magyar válogatott a budapesti MVM Dome-ban. Galló szerint szenzációs lesz ott játszani, a szurkolók és az ellenfél miatt is.

Legfrissebb hírek

Téli olimpia 2026, férfi jégkorongtorna – adatbank

Téli sportok
2026.01.27. 13:56

Hosszabbítás után kikapott a listavezető otthonában a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.01.16. 22:12

Dunaújvárosban hosszabbítás után nyert a magyar bajnok BJAHC az Erste Ligában

Jégkorong
2026.01.16. 20:49

Galló Vilmos gólt ütött, gólpasszt adott a finn jégkorongligában

Jégkorong
2026.01.14. 20:31

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.12.26. 20:03

Hét vesztes tétmeccs után nyert újra a Dunaújváros az Erste Ligában

Jégkorong
2025.12.26. 16:53

Távozott a Dunaújvárosi Acélbikák házi gól- és pontkirálya, a DEAC-hoz igazol

Jégkorong
2025.12.26. 09:42

Erste Liga: négymeccses eltiltást kapott a játékvezetőt megharapó hokis

Jégkorong
2025.12.25. 11:14
Ezek is érdekelhetik