MAC: a hölgyek is csatlakoznak a „Rózsaszín októberhez”

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
2019.10.01. 11:16
null
A rózsaszín mez (Fotó: MAC Budapest Marilyn - Női Jégkorong Csapat/Facebook)
A férfiak Movember-mozgalma előtt itt a hölgyek „Rózsaszínű októbere”, amihez a MAC Marylin női jégkorongcsapata is csatlakozott, és erre kér másokat is.

Mielőtt ideérne a november és már-már hagyományos kampánya, a főleg a prosztatarák elleni küzdelemre, általánosabban a férfi bajok megelőzésére és önvizsgálatra bátorító bajszos Movember-mozgalom, itt az év tizedik hónapja, és vörös helyett „Rózsaszín október” a hölgyeknek.

Ez a kampány a mellrák elleni harcról szól, és a felhíváshoz csatlakozott a hazai és az osztrák élvonalban is versenyző MAC Marylin női jégkorongcsapata, amely a ma kezdődő sporthónapban rózsaszínű mezben és sportszárban játszik a megszokott sötétkék helyett. A MAC osztrák felnőtt másodosztályban, a DEBL-ben szereplő, illetve az U25-ös csapatának fejvédőire pedig a program jelképe, a rózsaszínű szalag matricája kerül. Az említett különleges darabokat a hónap végén elárverezik, a befolyt összeget pedig az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány kapja – természetesen aki teheti, licitálás nélkül is hozzájárulhat a jó ügyhöz az alapítvány számlaszámára utalva: 10409015-90112399.

Ahogy a MAC fogalmazott: „Minden női családtagot rá kell venni, hogy legalább évente egyszer menjen el, és vizsgáltassa meg magát. A friss eredmények azt mutatják, már nem csak az idősebb korosztály veszélyeztetett, egyre több fiatal lány, anya szervezetében diagnosztizálják a betegséget. Akciónk célja nemcsak az adománygyűjtés, hanem hogy felhívjuk férfi társaink figyelmét, hogy a velünk együtt élő nők igenis figyelemre és segítségre szorulnak. Sokszor a szégyenérzet, a félelem erősebb, ezért nem jelentkeznek a vizsgálatra, csak akkor, amikor már késő…”

A hölgyek is csatlakoztak a mozgalomhoz (Fotó: MAC Budapest Marilyn – Női Jégkorong Csapat/Facebook)
A hölgyek is csatlakoztak a mozgalomhoz (Fotó: MAC Budapest Marilyn – Női Jégkorong Csapat/Facebook)

 

Legfrissebb hírek

Női hoki-vb: gond van a jéggel, később kezd a magyar válogatott

Jégkorong
2026.04.18. 17:21

Jégkorong-vb: újabb szlovák siker, ezúttal a norvégok ellen

Jégkorong
2026.04.17. 22:54

Szlovákia az utolsó harmadban szerzett gólokkal verte a mieinket

Jégkorong
2026.04.15. 18:06

Női jégkorong-vb: Kína továbbra is gól és pont nélkül

Jégkorong
2026.04.15. 16:47

A Kína elleni könnyed siker után még mindig veretlen a magyar női jégkorong-válogatott

Jégkorong
2026.04.13. 21:32

Női hoki-vb: ismét győztek az olaszok, megint kikaptak a norvégok

Jégkorong
2026.04.13. 19:00

Németh Bernadett: Ennél lehetett volna jobban vezetni ezt a mérkőzést

Jégkorong
2026.04.13. 08:51

Nehéz kezdés a franciák ellen, Kreisz Emma gólja döntött a ráadásban

Jégkorong
2026.04.12. 21:29
Ezek is érdekelhetik