Jégkorong-vb: Pozsonyban meglopták a dán válogatottat - 40 ezer eurós kár

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.05.09. 07:50
Címkék
Meglopták a szlovákiai világbajnokságon szereplő dán jégkorongozókat a pozsonyi Tatra szállodában. Az okozott kár értéke megközelíti a 40 ezer eurót – közölte a helyi rendőrség.

Az ismeretlen tettes szombaton kora este hatolt be 13 hotelszobába, ahonnan elsősorban laptopokat, iPodokat és iPadeket, parfümöket, napszemüvegeket és készpénzt vitt el. A „meglátogatott” szobákban dán jégkorongozók és VIP-vendégek, illetve egy finn házaspár lakott. A lopást csak késő este vették észre, amikor a játékosok visszatértek a stadionból a szobáikba.

A dán válogatott vezetése azonnal tájékoztatta az esetről a Nemzetközi Jégkorongszövetséget (IIHF). Kim Pedersen dán menedzser szerint a csapatot ért kár értéke mintegy 35 ezer euró. A finn házaspárnak egyebek között 1550 eurója tűnt el készpénzben. A dánok ugyanakkor közölték: még fontos mérkőzés áll előttük, ezért nem kívánnak nyilatkozni az ügyben a sajtónak. Hétfőn Pozsonyban a házigazda szlovákokkal mérik össze tudásukat.

„Rendkívüli módon bánt minket a kialakult helyzet. Azonnal felhívtuk az összes érintett szállodát, hogy erősítsék meg a belső ellenőrzéseket és felügyeletet. Az eset már a rendőrség kezében van, reméljük sikerül megtalálni a tettest” – jelentette ki Igor Nemecek, a szervezőbizottság elnöke rendkívüli sajtóértekezleten vasárnap.

A Tatra luxusszálló vezetése biztosította a kárvallottakat, hogy veszteségeiket maradéktalanul megtéríti.
Frantisek Peczár pozsonyi rendőrségi szóvivő a lopás tényét megerősítette. Szerinte a tettest háromtól tíz évig terjedő börtönbüntetés fenyegeti.

A dánok egyébként szombaton szétlövéssel, 4–3-ra legyőzték a németeket, de már biztosan nem juthatnak be a legjobb nyolc közé.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: Ovecskin reméli, hogy engedik játszani az orosz válogatottat

Téli sportok
2024.08.13. 19:57

Kevesebb légiós, több helyi fiatal – kialakult a DEAC kerete

Jégkorong
2024.07.12. 18:27

Jégkorong: lett center érkezett a DEAC-hoz

Jégkorong
2024.06.27. 11:06

A kazahokkal kezdünk a jégkorong olimpiai selejtezőben

Jégkorong
2024.06.26. 16:25

Kétszeres Stanley-kupa-győztes vezeti a kanadai hokiválogatottat

Jégkorong
2024.06.26. 15:59

Pat Cortina elégedett a női hokiválogatott fejlesztőtáborával

Jégkorong
2024.06.24. 13:01

Férfi jégkorong: Sofron a BJAHC-ben folytatja pályafutását

Jégkorong
2024.06.24. 09:57

NHL: McDavid négy pontjával újra elnapolta a bajnokavatást az Edmonton

Amerikai sportok
2024.06.19. 07:05
Ezek is érdekelhetik