Kylian Mbappé reméli, hogy Ousmané Dembélé kapja az Aranylabdát

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
2025.09.08. 20:48
null
Kylian Mbappé (Fotó: Getty Images)
Lamine Yamalról, az RB Leipzig megkereséséről és a sűrű versenynaptárról is beszélt Kylian Mbappé a Bildnek és a Telefootnak.

A német Bildnek és a francia Telefootnak is interjút adott a napokban Kylian Mbappé, melyekből kiderült, korábban volt rá esély, hogy Gulácsi Péter és Willi Orbán csapattársa legyen. Mint meséli, évekkel ezelőtt több német csapat, köztük az RB Leipzig is szerette volna őt szerződtetni, erre azonban végül nem került sor.

„Sok klub felvette velem a kapcsolatot, a Bayern München is megkeresett, amikor fiatalabb voltam, és szóba került, hogy elhagyom a Monacót – mondta a 26 éves francia csatár. – A Dortmund szintén érdeklődött, ahogyan az RB Leipzig is. Lehet, hogy voltak mások is Németországból, de erre a három klubra emlékszem. Most persze minden csapat szívesen szerződtetne, de már késő. Mindig az volt az álmom, hogy a Real Madridban futballozzak. Tanultunk az előző idényből, de ezt a pályán is bizonyítanunk kell. Ez az évad nagyon fontos lesz a klub számára, és nekünk, játékosoknak is, akik szeretnének minél jobb formába kerülni a jövő évi világbajnokságra.”

Ennek kapcsán szóba került az is, hogy egyre több futballista és edző panaszkodik a túl sűrű versenynaptár miatt.

„El kell fogadnunk, hogy ilyen a versenynaptár – folytatta.– Mindig is szerettem sok mérkőzést játszani, és az is igaz, hogy mi, játékosok egyre több pénzt keresünk. Amit szeretnénk elérni, hogy több pihenőidőnk legyen. Idén a klubvilágbajnokság után mindössze két hetünk volt, és már kezdődött is a felkészülés. A szurkolók szórakoztató meccseket szeretnének látni, és jó formában lévő futballistákat. Ehhez viszont az kell, hogy a játékosoknak legyen idejük pihenni és regenerálódni.”

Végül szóba került az Aranylabda is, amelyre ezúttal nem ő a legfőbb esélyes, de természetesen elmondta, ő kinek adná a díjat.

„Ousmane Dembélé megérdemelné, és remélem, meg is kapja – mondta Kylian Mbappé. – Az elejétől kezdve őt támogatom, de meglátjuk, a szavazók hogyan döntenek. Asraf Hakimi is jó helyzetben van, nagyszerű idénye volt, így ő is esélyes lehet. Lamine Yamal? Ő az FC Barcelona játékosa, úgyhogy róla nem mondanék semmit. De el kell ismerni, hogy nagyszerű futballista. Ami engem illet, nyilván szeretném majd megnyerni az Aranylabdát, de most nem ez a legfontosabb. Előbb mérkőzéseket kell nyerni, ha ez megvan, akkor jönnek a trófeák és az egyéni sikerek is. Most csak arra koncentrálok, hogy a Real Madriddal minél jobban teljesítsünk az idény elején.”

 

Legfrissebb hírek

Mourinho szerint a gyengeség jele, ha valaki alkotói szabadságot vesz ki

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:02

Vége a szabadságnak, Mbappé és Cucurella is befutott a Real Madridhoz

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:09

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Borbély Balázs: Kellemes érzés a világ egyik legjobb csapata ellen játszani

Minden más foci
2026.08.09. 07:38