Negatív rekordot döntött a New York Islanders együttese

Vágólapra másolva!
2007.04.13. 08:54
Négy mérkőzéssel folytatódott a rájátszás az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság (NHL) legutóbbi játéknapján. Három helyszínen hazai győzelem született, egyedül a New York Rangers diadalmaskodott idegenben. A városi rivális Islanders azonban negatív csúcsot döntött, ugyanis az első harmadban mindössze egy lövés találta el a kaput.
A sötét mezes Sabres játékosai magabiztosan intézték el a New York Islanderst
Reuters
A sötét mezes Sabres játékosai magabiztosan intézték el a New York Islanderst
A sötét mezes Sabres játékosai magabiztosan intézték el a New York Islanderst
Reuters
A sötét mezes Sabres játékosai magabiztosan intézték el a New York Islanderst

Keleten az első helyen bejutó Buffalo Sabres a rájátszást az utolsó pillanatban kiharcoló New York Islanderst fogadta. A hazai együttes jól játszott, és már az első harmadban megszerezte a vezetést Brian Campbell révén. Előnyét nem fenyegette veszély, ugyanis ebben a játékrészben a vendégek mindössze egy (!) kapuralövéssel próbálkoztak. Ez negatív rekord a rájátszásban, a Washington 1984-ben és 1985-ben is eljutott legalább kettőig.

A Buffalo továbbra is uralta a mérkőzést, Campbell újabb góljával, valamint Chris Drury duplájával biztos, 4-1-es sikert arattak.

Az Islandersbe nemsokára visszatérhet Rick DiPietro kapus, aki három hete nem léphetett pályára. Igaz, az együttesnél nem a hálóőr posztján van probléma, hiszen Wade Dubielewicz 31 védést bemutatott. A vendégtámadók viszont mindössze 21 alkalommal lőttek kapura.

Saját otthonában nyert a New Jersey is a Tampa Bay ellen. Zach Parise két gólt szerzett, ezzel már 31 találatnál jár a szezonban, míg a kapuban Martin Brodeur – aki 154. mérkőzését teljesítette a rájátszásban – több veszélyes helyzetben védett nagyot.

A Lightningban is volt duplázó Vincent Lecavalier személyében, de ő sem tudta megakadályozni a Devils győzelmét.

A játéknap egyetlen idegenbeli sikere a New York Rangers nevéhez fűződik. Jaromir Jagrék a története első rájátszásos mérkőzését vívó Atlanta otthonában diadalmaskodtak, és a végén jó védekezésüknek köszönhették, hogy megtartották előnyüket.

Nyugaton a Detroit a Calgaryt fogadta, és biztos győzelmet aratott. Valtteri Filppula már az ötödik percben megszerezte a vezetést, és a Red Wings már 4-0-ra is elment, amikor Alex Tanguay az utolsó harmadban kihasznált egy emberelőnyt.

A Detroit annak is örülhetett a győzelem mellett, hogy Pavel Datsyuk 26 mérkőzés után újra gólt ütött a rájátszásban, valamint két hónap után a pályán volt Henrik Zetterberg.

ÉSZAK-AMERIKAI PROFI JÉGKORONG-BAJNOKSÁG (NHL)

RÁJÁTSZÁS, KELETI FŐCSOPORT
Buffalo Sabres-New York Islanders 4-1
New Jersey Devils-Tampa Bay Lightning 5-3
Atlanta Thrashers-New York Rangers 3-4
RÁJÁTSZÁS, NYUGATI FŐCSOPORT
Detroit Red Wings-Calgary Flames 4-1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik