NS Hosszabbítás: A nyugdíj még várhat – Ocskay Gábor

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.04.15. 19:56
Szombaton ismét nyolcoldalas Hosszabbítás melléklettel jelenik meg a Nemzeti Sport.

Aki jeget csak pohárban látott, az is tudja, hogy Ocskay Gábor valaki. Felépítette a hokit Székesfehérváron, és működteti is évtizedek óta, hogy miként és miből, az már inkább vita tárgya. De idénre megrekedt a fejlődés, sőt, oda a monopólium, 65 évesen kellene új birodalmat építeni, úgyhogy voltak kérdéseink...

– Pocsék volt az EBEL-eredmény, tavaly a Miskolc megnyert mindent Magyarországon – például a kupát az Alba Volán ellen Székesfehérváron –, idén pedig a MAC jelentkezett az EBEL-be, azaz a Fehérvár AV 19 nyakára másztak ketten is. Ezek után hogyan gondolkodott? Hogy ez már sok, és csinálja valaki más, vagy inkább úgy, hogy mégiscsak a magyar jégkorong egyik legnagyobb alakja, úgyhogy mindenki készüljön, mert utoljára nekirugaszkodik?
– Sosem voltam feladós. Ilyen most sem lesz, bár sokkal több rossz éjszakám vagy reggelem volt, mint az elmúlt két évben. Pedig tényleg nagyon sok ember összefogásával, nem könnyű körülmények között indítottunk még egy csapatot, hiszen beneveztünk a Mol Ligába is, ami nem is sikerült rosszul. De siker és a kudarc is közös. Ez olyan, mint a színház: jön a közönség és várja az előadást. Ha a színész sokszor bakizik, a néző máshova vesz jegyet. Ha pedig így van, akkor változtatni kell. Az áldozat lehet a főrendező, a rendező, a színész vagy a sminkmester, mindegy, de változás kell, hogy a főigazgató meg a tulajdonos lássa, ennek van értelme, és a néző visszatér.

Hogy miért okozta a nyolc EBEL-szezon közül az utóbbi a legnagyobb csalódást? Miért követte egyik edző a másikat? Mennyi a tartozás? Lesz új csarnok? Mi újság az oroszokkal és álom marad-e a KHL?

Ezekre a kérdésekre is válaszol a Fehérvár AV19 szakosztály-igazgatója, Ocskay Gábor a Nemzeti Sport szombati, Hosszabbítás című mellékletében olvasható interjúban.

És még:
– Ahol a futball a kevés örömforrás egyike:Szíriaválogatottja a polgárháború kellős közepén is kijuthat a 2018-as oroszországi világbajnokságra
– Visszavonult a közelmúlt egyik legjobb ökölvívója: mérlegre tettük a népmesei hős,Manny Pacquiaopályafutását
– Remek alakját a speedfitnesznek köszönheti:Polyák Lillakorábban édesapjával járt az ETO, ma már kisfia miatt a Vasas stadionjába

Legfrissebb hírek

Most a Fradi botlott; Slot reméli, Rossi tekintettel lesz a Liverpoolra

E-újság
3 perce

Tóth Alex: Érzem, hogy egyre jobb leszek; Takács-Kiss Virág: Öröm volt nézni, ahogyan együtt játszottunk

E-újság
2026.03.20. 23:28

Szoboszlai Dominik előtt Steven Gerrard is kalapot emel; Molnár Attila: A legmagasabbra tettük a lécet, aranyérmet szeretnék!

E-újság
2026.03.19. 23:44

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
2026.03.18. 11:17

Liverpooli lábnyomok: itt az ideje Arne Slot távozásának?

Légiósok
2026.03.16. 13:41

Arne Slot: Kerkez Milos mindig agresszív a párharcokban; A vb-bronzérmes ellen sem lesz könnyű feladata a magyar női kosárválogatottnak

E-újság
2026.03.14. 00:03

A Nemzeti Sportban hirdettek a pártok

Népsport
2026.03.13. 10:23

NS-tradíció: a 10. főszerkesztők vacsorája

Egyéb egyéni
2026.03.12. 21:25
Ezek is érdekelhetik