Jégkorong: Gdanskban hat fiatal debütálhat a felnőtteknél

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.02.04. 22:07
Kijelölte 26 fős keretét a gdanski EIHC tornára Rich Chernomaz, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya.

A szakember három kapussal, tíz hátvéddel és tizenhárom csatárral vág neki a négycsapatos viadalnak. A magyar szövetség honlapjának keddi beszámolója alapján az együttesben hat juniorválogatott játékos is helyet kapott, ők pályafutásuk során először játszanak tétmérkőzésen a felnőtt csapatban.

„Az utazó fiatalok megérdemlik a lehetőséget. A házon belüli edzőmeccseken jól teljesítettek, és habár voltak így mások is, ők még nem elég erősek ahhoz, hogy a felnőtt válogatottban is hatékonyak legyenek, és ezt nem lehet siettetni. Akik velünk tartanak Lengyelországba, azokról most kiderül, mire képesek magas szintű ellenfelekkel szemben” – mondta Rich Chernomaz szövetségi kapitány.

A keret szerda reggel indul útnak Lengyelországba és este már a helyszínen tréningezik.

„Az utazó fiatalok megérdemlik a lehetőséget. A házon belüli edzőmeccseken jól teljesítettek, és habár voltak így mások is, ők még nem elég erősek ahhoz, hogy a felnőtt válogatottban is hatékonyak legyenek, és ezt nem lehet siettetni. Akik velünk tartanak Lengyelországba, azokról most kiderül, mire képesek magas szintű ellenfelekkel szemben” – mondta Rich Chernomaz szövetségi kapitány.

A keret szerda reggel indul útnak Lengyelországba és este már a helyszínen tréningezik.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK: Hetényi Zoltán (Sapa Fehérvár AV19), Rajna Miklós (Fehérvár), Sevela Peter (Dab.Docler)
HÁTVÉDEK: Dósa Krisztián (MAC Budapest), Gőz Balázs (Morzine-Avoriaz), Gröschl Tamás (Dab.Docler), Hegyi Ádám (Miskolc), Hüffner Adrián (Dab.Docler), Orbán Attila (Fehérvár), Reiter Attila (Fehérvár), Szirányi Bence (Fehérvár), Tokaji Viktor (Fehérvár), Varga Arnold (Fehérvár)
CSATÁROK: Azari Zsolt (Dab.Docler), Benk András (Fehérvár), Galanisz Nikandrosz (Dab.Docler), Kocsis Ferenc (Fehérvár), Kovács Csaba (Fehérvár), Ladányi Balázs (Dab.Docler), Magosi Bálint (Fehérvár), Mihály Árpád (Fehérvár), Nemes Benjamin (Fehérvár), Németh Attila (Fehérvár), Sárpátki Tamás (Fehérvár), Sebők Balázs (Kärpät Oulu), Vas János (Rouen)

A GDANSKI TORNA PROGRAMJA
csütörtök:

Magyarország–Fehéroroszország 16.30
Lengyelország–Olaszország 20.00
péntek:
Fehéroroszország–Olaszország 17.00
Lengyelország–Magyarország 20.45
szombat:
Magyarország–Olaszország 17.00
Lengyelország–Fehéroroszország 20.45

Legfrissebb hírek

A hoki és a sport összekovácsoló ereje a jégen jelent meg Mátyásföldön

Jégkorong
2025.06.10. 20:21

Bennmaradás, katarzis nélkül – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2025.05.21. 06:38

Olvasóink szerint Bálizs Bence volt a mieink legjobbja

Jégkorong
2025.05.20. 19:23

Értékelje a magyar válogatott játékosainak a vb-n nyújtott teljesítményét!

Jégkorong
2025.05.19. 22:57

Norvégiától kikapott, de még benn maradhat a magyar válogatott

Jégkorong
2025.05.19. 22:30

Hétfőn Norvégia ellen kiharcolhatja az elitben maradást a magyar jégkorong-válogatott

Jégkorong
2025.05.19. 13:15

Ez csúnya volt, tízzel kaptunk ki a vb-ezüstérmestől

Jégkorong
2025.05.18. 23:00

Majoross Gergely: A csapat játéka addig sem nézett ki jól, ameddig az eredmény igen

Jégkorong
2025.05.16. 20:16
Ezek is érdekelhetik