Hazai pályán kapott ki a ligaelső Detroit Red Wings a San Josétól

2008.03.01. 09:32
Hosszabbításban nyert a Columbus Blue Jackets és a Tampa Bay Lighning együttese az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság alapszakaszának 141. játéknapján. Hazai pályán szenvedett nagy különbségű vereséget a New Jersey és a Buffalo. Hazai pályán kapott ki a ligaelső Detroit Red Wings a San Josétól.
AP
AP

Devin Setoguchi két gólt szerzett a Detroit ellen, amellyel csapata, a San Jose legyőzte a ligaelsőt. A huszonegy éves szélső második találata vitatott körülmények közt született, hiszen a harmadik harmad közepén azonban a játékvezetők nem látták szabálytalannak az esetet, így a Sarks ekkor már két góllal vezetett.

Igaz Samuelsson néhány perccel később még szépített, azonban a hazaiak egyenlíteni már nem tudtak, így a vendégek gyűjtötték be a két pontot.

A Red Wings annak ellenére, hogy a legutóbbi tíz meccséből csupán egyet nyert meg, még mindig vezeti a bajnokságot, igaz a korábbi hatalmas előny már jócskán megfogyatkozott, és jelenleg már csak három pont a hátránya a második helyen álló Dallas Starsnak.

Tomes Plekanec három emberelőnyös gólt szerzett a Buffalo otthonában, és ezel főszerepet játszott abban, hogy a Montreal 6-2-re verte a Sabres együttesét. A huszonöt éves center ezen kívül még egy gólpasszt is jegyzett, így egyértelműen ő volt a meccs hőse.

A bajnok Anaheim Ducks 3-1-es sikerrel vette a legutóbbi játéknapot, amellye sorozatban ötödször nyert.

A gólnélküli első harmad után a Washington négyszer is eredményes volt New Jerseyben, így simán hozta el a két pontot a Devils otthonából.

ÉSZAK-AMERIKAI PROFI JÉGKORONG-BAJNOKSÁG (NHL), ALAPSZAKASZ

141. JÁTÉKNAP
New Jersey Devils Washington Capitals 0-4
Buffalo Sabres Montreal Canadiens 2-6
Tampa Bay Lightning Toronto Maple Leafs 3-2 – h.u.
Anaheim Ducks Calgary Flames 3-1
Florida Panthers Minnesota Wild 2-3
Detroit Red Wings San Jose Sharks 2-3
Vancouver Canucks Columbus Blue Jackets 2-3 – h.u.
Legfrissebb hírek

NHL: a Detroit kitette keretéből az olimpiai bajnok korábbi csapatkapitányt

Amerikai sportok
2026.10.30. 14:00

NHL: szétlövés után kapott ki a nyugati éllovas Oilers – videó

Amerikai sportok
2026.10.27. 10:40

NHL∶ Kiütötték a Pantherst Ottawában, Buffalóban nyert a Flyers

Jégkorong
2026.10.22. 09:41

Az El-ben először kezdő Kováccsal nyert az Alkmaar, Ausztriában ütötte ki a Salzburgot a Milan

Európa-liga
2026.10.15. 20:58

NHL: hatalmas fordítás Torontóban, szintén pazar talpra állás Buffalóban

Amerikai sportok
2026.10.07. 10:10

NHL: hibátlan maradt az Anaheim, pont nélkül a Detroit és a Calgary

Amerikai sportok
2026.10.05. 07:54

Bomba meglepetések NFL-vasárnapja: kikapott a Ravens és a Bears, de kis híján a Packers és az Eagles is

Amerikai sportok
2026.09.20. 23:03

Dibusz Dénes: Itt becsukott szemmel is érezni, merre jár a labda

Európa-liga
2026.09.17. 10:22