Jégkorong: kanadai támadót igazolt a Fehérvár

Vágólapra másolva!
2017.05.05. 14:47
null
Geoff Walker elsősorban a fizikai játékot tartja erősségének
Geoff Walker a Fehérvár AV19 jégkorongcsapatában folytatja pályafutását. A 29 éves kanadai támadó egy évre írt alá új klubjához.

 

A 191 cm magas, 102 kilogrammos támadó az előző szezont a Fassa Alps Hockey Ligában szereplő csapatában kezdte, majd az EIHL-ben érdekelt Sheffield Steelers soraiban fejezte be, ahol bajnoki címet ünnepelt – olvasható a fehervarav19.hu-n. – Walker 293 mérkőzéses AHL-tapasztalattal rendelkezik, valamint jégre lépett 172 ECHL-mérkőzésen is. A tengerentúli évek után 2016-ban érkezett Európába.

„A karrierem során két NHL-szerződést kötöttem, tavaly pedig bajnoki címet nyertünk a csapatommal Sheffieldben. Ezek pályafutásom meghatározó pillanatai. Úgy gondolom, sokat tanultam ezekből a sikerekből, és hozzásegítenek a következő szezonban való eredményes szerepléshez” – idézte fel pályafutásának emlékezetes pillanatait Walker.

A termetes játékos már évek óta tervezi az EBEL-ben való bemutatkozást: „Ez az a liga, ahol már régóta szerettem volna játszani. Beszéltem Benoit Laporte vezetőedzővel, és úgy érzem, a játékstílusom jól illeszkedik az elképzeléseibe. Részese szeretnék lenni a klub jövőbeni sikereinek és egy igazán versenyképes csapatnak.”

„Beszéltem több játékossal, akik már korábban játszottak Székesfehérváron – folytatta Walker. – Mindannyian úgy nyilatkoztak, hogy nagyon szép a város és kitűnőek a szurkolók, egy lelkes közönség előtt pedig mindig jó játszani. Nagyon várom, hogy megérkezzem és elkezdődjön a szezon.”

Benoit Laporte szerint Geoff Walker hozhatja meg a keménységet a csapatba: „Geoff egy igazi nehézfiú, de nagyon jól bánik a koronggal és jó a góllövésben is. Tetszik a hozzáállása, fontos számára a győzelem és ő lehet a csapat egyik legkeményebb játékosa.”

Walker 191 centiméteres magasságával és 102 kilogrammjával elsősorban a fizikai játékot tartja erősségének: „Nagyobb termetű támadó vagyok, nem riadok meg a fizikai játéktól, és sokszor vagyok eredményes emberelőnyből is. Keményen dolgozom, és remélem, ez a szerzett pontjaimon is meglátszik majd.”

A fehérvári klub az ígérete szerint a következő napokban újabb hírekkel jelentkezik a 2017–2018-as keretével kapcsolatban.

Legfrissebb hírek

Németországból igazolt amerikai csatár érkezését jelentette be a Fehérvár AV19

Jégkorong
2025.06.03. 17:09

Anyák napja – a hokis édesanyák szemszögéből

Jégkorong
2025.05.04. 16:24

Még egy évre aláírt a Volánnal Németh Kristóf

Jégkorong
2025.04.09. 14:33

A vb-szereplést lemondó Sebők Balázs távozik a Fehérvártól

Jégkorong
2025.04.08. 18:02

Nagy hiányérzettel zárta az idényt Hári János

Jégkorong
2025.03.10. 18:51

Osztrák hokiliga: salzburgi söpréssel vége a Fehérvár idényének

Jégkorong
2025.03.09. 18:25

Osztrák hokiliga: kikapott a Fehérvár Bécsben, pénteken dől el a továbbjutás

Jégkorong
2025.02.25. 22:02

Jégkorong: hátrányból győzött a Fehérvár a helyosztó első meccsén

Jégkorong
2025.02.23. 18:17
Ezek is érdekelhetik