Erste Liga: a Titánok kiütésével tért vissza a Ferencváros

Vágólapra másolva!
2021.10.31. 19:24
null
Hatszor örülhettek a zöld-fehérek (Fotó: fradi.hu)
A hazai bázisú nemzetközi jégkorongbajnokság (Erste Liga) vasárnapi játéknapján a Ferencváros 6–0-ra legyőzte a Titánokat, a Csíkszereda pedig 7–3-ra győzött a Dunaújvárosi Acélbikák otthonában.

A múlt héten még a Kontinentális Kupában vitézkedő Ferencváros jégkorongcsapata a Titánok ellen két hét pihenőt követően lépett újra jégre az Erste Ligában. A zöld-fehérek elviekben már pénteken a Brassó ellen is játszottak volna, de a„farkasokat” sújtó koronavírus-fertőzés miatt elmaradt a csapat magyarországi túrája, s a versenyigazgatóság 5–0-s eredménnyel a hazaiaknak írta jóvá az elmaradt mérkőzések mindegyikét, így a zöld-fehéreknek nem kellett meccselniük.

A kipihentség látszott is egy picit Fodor Szabolcs csapatán, már amennyiben annak tekintjük, hogy az első harmadban a Titánok kapujára zúduló 22 zöld-fehér lövésből mindössze egy talált utat a kapuba – Somogyi Balázs volt eredményes. A második harmadban aztán tíz perc játékot követően Farkas Lőrinc, Kóger Dániel és Hajós Roland is betalált néhány percen belül, ezzel gyakorlatilag kiegyenesítve a kérdőjeleket.

A záró harmadban sokáig érződött is a feleken, hogy itt már minden eldőlt, végül az utolsó két percben előbb Tóth Adrián, majd Galántai Richárd is betalált, így a zöld-fehérek fölényes győzelmükkel tértek vissza a bajnokságba, egyben fel is ugrottak a tabella élére – az esti Dunaújvárosi Acélbikák–SC Csíkszereda meccs végéig biztosan.

Márpedig az SC este nem is vacakolt sokat, és alig 4 perc alatt Fodor Csanád két találatával jelezte, az két meccs között eltelt rövid időszaknál tovább nem áll szándékában átengedni az első helyet – még akkor sem, ha a hazaiak az első harmadban gyorsan szépítettek.

Az egyenlítés viszont már nem jött össze, sőt, miután a második játékrészt is a vendégek nyerték 2–1-re, egyre biztosabbá vált, hogy a hazaiaknak nem terem babér ezen a mérkőzésen. Ez pedig végül így is lett, a Csíkszereda a záró harmadot 3–1-re nyerte, a mérkőzés 7–3-ra, a vendégeknél Jevgenyij Szkacsov 4 (1+3) pontig jutott.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA

FTC-TELEKOM–TITÁNOK 6–0 (1–0, 3–0, 2–0)
Budapest, Tüskecsarnok, 343 néző. V: Berger, Németh M., Pallós, Pálkövi
FTC-Telekom: Nagy K. (Arany) – Boros, KÄRMENIEMI (3) / McFadden, Seregély / Hegyi, Sarcia (1) / Bán – Fowlie, Tóth A 1., Pavuk / KÓGER D. 1 (1), Somogyi, 1 Tamminen (1) / Galántai 1, HAJÓS 1 (1), Tóth G. / Farkas L. 1, Komáromy, Roczanov. Vezetőedző: Fodor Szabolcs
Titánok:
Szeles (Belomojev) – Reiter A., Farkas B. / Dolinar, Molnár G. / Kóger B., Szabó P. / Kucsma – Lundin, Keceli-Mészáros, Dézsi B. / Nagy Á., Ambrus Cs., Fekete / Csiszer, Alapi, Skakodub / Mayer, Győrffy, Szabó Cs. Vezetőedző: Anatoli Bogdanov
Kapura lövések:
49–23
Gól – emberelőnyből:
4/1, ill. 4/0
MESTERMÉRLEG
Fodor Szabolcs: – Az ilyen mérkőzéseken, amelyeken a papírforma szerint egyértelmű, ki az esélyes, sokszor nehéz megvalósítani, hogy a jégen is érvényesüljön ez a különbség. Nem könnyű végig koncentráltnak maradni, de ez ma nekünk sikerült. Ráadásul nem csak támadásban, hanem ami igazán fontos, védekezésben is. Nem nyíltunk ki, nem hagytuk magára a kapusunkat, minden téren remekül hoztuk le ezt a meccset, működött a csapatjáték. A legvégén azért lehetett érezni, hogy nem az történik, mint az első ötven percben, de már azért benne volt a fejekben az, hogy négy góllal vezetünk a vége előtt kevéssel. De ennek ellenére nagyon rendben volt a játékunk, és ennek nagyon örülünk.
Anatoli Bogdanov: – Mindent kitettünk a jégre ma, amit tudtunk. Voltak sérültjeink is, a szokottnál rövidebb kerettel tudtunk kiállni. Ennek ellenére nagyon nagy melót tettek bele a srácok a meccsbe, jól játszottunk emberelőnyben és emberhátrányban is. Senkivel kapcsolatban nem lehet hiányérzetem, azon a szinten, ahol most tartunk, egy ilyen ellenfél ellen ebben a meccsben ennyi volt, kiadtunk mindent magunkból.

DUNAÚJVÁROSI ACÉLBIKÁK–SC CSÍKSZEREDA (romániai) 3–7 (1–2, 1–2, 1–3)
Dunaújváros, 215
néző. V: Kormos, Gangel, Balla, Szabó
DAB:
Krajcovic – Bubnov (1), Pozsár / Benke, Bobcek / Erdély, Szécsi / Druja, Somogyi – KABATAYEV 1, SZAPPANOS 1 (1), Török / Németh P. (1), Pinczés, Szűcs 1 / Horváth, Németh Á., Tamás / Gebei, Marosi, Lőczi. Vezetőedző: Leo Gudas
Csíkszereda:
Samankov – Kubat (1), Salló / Láday (2), Reisz (1) / Casaneanu, Gecse – Rokaly N., Rokaly Sz., Sofron 1 / FODOR 2 (1), SZKACSKOV 1 (3), STACH 1 (2) / BECZE 1 (1), Bíró, Péter B. (1) / Péter A. 1. Vezetőedző: Hozó Levente
Kapura lövések:
21–49
Gól – emberelőnyből:
6/1, ill. 2/0
MESTERMÉRLEG
Leo Gudas: – Nem kezdtünk jól, hamar adtunk nekik két gólt, ami egy ilyen jó csapat ellen abszolút nem fér bele. Utána viszont keményen dolgoztak a srácok, voltak góljaink, szép megmozdulásaink, sikerült ott loholnunk a nyomukban, egészen az 50. percig. A véghajrára talán sajnos elfogyott az erőnk, s ezt könyörtelenül kihasználta a Csíkszereda, így lett a végére tetemesebb a hátrányunk.
Hozó Levente: – Erre a mérkőzésre sem érkeztünk sok játékossal, s bár jól kezdtünk és nagyon hamar elléptünk két góllal, nem igazán játszottunk megfelelően az első harmadban. a második húsz perctől viszont egyre inkább megtaláltuk a játékunkat, jöttek a gólok is, szóval elégedett lehetek a fiúkkal, főleg így, hogy mindössze három sorunk van jelenleg.

AZ ERSTE LIGA ÁLLÁSA

M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Sport Club Csíkszereda 15 10 1 2 2 71–44 +27 34
2. FTC-Telekom 13 10 1 2 47–21 +26 31
3. Gyergyói Hoki Klub 14 9 2 3 63–43 +20 31
4. MAC HKB Újbuda 12 8 2 2 53–24 +29 30
5. UTE 13 7 3 2 1 40–21 +19 29
6. UNI Győr ETO HC 13 7 1 5 50–36 +14 22
7. Brasov Wolves 16 7 1 8 61–56 +5 22
8. DEAC 13 4 1 8 42–50 –8 13
9. DVTK Jegesmedvék 15 2 1 12 28–53 –25 8
10. Titánok 15 1 1 13 29–77 –48 5
11. Dunaújvárosi Acélbikák 13 1 12 23–82 –59 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik