Ligue 1: Juninho besokallt, otthagyja a Lyont

K. Zs.K. Zs.
2021.12.08. 20:27
null
Juninho Pernambucano (Fotó: AFP)
Juninho Pernambucano, a francia klub korábbi legendás labdarúgója szerdán megerősítette, hogy még ezen a télen távozik a Lyon sportigazgatói posztjáról.

 

A klub sikerkorszakának meghatározó labdarúgója hat évvel a visszavonulása után, 2019-ben lett az OL sportigazgatója, nagy tervekkel érkezett, de sok mindent nem sikerült megvalósítania.

Novemberben már a nyilvánosság előtt beszélt arról, hogy pihenésre, sőt az is lehet, pályamódosításra lesz szüksége – az edzői hivatással kacérkodik –, de akkor még jövő nyárra jövendölte a búcsúját.

„Jobb, ha a klub már télen elkezdi építeni a jövőt, és nekem is jobb, ha most hagyom abba” – jelezte szerdán a forgatókönyv változását az AFP hírügynökségnek.

A játékoskorában a szabadrúgásairól rettegett brazil lapértesülések szerint nem kapott akkora hatalmat pártfogójától, Jean-Michel Aulas klubelnöktől, amekkora szerinte a sportigazgatói feladatkörhöz dukál, ez egyre inkább nyugtalanította, és – nem függetlenül a szakmai vezetőségben kialakult súrlódásoktól – végül úgy döntött: nem tölti ki a szerződését.

Az OL 17 forduló után – vetélytársainál egy meccsel kevesebbet játszva – csupán a 12. helyen áll a bajnokságban; legutóbb negyedik, azt megelőzően, a koronavírus-járvány miatt félbeszakított kiírásban a 7. helyen végzett.

Legfrissebb hírek

Ki hitte volna? A 152 millió euróért vásárló PSG hatalmas plusszal zárta a nyarat

Francia labdarúgás
3 órája

Ligue 1: debütáns góljával nyert idegenben a LIlle

Francia labdarúgás
23 órája

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
2026.09.02. 13:40

Ligue 1: először nyert a Rennes és a Paris FC

Francia labdarúgás
2026.08.30. 23:46

Vezetett a Lens, de az ifjú marokkói rekorder duplájára nem volt ellenszere

Francia labdarúgás
2026.08.29. 19:34

Hiába a 90. percben még kétgólos hátrány, pontot szerzett Lille-ben a PSG

Francia labdarúgás
2026.08.28. 23:02

A Ligue 1 és a gyöngyhalászati Top 10

Francia labdarúgás
2026.08.28. 22:20

„Nincs hibázási lehetőség” – Luis Enrique már a szünetben lecserélte az aranylabdás Dembélét

Francia labdarúgás
2026.08.24. 14:10