Ligue 1: fél tucatot rámolt be a Rennes a Bordeaux-nak

Vágólapra másolva!
2022.01.16. 18:58
null
Truffert (jobbra) Lovro Majernek (21) köszönhette a gólpasszt (Fotó: AFP)
A francia labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 21. fordulójának vasárnapi első mérkőzése nem várt gólzáporral ért véget: a Rennes hazai pályán 6–0-ra legyőzte a Bordeaux-t, amely Issouf Sissokho 50. percben történt kiállítása miatt emberhátrányban játszott bő 40 percen át. A Lyon öt döntetlen után tudott ismét nyerni, a Montpellier hiába vezetett a 11. perctől a végén kikapott Strasbourgban.

Nem úgy indult, hogy mészárlás lesz a vége, bár a Rennes már az első félidőben is ráerőltette akaratát a Bordeaux-ra és a labdát többet birtokolva, több helyzetet kialakítva, Martin Terrier és Benjamin Bourigeaud góljával 2–0-s előnnyel mehetett a szünetre.

A fordulás után Issouf Sissokho öt percet követően begyűjtötte a második sárga lapját, amit bő tíz perc múlva Gaëtan Laborde góllal büntetett. Bő húsz perccel a vége előtt az alig egy perccel korábban pályára lépő Adrien Truffert is betalált egy kontra végén, már 4–0 állt az eredményjelzőn. A kegyelemdöfés a hajrá utolsó pillanataiban érkezett, a szintén csereként beállt Serhou Guirassy két percen belül kétszer is eredményes volt, így beállította a 6–0-s végeredményt.

A Bordeaux ezzel sorozatban a harmadik vereségét szenvedte el a bajnokságban, a Rennes viszont éppen egy három meccsből álló, pont nélküli szériáját zárta le.

A délutáni „műsorsáv” is hozott egy hasonlóan sima mérkőzést: a Monaco 4–0-ra győzött a Clermont ellen hazai pályán, főleg a második félidőre csereként beálló Wissam Ben Yeddernek köszönhetően, aki pályára lépése után bő negyedóra alatt duplázott, amivel gyakorlatilag eldöntötte a találkozót – a végeredményt Caio Henrique állította be a 83. percben. Ezzel a Monaco immár három bajnoki óta veretlen.

Ennél jóval fordulatosabban alakult a Montpellier látogatása Strasbourgban: a vendégek Florent Mollet góljával a 11. percben előnybe kerültek, ám a 66. percben a hat perccel korábban éppen a gólszerzőt váltó Elye Wahi piros lapot kapott. Az emberelőnybe kerülő Strasbourg pedig nagyobb sebességfokozatba kapcsolt, s a 77. és a 86. perc között három gólt szerezve megfordította a találkozót, lezárva ezzel a vendégek négy nyertes bajnokiból álló sorozatát.

A késő délutáni mérkőzésen a Lyon lezárta öt mérkőzés – négy bajnoki és egy BL-meccs – óta csupa döntetlenből álló sorozatát, amikor Moussa Dembélé 33. percben értékesített büntetőjének köszönhetően 1–0-ra győzött a Troyes otthonában.

FRANCIA LIGUE 1
21. FORDULÓ
Rennes–Bordeaux 6–0
(Terrier 32., Bourigeaud 43., Laborde 61., Truffert 69., Guirassy 89., 90+1.)
Lorient–Angers 0–0
Monaco–Clermont 4–0 (S. Diop 45+2., Ben Yedder 55., 62. – a másodikat 11-esből, Caio Henrique 83.)
Reims–Metz 0–1 (Niane 61.)
Strasbourg–Montpellier 3–1 (Majeed Waris 77., Thomasson 84., Gameiro 86., ill. Mollet 11.)
Troyes–Lyon 0–1 (M. Dembélé 33. – 11-esből)

KÉSŐBB
20.45: Marseille–Lille (Tv: Digi Sport2)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
PSG–Brest 2–0
(Mbappé 32., Kehrer 53.)
Saint-Étienne–Lens 1–2 (Budebuz 38., ill. Sotoca 77., S. Fofana 90+5.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Nice–Nantes 2–1 (Dolberg 21. – 11-esből, K. Thuram 56., ill. Andrei Girotto 45.)

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 21 15 5 1 42–18 +24 50
2. Nice 21 12 4 5 34–18 +16 39
3. Marseille 19 10 6 3 27–15 +12 36
4. Rennes 21 10 4 7 40–19 +21 34
5. Monaco 21 9 6 6 33–23 +10 33
6. Lens 21 9 6 6 36–29 +7 33
7. Strasbourg 20 9 5 6 39–25 +14 32
8. Montpellier 20 9 4 7 34–27 +7 31
9. Nantes 21 8 5 8 26–25 +1 29
10. Lyon 20 7 8 5 28–27 +1 28
11. Lille 19 7 7 5 26–26 0 28
12. Angers 20 6 8 6 26–27 –1 26
13. Brest 21 6 7 8 26–33 –7 25
14. Reims 21 5 9 7 22–23 –1 24
15. Metz 21 4 7 10 24–41 –17 19
16. Clermont 20 4 6 10 20–36 –16 18
17. Troyes 20 4 5 11 18–29 –11 17
18. Lorient 20 3 8 9 15–31 –16 17
19. Bordeaux 21 3 8 10 30–50 –20 17
20. Saint-Étienne 20 2 6 12 18–42 –24 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik