Igor Tudor: Többet érdemeltünk volna

B. A. P.B. A. P.
Vágólapra másolva!
2025.10.23. 07:27
null
Igor Tudor látja a pozitívumokat a Juventus Real Madrid elleni vereségében (Fotó: Getty Images)
A Real Madrid Jude Bellingham góljával legyőzte hazai pályán a Juventust a Bajnokok Ligája alapszakaszának 3. fordulójában. Xabi Alonso Jude Bellinghamet és Arda Gülert dicsérte a meccs után, míg Igor Tudor számos pozitívumot lát a vereség ellenére.

„Megvan kilenc pont a kilencből, így pozitívan tekinthetünk a jövőre. Ne tévesszen meg senkit, egy jó csapat ellen játszottunk, amely jól védekezett, tehát nem volt könnyű dolgunk. Ráadásul a kapusuk is remek formában védett”– idézi az UEFA Aurélien Tchouaménit. A Real Madrid francia középpályása így folytatta: „Tudtuk, hogy a középpályán mit kell tennünk. Mindannyian tudjuk a szerepkörünket.”

Thibaut Courtois is elégedetten nyilatkozott: „Nagyon elégedettek vagyunk, mindkét csapatnak voltak lehetőségei, meg kellett küzdenünk a győzelemért. Talán nem találtuk a mérkőzés ritmusát. Az volt a terv, hogy a támadóink szélesen játszanak, nekem pedig söprögetőkapusként kellett játszanom. Jude Bellingham és Vinícius Júnior is varázsolt a gólnál, Jude visszatér a legjobb formájához. Összességében szerintem megérdemeltünk volna még egy gólt. Nem én vagyok a leggyorsabb, de örülök, hogy segíthettem a csapatomat Dusan Vlahovics ziccerénél.”

„Tudtuk, hogy ez rendkívül kiélezett mérkőzés lesz. Nagyon jól kezdtünk, aztán jött a gól, de nem tudtuk eldönteni a mérkőzést. Nagyon elégedett vagyok, Arda Güler folyamatosan fejlődik. Már 30 mérkőzés körül jár nálunk, pedig még csak 20 éves. A nyomásgyakorlásban még fejlődnie kell, de nagyon tehetséges. A Juventus nyomást helyezett ránk, de ez normális. A BL-ben örülni kell minden győzelemnek.” – kezdte értékelését Xabi Alonso.

A Real Madridot irányító spanyol edző nem csak a török támadót méltatta. „Bellingham a gólját leszámítva is kompakt mérkőzést játszott. A Getafe ellen is jól teljesített, de most még jobban játszott. A középpálya közepén remekül helyt áll, a támadásban és a védekezésben is kiveszi a részét és ösztönösen odaér a támadások befejezésére. Ő az egyik legkompaktabb játékos a világon. Örülök Éder Militao visszatérésének is. Eddig is jól teljesített, de szerintem még ennél is többet tud nyújtani, azonban nem szabad elfelejteni, hogy két térdsérülésből jött vissza. Dean Huijsen kapcsán csak szombaton árulom el, játszik-e a Barcelona ellen.”

Bajnokok Ligája
12 órája

A Juventus kihagyta a ziccereit, a Real Madrid ismét győzött

A BL-ben ebben az idényben először kezdő Jude Bellingham gólja döntötte el a három pont sorsát, a királyi gárda hazai pályán egy góllal nyert.

„Ez fájdalmas, mert megvalósítottuk, amit elterveztünk. Nehéz a Bernabéuban a Madrid ellen játszani, szerintem a csapat jól teljesített, pedig nyomást gyakoroltak ránk. Mindent megtettünk, de elszalasztottuk a gólhelyzeteinket. Ez egy jó teszt volt a Juventus számára, talán ebben a stadionban a legnehezebb játszani. Többet érdemeltünk volna, bár vesztettünk, de a mérkőzést elemezve láthatunk pozitívumokat” – vélte Igor Tudor. A Juventus vezetőedzője hozzátette „Dusan Vlahovics jól játszott, pedig nem könnyű csatárként 60 méterre a kaputól folyamatosan egy védővel birkózni.”

 

„”–

BAJNOKOK LIGÁJA
ALAPSZAKASZ, 3. FORDULÓ
Real Madrid (spanyol)–Juventus (olasz) 1–0 (0–0)
Madrid, Santiago Bernabéu Stadion, 76 521 néző. Vezette: Vincic (szlovén)
Real Madrid: Courtois – Valverde, É. Militao, Asencio (G. García, 88.), Carreras – B. Díaz, (Mastantuono, 84.), Tchouaméni, Güler (Camavinga, 75.) –  Jude Bellingham – K. Mbappé, Vinícius Júnior (Fran Carcía, 84.). Vezetőedző: Xabi Alonso
Juventus: Di Gregorio – Gatti, Rugani, Kelly  – Kalulu, K. Thuram (Conceicao, 62.), McKennie, Cambiasso (Kosztics, 88.) – Koopmeiners (Locatelli, 75.), Vlahovics (David, 75.), Yildiz (Openda, 75.). Vezetőedző: Igor Tudor
Gólszerző: Jude Bellingham (58.)

    
AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
  1. Paris SG3313–3+109
  2. Bayern München3312–2+109
  3. Internazionale339–0+99
  4. Arsenal338–0+89
  5. Real Madrid338–1+79
  6. Borussia Dortmund32112–7+57
  7. Manchester City3216–2+47
  8. Newcastle United3218–2+66
  9. Barcelona3219–4+56
10. Liverpool3218–4+46
11. Sporting3217–4+36
12. Chelsea3217–4+36
13. Qarabag3216–5+16
14. Galatasaray3215–6–16
15. Tottenham3123–2+15
16. PSV Eindhoven31118–6+24
17. Atalanta31112–5–34
18. Marseille3126–4+23
19. Atlético Madrid3127–8–13
20. FC Bruges3125–7–23
21. Athletic Bilbao3124–7–33
22. Eintracht Frankfurt3127–11–43
23. Napoli3124–9–53
24. Royale Union SG3123–9–63
25. Juventus3216–7–12
26. Bodö/Glimt3215–7–22
27. Monaco3213–6–32
28. Slavia Praha3212–5–32
29. Pafosz3211–5–42
30. Bayer Leverkusen3215–10–52
31. Villarreal3122–5–31
32. Köbenhavn3124–8–41
33. Olympiakosz Pireusz3121–8–71
34. Kajrat Almati3121–9–81
35. Benfica332–7–50
36. Ajax331–11–100

 

Legfrissebb hírek

Van jövő, történelmet írtak a Chelsea tinédzserei a BL-ben

Bajnokok Ligája
16 perce

Elképesztő sorozatban a Bayern München és Harry Kane; gólrekordot hoztak az angolok

Bajnokok Ligája
1 órája

„Nem kell félnem az ellenféltől” – a 17 éves Lennart Karl történelmet írt a Bayernben

Bajnokok Ligája
1 órája

„Visszatértünk!” – üzente a gólt és gólpasszt jegyző Szoboszlai Dominik

Bajnokok Ligája
2 órája

„Nem mindenki érti meg, miért nem játszik többet” – Arne Slot a szünetben lecserélt Isakról

Bajnokok Ligája
11 órája

A Bayern megint kitömött egy ellenfelet, és avatott egy ifjú BL-gólrekordert is

Bajnokok Ligája
11 órája

A Juventus kihagyta a ziccereit, a Real Madrid ismét győzött

Bajnokok Ligája
12 órája

Egy piros lap, három tizenegyes, hat gól – gálázott a Chelsea az Ajax ellen

Bajnokok Ligája
12 órája
Ezek is érdekelhetik