Jégkorong: az IIHF módosít a kiíráson, mégis indul a Fradi

Vágólapra másolva!
2020.08.11. 21:33
null
Az IIHF módosít a kiíráson, indul az FTC a Kontinentális Kupában (Fotó: Nagy Norbert/Fejér Megyei Hírlap – a kép illusztráció)
A Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben módosítja a Kontinentális Kupa megrendezését, így a magyar bajnok FTC-Telekom mégsem kényszerül a visszalépésre.

A klub – amely hétfőn elvileg visszalépett a részvételtől – kedden este jelentette be, hogy a szervezésért felelős IIHF-osztály jelezte: a többi csapat visszajelzései és megjegyzései alapján felülvizsgálja a kupa tervezett egészségügyi és szervezési szabályait, a Kontinentális Kupa megrendezésével és annak feltételeivel kapcsolatos döntést pedig szeptember végére halasztja. Ennek értelmében a nemzetközi szövetség lehetőséget adott a Ferencváros számára a visszalépési döntés visszavonására.

Hudák Gábor, az FTC-Telekom jégkorongszakosztály szakmai igazgatója a klub honlapján elmondta, hogy az IIHF illetékesei hétfőig vártak választ a csapatoktól azzal kapcsolatban, hogy a Kontinentális Kupában való indulás tervezett feltételei elfogadhatóak-e a számukra.

„Nehéz helyzetben voltunk, hiszen mindenképpen indulni akartunk a sorozatban, és képviselni Magyarországot a nemzetközi porondon, főleg a tavalyi, történelminek nevezhető jó szereplés után. A tervezett feltételek viszont olyan szervezési és költségvetési feltételeket szabtak volna, amelyeket rendkívül hosszas mérlegelés után fájó szívvel, de úgy döntöttünk, nem tudunk vállalni. A döntésünk elküldése után az IIHF szinte azonnal felvette velünk a kapcsolatot, és jelezte, mivel több csapattól is hasonló visszajelzések érkeztek, úgy döntöttek, felülvizsgálják a feltételeket, és később döntenek a kupa idei kiírásának sorsáról. Az új helyzet tükrében lehetőséget adtak nekünk arra is, hogy visszavonjuk a döntésünket, amelyet örömmel megtettünk. Ez azt jelenti, hogy továbbra is tagjai vagyunk a mezőnynek” – fogalmazott Hudák Gábor.

Az előző idényben a nyolc közé jutott Ferencváros az eredeti menetrend szerint november 13-15. között szerepelne a sorozat csoportkörének C-csoportjában a franciaországi Amiensben a házigazda Amiens Gothiques, az Irtisz Pavlodar helyére beugró szintén kazah Altaj Torpedo, valamint a selejtezőkör B csoportjának második helyezettje ellen.

Legfrissebb hírek

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Hydro Fehérvár–Ferencváros döntőt rendeznek a jégkorong Magyar Kupában

Jégkorong
2026.01.31. 19:20

Kikapott hazai jégen a Volán és az FTC is az osztrák jégkorongligában

Jégkorong
2026.01.24. 20:50

Osztrák hokiliga: sorozatban harmadszor kapott ki a Ferencváros

Jégkorong
2026.01.18. 18:26

Garát Zsombor csapata nyerte a jégkorong Kontinentális Kupát

Jégkorong
2026.01.17. 23:06

Milánó 2026: az IIHF elnöke elégedett az új hokis csarnokkal

Téli sportok
2026.01.11. 21:13

Szétlövés után kikapott a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.01.10. 20:03

A Fehérvár öt gólt lőtt, az FTC ötöt kapott az osztrák jégkorongligában

Jégkorong
2026.01.05. 21:51
Ezek is érdekelhetik