Becsülettel küzdött a magyar csapat, de a lettek jobbak voltak

Vágólapra másolva!
2009.02.05. 20:16
A magyar jégkorong-válogatott első mérkőzésén 7–3-as vereséget szenvedett Lettországtól a Rigában zajló olimpiai selejtezőtornán. A hazai pályán játszó lettek végig nagy fölényben játszottak, azonban a mieink szívósan tartották magukat, így az utolsó harmad előtt is csak egygólos hátrányban voltak. A csoda azonban elmaradt, nem sikerült egyenlítenünk, így sajnos a papírforma érvényesült.
Szuper Leventére annak ellenére nem lehet panaszunk, hogy hét gólt kapott
Fotó: Reuters
Szuper Leventére annak ellenére nem lehet panaszunk, hogy hét gólt kapott
Szuper Leventére annak ellenére nem lehet panaszunk, hogy hét gólt kapott
Fotó: Reuters
Szuper Leventére annak ellenére nem lehet panaszunk, hogy hét gólt kapott

JÉGKORONG OLIMPIAI SELEJTEZŐ


Adatbank – minden egy helyen!
A három kemény ellenfél közül rögtön a legnehezebbel kezdett a magyar csapat, a stabil A-csoportos lett válogatott pedig bizonyítva hírnevét az első percekben szinte el sem mozdult a magyar kapu elől.

A magyar védelem azonban Szuper Leventével az élen állta a kezdeti rohamokat, így hiábavalónak bizonyult az óriási lett nyomás. A rigai közönségen aztán a nyolcadik percben a döbbenet lett úrrá, Ladányi Balázs ugyanis a magyar csapat első helyzetéből megszerezte a vezetést. A Briancon légiósa a leshatáron kapott korongot Vas Mártontól, majd a kapus lábai között lőtt a hazaiak hálójába. 0–1.

Sokáig nem örülhettünk, mert a lettek öt perc múlva kihasználták Ocskay Gábor kiállítását, és a Florida farmcsapatában játszó Janis Sprukts révén egyenlítettek. 1–1.

Az első harmadban még kétszer emberhátrányba kerültek a mieink, ám sikerült megúszni újabb gól nélkül, így hiába volt rettentő egyoldalú a küzdelem (19:1 volt a kapura tartó lövések aránya, természetesen a hazaiak javára), az eredményen ez nem tükröződött.

A második játékrészben sokat nem változott a játék képe, továbbra is a mieink kapuja előtt folyt többnyire a játék, a nagy nyomás pedig a 26. percben újra góllá érett. Arvids Rekis emberelőnyből ütött találatát ráadásul kevesebb mint egy perc múlva újabb hazai gól követte – Lauris Darzins volt eredményes –, így pillanatok alatt kétgólos előnyre tett szert Olegs Znaroks csapata, és félő volt, hogy a lett henger beindul. 3–1.

Nem így történt szerencsére, a mieink az első lett kiállítást kihasználva feljöttek 3–2-re. Ladányi lövését még leblokkolták, ám a jó helyen tartózkodó Vas Márton a kapuba juttatta a korongot.

Nem volt azonban megállás, Lettország nem vett vissza a tempóból, és ennek újabb gól lett az eredménye, Martins Karsums szúrt bele egy távoli lövésbe. 4–2. Előtte ráadásul Szélig Viktort arcon találta egy lövés, és le kellett vinni a jégről a vérző hátvédet.

Csak lerázzuk magunkról ezeket a szívós magyarokat – remélhették ekkor újra a lett szurkolók, de csalódniuk kellett. A 38. percben Sille Tamás lövése pattant ki Edgars Masalskisról, a korongra azonban Svasznek Bence ért oda a leghamarabb, és góljával ismét egyre csökkentette a hátrányt. 4–3.

Az utolsó harmadra így teljesen nyílt maradt a küzdelem, még bármi kisülhetett a mérkőzésből.

Tudták ezt a balti válogatott tagjai is, akik óvatosabb játékot mutattak be ekkor, nem akartak fejetlenül nekirontani Pat Cortina legénységének. Ennek ellenére a 49. percben ismét mattolták Szupert, a kapitány Herberts Vasiljevs kapott remek passzt, majd miután elfektette kapusunkat, a léc alá emelt. 5–3.

Négy és fél perccel a vége előtt nagy esélyt kaptunk rá, hogy szorossá tegyük a véghajrát, hiszen kettős emberelőnybe kerültünk, de sajnos nem tudtunk élni a nagy lehetőséggel, a lettek kivédekezték a nehéz pillanatokat.

A magyar álmokat Darzins foszlatta szét végleg, góljával az 58. percben először vezettek hárommal a lettek, ráadásul a legvégén még egyszer betaláltak, így 7–3 lett a vége.

Szégyenkeznie ennek ellenére nem kell a magyar válogatottnak, hiszen az utolsó percekig partiban volt egy kitűnő játékerőt képviselő csapattal, ráadásul idegenben.

A csoport másik, kora délutáni találkozóján az ukránok 3–2-re győztek az olaszok ellen.

JÉGKORONG OLIMPIAI SELEJTEZŐ


Helyszín: Arena Riga, Riga
Nézőszám: 7000
Játékvezetők: Hansen (norvég), Vinnerborg (svéd)
Vonalbírók: Kaspar (osztrák), Sabelström (svéd)

A KÉT CSAPAT JÁTÉKOSAI
LETTORSZÁG MAGYARORSZÁG
30 Sergejs Naumovs (kapus) 29 Hetényi Zoltán (kapus)
31 Edgars Masalskis (kapus) 31 Szuper Levente (kapus)
25 Krisjanis Redlihs 3 Svasznek Bence
18 Georgijs Pujacs 27 Sille Tamás
41 Girts Ankipans 24 Palkovics Krisztián
5 Janis Sprukts 19 Ocskay Gábor
9 Martins Karsums 16 Vaszjunyin Artyom
3 Arvids Rekis 4 Horváth András
4 Olegs Sorokins 6 Tokaji Viktor
24 Mikelis Redlihs 21 Vas János
12 Herberts Vasiljevs 10 Vas Márton
10 Lauris Darzins 11 Ladányi Balázs
13 Guntis Galvins 7 Ennaffati Omar
15 Aleksandrs Jerofejevs 5 Szélig Viktor
27 Guntis Dzerins 12 Kóger Dániel
20 Aigars Cipruss 23 Fekete Dániel
17 Aleksandars Nizivijs 2 Kovács Csaba
26 Janis Andersons 25 Kangyal Balázs
11 Kristaps Sotnieks 26 Jobb Dávid
47 Martins Cipulis 8 Sofron István
16 Aleksejs Sirokovs 20 Holéczy Roger
6 Juris Stals 15 Majoross Gergely
Szövetségi kapitány: Olegs Znaroks Szövetségi kapitány: Pat Cortina

JEGYZŐKÖNYV
Góllövők: Ladányi (0–1, Vas M., 7:06), Sprukts (1–1, Redlihs, Karsums, 12:33, ee.), Rekis (2–1, Sprukts, Ankipans, 25:16, ee.), Darzins (3–1, 26:03), Vas M. (3–2, Ladányi, Sille, 29:05, ee.), Karsums (4–2, Sprukts, Rekis, 30:37), Svasznek (4–3, Sille, Ladányi, 37:59, ee.), Vasiljevs (5–3, Darzins, 48:05), Darzins (6–3, Redlihs, Vasiljevs, 57:57), Karsums (7–3, Ankipans, Redlihs, ee.)
Kiállítások: 8, ill. 18 perc

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA

1. Lettország 1 1 7–3 3
2. Ukrajna 1 1 3–2 3
3. Olaszország 1 1 2–3 0
4. MAGYARORSZÁG 1 1 3–7 0

A TOVÁBBI PROGRAM

02.06. Olaszország–Magyarország 14.00 (TV: m1, CSÚSZTATOTT, 14.50)
02.06. Ukrajna–Lettország 18.00
02.08. Magyarország–Ukrajna 12.00 (TV: m1, 12.10)
02.08. Lettország–Olaszország 16.00
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik