Jégkorong: Calgary lesz augusztus végén a női vb házigazdája

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.06.02. 21:36
null
A tornán a magyar válogatott is beveheti ellenfelei kapuját (Fotó: Getty Images, illusztráció)
Augusztus 20. és 31. között Calgary ad otthont a koronavírus-járvány miatt elhalasztott, magyar érdekeltségű női jégkorong-világbajnokságnak – jelentette be szerdán a nemzetközi szövetség (IIHF).

 

A tavalyról a pandémia miatt elnapolt viadalnak Halifax és Truro adott volna otthont május 6. és 16. között, ám április 21-én – egy nappal a magyar válogatott tervezett kiutazása előtt – az IIHF az új-skóciai járványhelyzet miatt nyár végére tolta. A szervezők elkötelezettek voltak az idei rendezés mellett, az Alberta állambeli egészségügyi szervekkel folytatott egyeztetések után pedig Calgaryt jelölték ki új helyszínnek.

A Kanadában jelenleg is terjedő harmadik vírushullám miatt az ország sportági szövetsége közölte: az érkező nemzeti csapatoknak karanténba kell vonulniuk, csak ezt követően vehetnek részt edzéseken és felkészülési mérkőzéseken.

A története első elit világbajnokságára készülő magyar válogatott a cseh, a dán, a japán és a német együttessel mérkőzik a csoportkörben.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Csak ősszel lesz pontos helyszíne a magyarországi női jégkorong-világbajnokságnak

Jégkorong
2025.06.12. 14:00

Hullámvasút volt ez az idény Odnoga Lotti számára

Jégkorong
2025.06.11. 10:50

Kreisz Emma: Még mindig nem vagyunk túl az olimpiai selejtező kudarcán

Jégkorong
2025.06.03. 10:42

Két magyar női hokis a PWHL draftlistáján

Jégkorong
2025.06.01. 22:38

Magyarország rendezi a 2026-os női divízió 1/A jégkorong-világbajnokságot – hivatalos

Jégkorong
2025.05.23. 14:58

Külföldre igazolt a bajnoki döntő hőse a női ob I győztesétől

Jégkorong
2025.05.17. 20:47

Magyarul mondott locsolóverset Pat Cortina

Jégkorong
2025.04.21. 17:48

Hosszabbításban az USA nyerte meg a női jégkorong-vb-t

Jégkorong
2025.04.20. 21:54
Ezek is érdekelhetik