Öt ki-ki meccs jön a divízió 1-es jégkorong-vb-n

 

 

– Egy hazai világbajnokságon, saját közönség előtt pályára lépni mindig különleges élmény. Izgatott?
– Nagyon, de azt hiszem, ez mindannyiunkról elmondható. Szurkolóink egyedülálló atmoszférát tudnak varázsolni a világon bárhol, ebben az élményben már volt részem, libabőrös lettem. Most én is megtapasztalhatom, milyen felemelő egy hazai rendezésű világbajnokság hangulata. Persze, az érem másik oldala, hogy ehhez ki kellett esnünk a klubommal, a KalPával a finn bajnokság negyeddöntőjében, ami azért okozott némi csalódottságot a tavalyi ezüstérem után…

MI VAGYUNK A LEGNAGYOBB ELLENFELEK

– Bár idén korábban búcsúztak, mégis vezéregyénisége lett finn együttesének. Mi volt a különbség a két évad között?
– Az egyik legfontosabb, hogy végre egészséges voltam a teljes idényben. Egy sérülés miatt az előző szezonom majdnem fele kimaradt, ráadásul az én szempontomból balszerencsésen alakult a helyzet, mert a helyemre erős játékosokat tudtak szerződtetni. A 2017–2018-as idényre viszont jelentősen átalakult a csapatunk, így rám jóval nagyobb feladat hárult. Szerencsére meg tudtam felelni az elvárásoknak, vezéregyénisége lettem a csapatnak. Az más kérdés, hogy egy vezéregyéniség akkor valódi vezér, ha sikerre tudja vezetni a csapatát, ami ezúttal elmaradt…

– A finn elitligában nyújtott teljesítménye, a harminchat pontja – nyolc gól és huszonnyolc assziszt – alapján sokat várnak öntől. Ez nem teher?
– Nem érzem, hogy nyomást jelentene, hogy Európa egyik legjobb bajnokságából érkezem. Nyilván adódhatnak olyan szituációk, amelyekben – ahogyan a klubomban is – vezéregyéniséggé kell válni, és erre készen is kell állni. De sok kiváló játékosa van a magyar válogatottnak, bárki eldönthet egy-egy mérkőzést. Egy biztos: a Finnországban megélt idény mentálisan erősebbé tett, és bízom benne, hogy ezt meg tudom mutatni a válogatottban is.

– Melyik mérkőzés lesz a legnehezebb?
– Nincsenek legnehezebb mérkőzések, nincsenek legnagyobb ellenfelek. A világbajnokságon mindegyik ki-ki meccs lesz, és talán mi leszünk saját magunk legnagyobb ellenfelei… Hét nap alatt öt kemény mérkőzést kell sikerrel megvívnunk, ám úgy érzem, elegendő időnk jutott a felkészülésre, és ha mentálisan frissek tudunk maradni, továbbá mellénk szegődik a szerencse is, akkor van esélyünk a feljutásra.

NAGY MENTÁLIS ERŐ, NAGY SZERENCSE

– Mivel gyakorlatilag tizenévesen került ki Finnországba, így tökéletesen beszéli a szövetségi kapitány, a finn Jarmo Tolvanen anyanyelvét. Ön a kapocs a kapitány és a válogatott között?
– Fordítanom azért nem kell, hiszen az edzések, az összetartások során angolul folyik a kommunikáció.

– Inkább a taktikára, a finn stílusra gondoltunk.
– Számomra sokkal egyszerűbb azt a fajta hokit játszani, amit a kapitány megkövetel. Az északi jégkorongon nőttem fel, most többet is játszunk a pakkal, ez jobban fekszik nekem is, mint az előző idényekben kívánt egyszerűbb, észak-amerikai stílus.

– Az egyik korábbi interjúban azt nyilatkozta: jobban szeret passzolni és előkészíteni, a góllövést egyelőre még tanulnia kell.
– …és itt az idő, hogy huszonhárom évesen végre a játék minden területén fejlődjek! Valóban hiányzik belőlem a bátorság a lövésekhez, a klubomban is felhívták a figyelmet arra, hogy próbáljak meg önzőbb lenni, javulni a góllövés terén. Amikor az ember egy-egy idényben nem eredményes, elmegy az önbizalma. Azonban bízom benne, hogy most a hazai világbajnokságon feliratkozhatok én is a góllövők sorába.

– Maradjunk egy kicsit még Finnországnál: a magyar jégkorong remek utánpótlásból meríthet, egyre több fiatalnak van lehetősége arra, hogy külföldön próbáljon szerencsét. Egy tizenéves kamasz hogyan épít profi karriert egy idegen országban?
– Nekem szerencsém volt, mert amikor Finnországba kerültem, remek emberek vettek körbe. Eltökélt voltam, jégkorongozó akartam lenni, ám ilyenkor egy gyerek fejében még nem karrierkép alakul ki, mindössze az motoszkál benne, hogy a saját csapatában a legjobb lehessen. Nyilván nagy mentális erő kell ahhoz, hogy majdhogynem mindent maga mögött hagyjon az ember, s új életet kezdjen egy idegen országban – habár ez elmondva nehezebb, mint ahogy a valóságban megéltem. Egy biztos: ha valaki tehetséges, az ügyesebbek, szorgalmasabbak közé tartozik, akkor úgyis közelednek felé. Nekem a második otthonom lett Finnország, ez nekem rengeteget jelent.

ÖRÜLNI MEZSZÁMNAK, ARANYÉREMNEK

– Hogyan képzeli a jövőjét a Liigában?
– Szeretnék aranyat ünnepelni, szeretnék olyan csapat vezéregyénisége lenni, amelyik bajnoki címet nyer. A KalPához még kétéves szerződés köt, de ha sikerül úgy játszanom, ahogyan szeretnék, nyilván esélyem nyílik a továbblépésre is. De haladjunk egyelőre lépésről lépésre…

– A szamárlétra első fokát annak idején a MAC jelentette, gyerekként onnan indult útnak. Mit szól korábbi csapata friss hazai bajnoki címéhez?
– Örültem a sikernek, mert a MAC közel áll a szívemhez – ugyanakkor nagyon remélem, hogy ezzel most nem haragítom magamra a DVTK-s társaimat.

– Sikerült üzletet kötnie a MAC-os Pozsgai Tamással…
– Igen, megbeszéltük, hogy mezszámot cserélünk. Nekem a 14-es a szerencseszámom, aznap születtem decemberben, és az első válogatottságom alkalmával édesanyám ezt a mezszámot választotta nekem. Azóta próbálom minden csapatomban ezt a számot viselni, és a világbajnokságra Pozsival meg is állapodtunk a cserében.