Menesztették a Lyon edzőjét, Paulo Fonseca lehet az utódja

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
2025.01.28. 11:39
Pierre Sage távozott a Lyontól (Fotó: Getty Images)
A francia labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Olympique Lyon a saját hivatalos oldalain jelentette be Pierre Sage vezetőedző menesztését.

A Lyon ugyan jelenleg a 6. helyen áll a bajnokságban, de a csapat teljesítménye erősen visszaesett 2025-ben. Négy bajnokijából csak a Montpellier ellenit tudta megnyerni, míg a Francia Kupában az amatőr Bourgoin-Jallieu ellen búcsúzott.

A hétvégi bajnokin hiába vezetett 80 percen át a Lyon, csak döntetlent játszott Nantes-ban, és John Textor elnök-tulajdonos már hétfőn közölte Sage-zsal, hogy a továbbiakban már nem ő irányítja a csapatot, igaz, a menesztést csak kedden jelentették be.

Sage 2023 őszén vette át a Lyont, a szakemberrel együtt távozik a stábja is, vagyis Dzsamal Aliui másodedző, Rui Lemos erőnléti edző, Denis Valour teljesítményért felelős szakember és Rémy Vercoutre kapusedző.

Az RMC Sport újságírója, Fabrice Hawkins úgy tudja, hogy Paulo Fonseca lesz a Lyon új edzője. A portugál szakvezető az idényt még a Milannál kezdte, de ott Sérgio Conceicao váltotta őt a kispadon.

Fonseca számára nem lenne ismeretlen a Ligue 1, hiszen korábban irányította a Lille-t.

 

 

Legfrissebb hírek

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
9 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.11.06. 22:44

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
2026.11.05. 23:05

Kinevezték Paulo Fonsecát a Sporting új edzőjének

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 13:32

Ligue 1: a Lyon könnyedén nyert az Angers ellen, kikapott a Monaco

Francia labdarúgás
2026.11.01. 19:27

Ligue 1: a Troyes legyőzte a Le Mans-t

Francia labdarúgás
2026.10.31. 23:27

Hakimi élete meccsét játszotta, vezérletével a PSG kiütötte ellenfelét

Francia labdarúgás
2026.10.30. 20:59

Zsinórban hetedik tétmérkőzését nyerte meg a PSG

Francia labdarúgás
2026.10.26. 22:28