Jégkorong: Szélig Viktor tagja lesz a Hírességek Csarnokának!

Vágólapra másolva!
2022.12.09. 19:31
null
Óriási elismerés (Fotó: Nemzeti Sport)
Szélig Viktor – ötödik magyarként – tagja lesz a Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) Hírességek Csarnokának.

 

Az IIHF pénteken jelentette be, hogy a nem tradicionális hokis nemzetek képviselőjének járó Torriani-díjat és a vele járó Hall of Fame-tagságot 2023-ban az egykori válogatott hátvéd, a Hydro Fehérvár AV19 jelenlegi általános igazgatója kapja. Az indoklás szerint a sportág történetének egyik leghűségesebb és legkitartóbb játékosa Szélig, akinél nemzeti és nemzetközi szinten kevés játékos futott be hosszabb és sikeresebb karriert.

A 47 éves Szélig először 1992-ben képviselte nemzetközi szinten Magyarországot, az U18-as Európa-bajnokság harmadik vonalában, a C csoportban. Később 21 felnőtt vb-n játszott, és legnagyobb sikere a 2008-as, szapporói élvonalba jutás, illetve a 2009-es elit vb-s szereplés volt. A válogatottól 2013-ban vonult vissza, az aktív játékkal 2015-ban hagyott fel. Magyar és francia bajnok. Visszavonulását követően előbb Brianconban, majd 2016-tól Székesfehérváron klubvezető.

„Egy hete Luc Tardif, a nemzetközi szövetség elnöke hívott fel a hírrel. Először azt hittem, hogy egy vicc részese vagyok. Csak lassan fogom fel, milyen megtiszteltetés ért. Az az igazság, hogy mindig is csapatban gondolkodtam, és abból a brigádból, amelyben én is játszottam, például együtt harcoltuk ki hetven év után az A csoportos feljutást, többen is karizmatikus egyéniségek, ők is megérdemelnék ezt – mondta az MTI-nek Szélig. – Óriási nevek, a sportág igazi legendái mellé tesznek majd, de az elismerés a magyar hokinak szól. Remélem, minél többször játszhat majd a válogatott az elitben, és akkor még több magyar kerülhet a hírességek közé.”

Szélig előtt az idén augusztusban elhunyt Pásztor György, valamint Schell László, a 2009-ben eltávozott ifjabb Ocskay Gábor és Kovács Zoltán került a Hírességek Csarnokába magyarként.

A beiktatási ünnepségre a jövő évi vb helyszínén, Tamperében kerül sor az utolsó napon, május 28-án.
A magyar kiválóság mellett olyan legendák érdemlik ki 2023-tól a Hall of Fame-tagságot, mint a svédek olimpiai és világbajnoka, a Stanley Kupa-győztes Henrik Zetterberg, vagy a szintén NHL-bajnok francia Cristobal Huet, valamint az amerikai Brian Leetch, a brit Jimmy Foster és a kanadai Caroline Ouellette. Rajtuk kívül a svájci Sandra Dombrowski, a finn Kalervo Kummola és Kimmo Leinonen került be a sportág halhatatlanjai közé.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik