Erste Liga: a Titánok ráadásban győzte le a Vasast

Vágólapra másolva!
2020.12.06. 16:53
null
Schmár (balra) fonákkal lőtt gólja egy pontot ért a Vasasnak (Fotó: Fehér Gábor/Fejér Megyei Hírlap)
Egyetlen mérkőzést rendeztek vasárnap a jégkorong Erste Ligában: a sereghajtó Vasas látogatott a fehérvári Titánok győri otthonába, és fordulatos, izgalmas mérkőzésen a székesfehérvári csapat győzött.

 

Nem úgy kezdődött a vasárnap kora délutáni mérkőzés, hogy a Vasas három bajnoki veretlenséget számláló sorozata véget ér, hiszen tíz perc játék után a hazaiak megszerezték a vezetést, majd a második játékrész vége előtt öt perccel Riku Tiainen második góljával már 2–0-ra vezetett a Titánok. Ehhez képest a középső harmad végén már egyenlővel mentek pihenni a felek: Páterka Bence 18 másodperccel Tiainen második találata után szépített, majd 13 másodperccel a szünet előtt Schmál Kristóf egyenlített.

A harmadik játékrészben aztán az Erste Ligában csupán a második meccsén szereplő Kovács Alex emberelőnyből ismét a hazaiakat juttatta előnybe, de Schmál alig két perccel a vége előtt hosszabbításra mentette a meccset, egyben pontot is szerzett csapatának, amellyel biztossá vált, hogy a Vasas megelőzi a Dunaújvárosi Acélbikákat a tabellán.

A ráadásban aztán a kapuk felváltva forogtak veszélyben, s ugyan bármelyik csapat megszerezhette volna a győztes találatot, a Titánok örülhettek: Makszim Vesutkin rossz passza után Kovács Alex léphetett ki egyedül, s a 20 éves csatár nem is hibázta el a ziccerét – 4–3-ra nyertek a Titánok.

JÉGKORONG ERSTE LIGA
ALAPSZAKASZ

TITÁNOK–OPTEN-VASAS 4–3 (1–0, 1–2, 1–1, 1–0) – hosszabbítás után

Győr, zárt kapuk mögött. Vezette: Wolf, Kincses, Kedves A., Schumacher-Kovács
TITÁNOK:  Gyenes – Ambrus, Reiter A. – Erdély B., McNulty – Nagy Á., Vas Márk – Kóger B.
CSÁSZÁR, LUUSIANIEMI  (2), TIAINEN  2  – Almási, Balogh B., Dézsi – Németh K., Rétfalvi, Vincze G. – KOVÁCS ALEX  2,    Madácsi, Péter A.  (1)  – Jakimcsuk. Edző: Kasper Vuorinen
VASAS: Sági Máté – Bukor, Seregély – Kmec (1), Tornyai – Farkas B., LÉRÁNT – Surányi
Bödök, SCHMÁL 2,   Szlama – PÁTERKA 1, Szalma (1),   Vesutkin – Czakó, Csiki, Turbucz – Farkas M., Németh Á., Pápa – Béres (1). Edző: Ladányi Balázs
Kapura lövések: 31–36
Kiállítások: 2, ill. 6 perc
MESTERMÉRLEG
Kasper Vuorinen: –
Szoros meccs volt, mindkét csapat jól hokizott. Keményen megdolgoztunk a győzelemért, amivel elégedett vagyok.
Ladányi Balázs: – Jól játszottunk, végig kitartott az erőnk és a tempónk, így tudtunk egy pontot szerezni. Viszont a saját óriási hibáink miatt nem győztünk, és az is bosszantó, hogy végig rohannunk kellett az eredmény után.

Legfrissebb hírek

Jégkorong Erste Liga: két-két meccsre tiltották el Szalmát és Mozert

Jégkorong
2025.09.28. 15:41

A Brassó nyerte az Erste Liga erdélyi rangadóját

Jégkorong
2025.09.26. 21:21

Kétgólos hátrányból győzött a BJA a Brassó ellen

Jégkorong
2025.09.21. 20:53

Az UTE simán megverte az előző idény ezüstérmesét, a címvédő is hat gól lőtt az Erste Ligában

Jégkorong
2025.09.19. 20:59

Együttműködik a Budapest Jégkorong Akadémia HC és a Ferencváros

Jégkorong
2025.09.16. 19:12

Kétmeccses eltiltást kapott a DEAC légiósa

Jégkorong
2025.09.16. 16:19

Erste Liga: fölényesen nyert otthon a címvédő Gyergyó

Jégkorong
2025.09.14. 18:53

Erste Liga: öt góllal nyert a címvédő Gyergyó a nyitányon

Jégkorong
2025.09.12. 20:07
Ezek is érdekelhetik