Chernomaz: kezdésnek 7-0 Románia ellen

Vágólapra másolva!
2013.02.07. 18:38
null
A magyar válogatott kiütéses győzelemmel nyitott (Fotó: MTI/PAP)
Rich Chernomaz szövetségi kapitány nagyszerű győzelemmel debütált a magyar jégkorong-válogatott kispadján. A mieink 7–0-ra nyertek Románia ellen a lengyelországi Tychyben zajló négyes torna nyitó mérkőzésén.
Az első napon a mezőnyjátékosok közül Hetényi Péter és Orbán Attila, illetve Hajós Roland, Pavuk Attila és Szappanos Dávid maradt ki a tesztelésből, de Dél-Korea és Lengyelország ellen ők is lehetőséget kapnak a bizonyításra.


Remekül kezdett a magyar válogatott, az 5. percben már 2–0-ra vezetett Benk András és Bartalis István góljával. A nyitó harmadban ezt követően keleti szomszédaink veszélyeztettek többet, de Rajna Miklóssal nem bírtak.

Kapusunk a folytatásban is hibátlanul védett, és a második harmadban hiába játszhattak ismét többet emberelőnyben a román csapat tagjai, Benk révén ismét a mieink voltak eredményesek.

A záró játékrész elején Bartalis István és Vas János találatával eldőlt a mérkőzés, amely végén még két újabb magyar gól született (Sofron István és Benk András talált be), így a kanadai Rich Chernomaz kiütéses győzelemmel mutatkozott be válogatottunk szövetségi kapitányaként.

A nulla kapott gól egyértelműen dicséri Rajnát – aki a statisztika szerint 21 lövést hárított – és a védőket, támadásban pedig a három gólt szerző Benk mellett a két gólt és három gólpasszt jegyző Bartalis, valamint a három gólt előkészítő Sikorcin Ladislav is remekelt.

Ladányi Balázs a visszatérésről, új klubjáról és az új kapitányról

JÉGKORONGTORNA, TYCHY (LENGYELORSZÁG)

MAGYARORSZÁG–ROMÁNIA 7–0 (2–0, 1–0, 4–0)
Tychy, 299
néző
MAGYARORSZÁG:
RAJNA – Pozsgai, Tokaji (1), Sofron 1, Vas M., Kovács Cs. – Szélig, Hegyi Á., Hári (1), Vas J. 1, Ladányi (1) – Kiss Dániel (1), Gőz, BARTALIS 2 (3), SIKORCIN (3), BENK 3 – Szirányi B., Láda B., Magosi, Galanisz, Somogyi. Szövetségi kapitány: Rich Chernomaz
ROMÁNIA:
Catrinoi – Flinta, Lusneac, Nagy I., Papp Sz., Péter L. – Antal Zs., Bálint Zs., Becze T., Bíró T., Florea, Gliga, Imecs, Kósa, Molnár Zsolt, Molnár Zsombor, Petres, Szőcs, Tranca, Zsók. Szövetségi kapitány: Tom Skinner
Kiállítások:
6+10 perc fegyelmi (Sofron, Hári), ill. 4 perc
További eredmény: Lengyelország–Dél-Korea
3–2 (2–0, 0–1, 1–1)
MESTERMÉRLEG

Rick Chernomaz:
– Elégedett vagyok az erőkifejtésünkkel, így kell majd folytatnunk is. Rajna kiválóan védett, az elején kettős emberhátrányban is voltunk, de neki is köszönhetően nem kerültünk hátrányba, ami sokba került a román válogatottnak, amely nem túl erős... Bartalis, Sikorcin és Benk nagyon jól játszott, de az általános játékfegyelemmel és a védekezésünkkel is elégedett vagyok. Természetesen követtünk el hibákat, ám ez normális, főleg az első közös mérkőzésünkön. Ami nem tetszett, hogy Hári dühből ellőtte a korongot, amivel semmit sem segített a csapaton. Az öt fiú, aki ezúttal nem játszott, pénteken lehetőséget kap.

A TORNA TOVÁBBI PROGRAMJA
Péntek, 16: MAGYARORSZÁG–Dél-Korea, 19.30: Lengyelország–Románia
Szombat, 14.30: Dél-Korea–Románia, 18: Lengyelország–MAGYARORSZÁG

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik