Erste Liga: csak szétlövésben nyert a Vasas ellen a Szereda

K. G.K. G.
2021.01.27. 20:16
A hazai bázisú nemzetközi jégkorongbajnokság (Erste Liga) szerdai egyetlen mérkőzésén a Vasas szétlövéses vereséget szenvedett a Csíkszereda otthonában, január végi, négy meccsből álló erdélyi túrja első állomásán.

Olyan érzése van az embernek, mintha még véget sem ért volna az erdélyi Erste Liga-csapatok hosszú magyarországi túrája – a Csíkszereda például szombaton még Debrecenben vendégszerepelt –, erre máris kezdődik a határon túli „turné”.

Az említett Sportklubnak például bőven van pótolnivalója, lévén a ligából őket érintette legérzékenyebben a koronavírus, a többhetes kihagyás nyomán alsó hangon 6-7 bajnokival kevesebbet játszottak riválisaiknál. Az ő szempontjukból jó hír, hogy az idegenbeli után most hazai meccsdömping következik: szerda este már a Vákár Lajos Műjégpályán fogadta a Vasast, amely azonban megtréfálta favorit vendéglátóját.

A szeredaiak félelmetes támadógépezete ezúttal jóval rozsdásabb volt a megszokottnál, de a 48. percben még így is kettővel mentek (3–1). Hetvenhat másodperccel a vége előtt viszont már eggyel sem: a Vasas a duplázó Makszim Vesutkin révén egyenlített, s bár a szétlövést behúzta a Sportklub, a bravúrpontnak biztosan a vendégek örülhetnek jobban.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA, ALAPSZAKASZ
SC Csíkszereda (romániai)–Opten Vasas HC 4–3
(1–0, 1–1, 1–2, 0–0, 1–0) – szétlövéssel
Csíkszereda, zárt kapuk mögött. V:
Csomortáni, Gergely, André, Crisan (romániaiak)
SPORTKLUB:
László
Láday(1),WISHART1– Loginov, Salló A. – Gecse H.(1),Papp Sz. – Györfy, Szabó Zs.
BECZE1,Blackwater, Yellow Horn(1)– FODOR CS.1(1),Maylan(1),TOUSIGNANT1– Bíró T., Farkas T., Sándor Z. – Casaneanu, Gecse O., Ilyés.
Edző:
Jason Morgan
VASAS:
Sági Máté
Bukor, KOVÁTS(1)– Kmec, Tornyai G. – Léránt, Seregély – Surányi
Bödök, Czakó, Odnoga – Schmál, Szlama, TURBUCZ(1)– PÁTERKA1 (2),Szalma(1),VESUTKIN2– Csiki, Mattyasovszky, Németh Á.
Edző:
Ladányi Balázs
Kiállítások:
6, ill. 2 perc
Kapura lövések:
35–30
MESTERMÉRLEG
Jason Morgan:
–A jégkorongban nem léteznek könnyű meccsek, senkit sem lehet leírni. Fiatal, harcos csapattal találkoztunk, amely egy percig sem adta fel. Örülök, hogy a kapuban László Arnold magabiztos maradt a rávezetéseknél, így mi vittük el a pluszpontot.
Ladányi Balázs:
–Többször is közel álltunk már a Csíkszereda ellen a pontszerzéshez, ez most össze is jött. Úgy láttam, sikerült felvennünk a meccs ritmusát az első perctől. A két csapat közti különbséget játékerőben minimalizálni tudtuk, mezőnyben pedig végig harcban voltunk. Bár egy kis szerencsével több pontot is gyűjthettünk volna, elégedett vagyok minden játékos küzdeni akarásával, kapusunk pedig nagyszerű napot fogott ki.

AZ ÁLLÁS
1. FTC-Telekom 28 16 5 3 4 122–86 +36 61
2. DEAC 29 14 3 3 9 102–85 +17 51
3. MAC HKB Újbuda 28 12 5 4 7 115–84 +31 50
4. Corona Brasov Wolves 22 13 3 4 2 85–53 +32 49
5. UTE 27 12 4 3 8 111–96 +15 47
6. Sport Club Csíkszereda 21 12 2 2 5 108–73 +35 42
7. Gyergyói Hoki Klub 26 8 2 8 8 65–80 –15 36
8. Opten Vasas HC 27 6 3 18 75–107 –32 21
9. Titánok 26 3 4 3 16 67–119 –52 20
10. Dunaújvárosi Acélbikák 28 1 6 1 20 74–141 –67 16
Legfrissebb hírek

Egy győzelemre az elődöntőtől a Brassó és a Gyergyó az Erste Ligában

Jégkorong
2026.03.14. 20:53

A Csíkszereda győzelemmel kezdte az alsóházi rájátszást

Minden más foci
2026.03.14. 19:18

Eppel Márton: A román ligából is be lehet kerülni a válogatottba

Légiósok
2026.03.14. 10:52

A harmadik harmad döntött: kiegyenlített a BJA az Újpest ellen

Jégkorong
2026.03.11. 20:34

Erste Liga: az UTE háromgólos hátrányból fordított, előnyben a Brassó, a Gyergyó, valamint a DVTK is

Jégkorong
2026.03.10. 22:40

Strenk Hunor: Vissza akarjuk hódítani a trónt

Jégkorong
2026.03.10. 11:12

Erdély Csanád: Feljöttünk a víz fölé, és vettünk egy nagy levegőt

Jégkorong
2026.03.07. 09:35

Folytatta hazai menetelését a Csíkszereda, már biztos bennmaradó helyen áll

Minden más foci
2026.03.06. 20:26
Ezek is érdekelhetik