Jégkorong: sokoldalú finn védővel erősít a Fehérvár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.06. 16:34
A Fehérvár AV19 jégkorongcsapata egyéves szerződést kötött Juha Uotilával – közölte a klub hivatalos honlapján. A 32 éves hátvéd a finn másodosztályból érkezik.

A tengerentúlt is megjárt játékos három évet szerepelt az NCAA-ben, majd 45 mérkőzés erejéig bemutatkozott az AHL-ben is – írja a fehérváriak honlapja. A finn bajnokság mellett Uotila öt szezont szerepelt a svéd másodosztályban is, ahol 260 mérkőzésen 50 pontot szerzett. „Úgy gondolom, mind támadásban, mind pedig védekezésben megállom a helyem – kezdte bemutatkozását Uotila. – Jól kezelem a korongot és az erősségeim közé sorolom a fizikai játékot is."

A védő elmondta, céljai között szerepelt bemutatkozni egy közép-európai bajnokságban: „Nagyon várom, hogy bemutatkozhassam az EBEL-ben és Székesfehérváron. Az ügynököm jelezte, hogy ajánlatot kaptam Magyarországról, és korábban is szerettem volna egy nívós európai ligában játszani. Beszéltem olyan játékosokkal, akik jól ismerik a bajnokságot, ez pedig megkönnyítette a döntésemet."

Benoit Laporte kiemelte, számít a védő tapasztalatára a csapatban: „Uotila sokoldalú védő, aki sokat segíthet nekünk mind támadásban, mind pedig védekezésben. Ezenkívül rendkívül tapasztalt, ami szintén hasznos játékossá teszi számunkra."

Legutóbb az utánpótlás-válogatott Kiss Zsombor érkezését jelentette be a Fehérvár.

Legfrissebb hírek

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Mindkét magyar csapatnak megvan még az esélye a rájátszásra az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.01.26. 15:47

Még a legjobb hatba is becsúszhat a Volán

Jégkorong
2026.01.13. 18:51

Ladányi Balázs: A fiatal idősebbek közé tartozom

Jégkorong
2026.01.06. 11:42

Harmadszor is a Fehérvár bizonyult jobbnak a magyar rangadón

Jégkorong
2026.01.03. 21:16

Osztrák hokiliga: ez nem a magyar csapatok napja volt

Jégkorong
2025.12.28. 19:48

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.12.26. 20:03

Osztrák hokiliga: három fehérvári pont került a fa alá

Jégkorong
2025.12.21. 18:35
Ezek is érdekelhetik