Jégkorong: az orosz és fehérorosz válogatottak visszatérésük esetén oda kerülnek, ahol voltak

2022.09.30. 14:59
null
Az élvonalba térhet majd vissza az orosz válogatott (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) tanácsa pénteken elfogadta a mezőnyök átalakításának rendszerét arra az esetre, ha visszatérhetnek az orosz és a fehérorosz nemzeti együttesek a világbajnokságokra.

Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt az IIHF vezető testülete február 28-án zárta ki minden tornáról az orosz és a fehérorosz válogatottakat. A szövetség közleményében hangsúlyozta, hogy a kizárás továbbra is él, és a mostani döntés nem jelenti ennek a visszavonását, vagy annak előjelét, ugyanakkor az IIHF-nek kötelessége volt kidolgozni a lépéseket a két ország csapatainak majdani visszatérésére.

A döntés szerint valamennyi kizárt válogatott abban az osztályban szerepelhet majd első világbajnokságán, amelyikbe kizárása idején tartozott. Azaz a felnőtt férfi mezőnyben ez mindkét nemzeti csapat esetében az élvonalat jelenti, míg a felnőtt nőknél az oroszok kerülnek vissza a legfelső osztályba.

A vb-k létszáma ugyanakkor nem változik, ami azt jelenti, hogy az adott osztályból a világranglistán leghátul álló csapat, vagy csapatok eggyel lejjebb kerülnek, s az alsóbb osztályokban is ezen elv alapján változik majd a mezőny összetétele. Jelenleg a magyar férfi és női válogatott is A csoportos. A férfiak az idén jutottak fel a legjobbak közé, míg a nők az elit-vb-n elért nyolcadik helyezésükkel harcolták ki a bennmaradást.

Legfrissebb hírek

A World Skate feloldotta az oroszokra és fehéroroszokra vonatkozó korlátozásokat

Egyéb egyéni
2026.08.09. 14:25

Nemzeti szimbólumok nélkül indulhatnak az oroszok és a fehéroroszok a ritmikus gimnasztika vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.08. 16:57

Az oroszok biztonsági okokból nem vesznek részt a jövő évi férfi röplabda-vb-n

Röplabda
2026.08.04. 14:03

Vizes Eb: orosz aranyérem a szinkronúszócsapatok szabadprogramjában

Úszás
2026.08.03. 17:23

A World Boxing engedélyezte az oroszok himnusz- és zászlóhasználatát

Egyéb egyéni
2026.07.31. 12:51

IIHF: az orosz hoki továbbra sem térhet vissza

Jégkorong
2026.07.30. 18:56

Ukrajna a CAS-nál támadja meg az oroszokat visszahelyező NOB-döntést

Egyéb egyéni
2026.07.29. 21:33

Átalakul a globális női jégkorong versenynaptára

Jégkorong
2026.07.27. 09:35